– Mikor indult el az ökumenikus imahét kezdeményezése? 

–1740-ben, Skóciában egy pünkösdi mozgalom vetette fel az gondolatot, de szervezett formában csak 1968-óta tarják meg az imahetet. Magyarországon szinte csak a rendszerváltoztatás után kezdtek el foglalkozni ezzel a kezdeményezéssel, előtte csak az állam szigorú felügyelete alatt működhettek az egyházak és a hatalom persze nem tartotta kívánatosnak a felekezetek közeledését. Idén a német testvérek készítették el az imaheti füzetet, jövőre pedig a karibi térségben tevékenykedő ökumenikus tanácsra és a katolikus egyházra hárul ez a feladat. 2018-ban Jézus főpapi imádsága, a János 17. fejezete adja majd a felekezetközi együttlétek központi gondolatát.

– A kereszténység története, eltekintve az egészen korai időszaktól, inkább a széttartásról, mintsem az egyetértésről szól. Máig leginkább a különbözőségek alapján határozzuk meg magunkat. Ehhez képest mit adhat az ökumenikus mozgalom?

– Az ökumené szó azt jelenti, hogy lakott föld, vagyis az azonosságok keresésének gondolata egyetemes, kiterjed az egész világra. Jézus a már említett főpapi imájában kijelenti, hogy „mindnyájan egyek legyenek”. Ez a sarokköve az ökumené gondolatának! Magyarországon már 1943-ban megalakult az Ökumenikus Tanács, s ezzel a magyar reformátusok és evangélikusok utat mutattak az egész keresztény világnak. A mozgalom egyik legfontosabb rendezvénye máig az imahét, de időről időre szervezünk egy-egy konkrét témára felfűzött ökumenikus alkalmat, ilyen volt például két évvel ezelőtt az üldözött keresztényekért tartott közös istentisztelet. De hagyományosan összegyülekezünk minden augusztus 19-én és közösen adunk hálát az államalapításért. Ezzel is jelezzük, hogy augusztus 20-a nem kizárólag katolikus esemény, amit egyébként az is jelez, hogy Erdő Péter bíboros úr is részt szokott venni az ökumenikus alkalmon. Ezek persze csak kiragadott példák, a tanács tevékenysége a tudományos munkától, a konkrét felekezetközi problémák megoldásáig terjedően igen sokrétű.

– A fiatalok ma már határok nélküli, kulturális, információs térben nőnek fel, az idősebbek pedig még emlékezhetnek olyan zord időkre, amikor az egyik ember fenyegetettségében végképp rászorult a másik segítségére, függetlenül attól, hogy hová jártak imádkozni. Érzékelhető az, hogy manapság az ökumenikus alkalmak mely korosztályokat érintik meg inkább?

– Nem hiszem, hogy ezt így el lehetne különíteni. Tapasztalataim szerint minden korosztály jelen van az ökumenikus alkalmakon. Sőt, katolikus testvéreink is mind gyakrabban felbukkannak közöttünk, még akkor is, ha ők csak megfigyelői státuszban vesznek részt a MEÖT munkájában. Legalább 7–800 ember vett részt az idei Kálvin téri istentiszteleten, s tavaly a Deák téren sem voltunk kevesebben! Ha értelmes üzenetet tudunk küldeni, akkor az célba ér.

– Európa vezető országaiban heterogén összetételű társadalmak élnek. Csak két példát említek: Franciaországban a népesség jelentős számarány-t képviselő, muszlim vallású népessége származik az egykori gyarmatbirodalom területéről, Németország befogadó politikája pedig kifejezetten vonzza a különféle felekezetekhez tartozó bevándorlókat. Csak a zsidó/keresztény gyökerű felekezetek tagjait igyekszik egymáshoz közelíteni az ökumenikus mozgalom?

