Bartha István – a Balassagyarmati Evangélikus Egyházközség lelkésze:

Az információs forradalom ellenére úgy látom, hogy az ember egyre inkább foglya marad a saját közvetlen környezetének. És ezt a lehető legjobb értelemben értem. A településen, ahol élek, a gyülekezetben, amelyben szolgálok, vannak releváns gondolataim. Van jelen- és talán jövőképem is. De általában véve az egyházra, akár a mai magyarországi evangélikusságra, pláne a társadalom egészére nem tudok érdemlegeset mondani.
Az persze mindig jól esik, ha például a pápa részéről olvasok egy normális, emberi megnyilatkozást, pláne, ha valamelyik püspökünk nyilatkozik meg szimpatikus és vállalható módon.
Ami engem illet, örülök, amikor valami érdemi felismerésre jutok Jézus eredeti intencióival kapcsolatban, és ezt érthető módon közvetíteni tudom a szószékről azok felé, akikért felelősséggel tartozom.
Hitvallásom röviden arról szól, hogy lesz ítélet, tehát nem lehet megúszni az Istennel; az igazsággal – való szembesülést. Ugyanakkor az Isten végtelenül szerető és irgalmas, ezért egyedül tőle várhatjuk a megoldást életünk minden gondjára. Akár a sérelmeinkre, akár a lelkünket terhelő bűneinkre. Személy szerint szeretnék mindig készen állni arra, hogy ha kell, földi pályafutásomat befejezzem.

Bencze András – a Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség lelkésze:

A reggel jön – függetlenül attól, hogy valaki ébreszt-e vagy sem. A régi világban szólt a harang, hogy serkenjenek a hívek imádságra és munkára. Az egyház küldetése, hogy harang legyen. Az igehirdetés, Jézus evangéliumának meghirdetése a küldetésünk. Nemcsak szószékről, hanem egymás közti beszélgetésekben is. A társadalomban úgy tölti be szerepét az egyház, ha az igét nem tartja a templom falai között, hanem a templomból munkába igyekvő emberek viszik magukkal azt, amit maguk is hallottak.

Gerlai Pál – a Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola iskolalelkésze:

Ébredésre nagyobb szükség van, mint valaha, és nem csak a lelki vezetők részéről, hanem a – mondjuk így – hétköznapi emberek részéről is. Látható, hogy sokan ideig-óráig fellelkesednek a gyülekezeti, egyházi feladatok iránt, de ez sajnos sokszor csak fellángolás, amelyet talán csak a lelkész személye, vagy a feladatkör társadalmi megbecsültsége vált ki. Jó lenne, ha nem így lenne, és az a fajta társadalmi lelkesedés, amely régen a kalákában dolgozó emberekre jellemző volt, ma nem csak ideig-óráig jelenne meg, egy-egy hirtelen vészhelyzet, vagy kérész életű fellelkesülés során.
A társadalom egészét jellemzi ez a fajta fásultság, és sajnos a ma felnövekvő generáció is ezt látja a felnőttektől, nem csoda, ha a virtuális térből, az internet mozgásteréből egyre kevésbé akar kitekinteni.

Horváth-Hegyi Olivér – a Szentendrei Evangélikus Egyházközség lelkésze:

Ezt a négy hetet nem ébredésnek éljük meg. Az ébredés inkább kapcsolódik a pünkösdi ünnepkörhöz. Pedig az egyháznak semmi más feladata nem lenne, mint ezt közvetíteni a lassan alvásába belehaló világnak.

Koháry Ferenc – a Lébényi Evangélikus Egyházközség lelkésze:

Az adventi fények önmagukban nem fogják boldoggá tenni az embereket. A múltkori bibliaórán arról beszélgettünk, hogy néhány évtizeddel ezelőtt a templomban nem is volt adventi koszorú és karácsonykor csak egy szolid méretű karácsonyfa volt. Most viszont már jó ideje az ünnepre felajánlott hatalmas karácsonyfa van, amit évről évre egyre újabb díszekkel látnak el az emberek. Mindez azonban eltörpül a nagyvárosok, vagy a bevásárlóközpontok adventi fény- és díszletözöne mellett.
A világ kisajátít mindent, ami neki hasznot hoz vagy amiről azt gondolja, hogy a figyelmet elterelné róla. A világ adventje az emberek változás utáni várakozásának éhségét csillapítja. Ugyanakkor látnunk kell, hogy olyan viszonyok, amilyeneket a legtöbben szeretnének, a világ mai állása szerint valószínűleg sohasem fognak nálunk bekövetkezni. Népünk számára az advent akkor hozna változást, ha az együtt járna a megtéréssel, annak a felismerésével, hogy a pogány módra való élés milyen következményekkel jár. Ha nem lenne ilyen mértékű bűn, akkor nem kellene annyi rendőr, bíró és börtönőr és akkor több jutna hasznos dolgokra. A szolidaritás új formáinak terjedésére lenne szükség, ahol nem feltétlenül a hajléktalanság a központi kérdés, ami bizonyos mértékig a mumus szerepét is betölti, hanem az irgalmas szamaritánus példája alapján ki-ki maga döntene arról, hogy kit segít meg és milyen módon.

Tubán József – a Csornai Evangélikus Egyházközség lelkésze:

Fel kell ébrednünk abból az illúzióból, hogy a világ kedvében járva, ahhoz simulva biztosíthatjuk az egyház jövőjét. Az egyházat nem a megnyert pályázatok, az íróasztalnál elkészített jogszabályok, statisztikák és stratégiák, nem a kormányzattal való jó viszony, vagy az emberi hagyományok mentik meg, hanem Ura, Krisztus. A tőle kapott mandátum pedig nem változott: hirdetnünk kell a kereszt evangéliumát. Egyházként a társadalomban sem képviselhetjük őt másként, függetlenül a fogadtatástól.

Zsednai Józsefné – a Györköny-Bikácsi Társult Evangélikus Egyházközség lelkésze:

Nem ez az egyetlen ébresztő időszak. A bűnbánat böjtben, a Szentlélek megújító hatalma pedig pünkösdkor hangsúlyosabb.
„Egyenesedjetek fel és emeljétek fel a fejeteket” – szól advent 2. hetének igéje. Ha felemelt fejű, reménységet látó és azt tovább sugárzó emberek sokkal nagyobb számban járnának közöttünk, azt az egyház és a társadalom egyaránt megérezné, mindkettőnek a javát és épülését szolgálná. Valóban itt van – már és még – a felserkenés ideje! Miénk a Krisztus, miénk a megváltás, és miénk a küldetés!