Professzor asszony tízéves, gyermekklinikán végzett lelkigondozói tapasztalatait rendszerezve ismertette a legfontosabb ismérveket. Ezek szerint a gyermekekre nem szabad félkész állapotban lévő felnőttekként tekintenünk, hanem teljesek ők abban az életkorban, élethelyzetben, amelyben éppen benne vannak. Fontos a gyermekek sajátosságaira figyelmet fordítani és az ő élethelyzetüket megérteni. Bár a gyermekek nem feltétlenül tudják hitüket verbalizálni, ennek ellenére hitüket nem szabad kétségbe vonni, sőt erősítenünk kell azt a nonverbális kommunikáció segítségével. A gyermeki létforma tisztelete az alapvető hozzáállásunkban fejeződik ki, melynek része, hogy a hozzájuk legközelebb álló módszereket használjuk.

Az előadás és a lelkigondozás továbbgondolását segítő tézis az, hogy a gyermekek lelkigondozása során szerzett tapasztalatok a felnőttekkel való munkában is alkalmazhatók vagy felhasználhatók lehetnek.