– Magyarországon más az ökumené kulturális és vallási háttere, mint Nyugat-Európában. Nálunk 25 ezer muszlim él, Csehországban 4 ezer, Szlovákiában 4 ezer, Lengyelországban 20 ezer, Romániában 73 ezer, vagyis Közép-Kelet-Európában 126 ezer. Ehhez képet Nyugat-Európa ma 42 millió muszlim otthona, vagyis a két régiót ebből a szempontból nem lehet összehasonlítani. A MEÖT egyik bizottsága, a vallásközi és dialógus bizottság éppen a nem szentháromság hívő, ugyanakkor világvallásnak számító felekezetekkel való kapcsolattartást igyekszik erősíteni. Aktív párbeszédet folytatunk például a hazai Krisna tudatú közösséggel, de ugyanígy, mindkét Magyarországon működő muszlim közösséggel. Ez utóbbi kapcsolat például azért is fontos, mert a manapság konfliktusokkal és problémákkal terhes, iszlám–keresztény viszony szempontjából fontos ügyekben kiadott közös állásfoglalásainkat már súlyán értékeli a sajtó, a közvélemény. Minden évben egyszer részt veszünk a magyarországi muszlimok pénteki imaalkalmán. Mi nem szőnyegen térdelünk, hanem széken ülünk és így folyik a beszélgetés. Ettől ők még nem lesznek/lehetnek tagjai a MEÖT-nek, nem imádkozunk közösen az ökumenikus imahét alkalmain. Hadd tegyem hozzá, úgy, mint manapság Németországban. Mi még nem tartunk itt.

– Ön örülne annak, ha már itt tartanánk?

– Nem érett meg még erre a magyar társadalom, de nem tartom lehetetlennek, hogy ez bekövetkezzen.

– A svédországi Lundban, a reformáció 500. jubileumának nyitányán a Lutheránus Világszövetség vezetői már tudtak közösen imádkozni Ferenc pápával és a katolikus testvérekkel, bár az úrvacsorai közösség még nem valósult meg. Úgy tudom, ez nem rajtunk, evangélikusokon múlik. Lehetségesnek tartja, hogy erre is sor kerül majd?

– A közeledés örvendetes, mindent meg kell tennünk azért, hogy a folyamat eredményes legyen. Nem gondolom, hogy még idén, vagyis az emlékévben sor kerül a közös úrvacsorára, hiszen számtalan teológiai kérdés vár még ezzel kapcsolatban tisztázásra. A viták lezárására az elmúlt fél évezred még nem volt elég, de az irány szerintem jó, a közeledést támogatnunk kell. Remélem, hogy a közös úrvacsora még a mi életünkben megvalósul.

– A közel-keleti válság újra szomorú értelmet és aktualitást és adott a keresztényüldözés már-már elfeledett kifejezésnek. Az egyházak nem rendelkeznek földi seregekkel, s annak idején Sztálin is fitymálóan kérte számon a pápa nem létező hadosztályait… És hol van ma már a sztálini önkényuralmi rendszer?! Az ökumenikus mozgalmak mit tehetnek azért, hogy a válságövezetekben, s általában a világban visszaszoruljon a keresztények üldözése?

– A kommunista diktatúrában mi magyarok is vastagon megtapasztalhattuk a keresztényüldözés gyötrelmeit, a titkosszolgálati bomlasztástól egészen a Gulagra deportálásig. Ehhez képest a Közel-Keleten, egészen a jelenlegi válságfolyamatok megindulásáig békében éltek egymás mellett a keresztények és a muszlimok. A jordániai Ammanban egy keskeny utca választja el egymástól a katolikus katedrálist és a mecsetet, de nem volt más a helyzet Libanonban, vagy éppen Irakban sem. És persze gondoljunk arra, hogy a kereszténység ezer szállal kapcsolódik a mai Szíria területének múltjához. És ha már a kommunizmust említettük, látnunk kell azt is, hogy a közel-keleti vallásbéke, a felekezetek harmonikus együttélése erős önkényuralmi rendszerek által uralt társadalmakban valósult meg. Gondoljunk csak Szaddam Husszein, vagy éppen Asszad szíriai elnök politikai rezsimjére! A törzsi szerveződésre épülő társadalmakban nem bizonyult sikeresnek az amerikai demokrácia exportja, az arab tavasz mozgalmai szétzilálták a hagyományos szerveződésű, közel-keleti társadalmak szerkezetét, s ennek helyét a pusztító anarchia foglalta el. Nem állítom, hogy a diktatúra jó társadalmi berendezkedés, de hogy a világnak azon a vidékén a klasszikus, nyugati típusú demokrácia nem működik, abban biztos vagyok. Az autokráciát soha el nem utasító, orosz nagyhatalmi logika jelenleg azért támogatja Szíriában a még így-úgy működő, kétségtelenül diktatórikus eszközökkel kormányzó hatalmi csoportot, mert a rendet pártolja. A rend felbomlását pedig – mások mellett – a térségben élő keresztények is súlyosan megszenvedik.

A magyar kormány létrehozta az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes-államtitkárságot, ami Európában egyedülálló kezdeményezés. Nemrégiben meghívták Magyarországra III. Ignác József antiochiai szír katolikus pátriárkát, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartott előadásában azt kérte, hogy a nyugati világ minden erejével segítse a fenyegetett, üldözött szíriai keresztényeket. A Damaszkuszban élő főpap kárhoztatta a menekülteket hiú reményekkel Európába csábító német politikát, s azt állította, hogy a törökországi táborokban élő 2,5 millió, a Libanonban élő 2 millió és a Jordániában élő 1,5 millió szír menekült többsége, a helyzet rendeződése után vissza akar térni hazájába, mert oda kötik vallási és kulturális gyökerei. Jártam libanoni menekülttáborban és tudom, hogy Kölnben, vagy Stockholmban jobb élni, mint egy sivatagi sátorvárosban. De erős érv az, hogy Libanonból, vagy éppen Jordániából előbb hazatérnek majd a szírek, mint Nyugat-Európából. És végül is az a cél, hogy a közel-keleti helyzet rendezése után újra működő, létező társadalmak jöjjenek létre a Közel-Keleten. A konferenciák szervezése mellett a helyettes-államtitkárság mellet működő szervezet ösztöndíjakkal támogathatja az üldözött és hazájukba visszatérni kívánó fiatalok képzését, iskolákat állíthat helyre magyar állami forrásból a válságövezetben, s szükség esetén, akár üldözött, közvetlen életveszélyben lévő keresztény közösségeket telepíthet át Magyarországra. Az ökumenikus mozgalom tagjainak nincsenek fegyverei, mi csak a tudatformálásban, a gondolatok, ötletek áramoltatásában vehetünk részt.

– A kerítések és az adminisztratív intézkedések ellenére menekültek sokasága éri el Európát és ez a tendencia a közeli jövőben aligha fog változni. Az ökumenikus gondolat felől hogyan lehet megközelíteni a menekültkérdést? A kiengesztelődés imahéten központi szerepet kapott gondolat hogyan illeszkedik a menekültek befogadásához vagy éppen kirekesztéséhez, illetve az állami szuverenitáshoz és a biztonsághoz?

– Keresztény ember nem mondhat mást, mint azt, hogy az ínséget szenvedő embertársunkon, testvérünkön segítenünk kell! Ugyanakkor nem feladatunk az állami szuverenitást és a nemzetbiztonságot érintő döntések, intézkedések meghozatala. Ha valaki üldöztetésére hivatkozva érkezik meg hozzánk, de nem működik együtt a hatóságokkal, megsemmisíti az iratait, nem ad ujjlenyomatot, csak országunkon átutazva akarja elérni célját, azt – jogi értelemben – nehéz valós menekülőnek tekinteni. Nyilván nem az evangélikus egyház feladata, megítélni azt, hogy egy adott személy befogadása, vagy éppen átengedése jelent-e biztonsági fenyegetést, vagy sem, de nem vitathatjuk el azoknak a döntési jogát, akik az állami szuverenitás megőrzéséért és a nemzetbiztonság fenntartásáért felelősek. Mindenki végezze a maga dolgát, a maga eszközeivel. Nekünk, evangélikusoknak, keresztényeknek a lelkiismeretünkkel és persze az Úristennel kell elszámolnunk. Úgy gondolom, hogy ezzel egyelőre nincs probléma.

– Nemrégiben kitüntették a tiszteletbeli lovagi tiszti kereszttel. Mivel indokolták a döntést?

– Ezt a kitüntetést az osztrák tábornokok tanácsa ítéli oda. 2016-négy magyart tüntettek ki vele, mert a tanács úgy ítélte meg, hogy Magyarország a határainak megvédésével Ausztriát is megóvta. Az én esetemben a nemzetközi tevékenységemmel indokolták a döntést.

– Öt évre újraválasztottak a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkárává. Mivel lenne elégedett a következő ciklus végén?

– Tovább szeretném erősíteni nemzetközi kapcsolatainkat, például az Egyházak Világtanácsával, vagy éppen az Európai Egyházak Konferenciájával, ahogyan tettem ezt az elmúlt öt évben is. Ha sikerül a MEÖT-öt közelebb vinni ehhez a két szervezethez, s általában a régiónkban megfogalmazódó teológiai, társadalmi kérdéseket jobban megértetni a partner szervezetekkel, akkor ez reményeim szerint támogathatja az ökumené ügyét, s a különbözőség hangsúlyozása helyett tényleg közelebb juthatunk ahhoz, ami összeköt.