A püspöki szolgálattal kapcsolatban sokan és gyakran idézik 1Tim 3,1-et, ahol Pál apostol ezt írja szeretett tanítványának: „Igaz beszéd ez: ha valaki püspökségre törekszik, szép feladatra vágyik.” Ez a mostani fordításunkban olvasható. Más fordítások szerint „jó dolgot kíván”, aki püspökséget kíván. Megint máshol derék, magasztos, nemes munka a püspöki szolgálat. (A sokféle fordítás is mutatja, hogy milyen gazdag tartalmú az eredeti görög kifejezés.) De akárhogy is fordítják, úgy tűnik, mindenképpen valami „kívánatos” munka a püspökség. És éppen ez az, amit én a saját püspöki szolgálatommal kapcsolatban egészen másként éreztem, tapasztaltam.
Miközben magam is nagyon reméltem, és ezt sokszor el is mondtam annak idején, hogy az 1952-ben „kivégzett” (Kapi Béla püspök használta ezt a kifejezést!) dunántúli egyházkerület újra életre kelhet, 2000. szeptember 23-án mégis így kellett vallanom püspöki székfoglalómban: „…magam is vártam, reméltem – már évtizede legalább – ezt az órát. A mögöttünk lévő esztendőben sokszor, álmatlan éjszakákon is imádkoztam azért, hogy jöjjön már ez a nap – de úgy jöjjön, hogy ne nekem kelljen itt középen megállnom… Hát csoda-e, hogy magamra nézve módosítanom kell az előttem jártakra sokszor mondott szép elnevezést, »Isten kegyelméből Dunántúl püspöke«, és magamat »Isten akaratából való püspöknek« kell mondanom?!
Isten kegyelmének, irgalmának ígéretébe kapaszkodom, de akaratának kényszerítő szigorát és – miért is titkolnám – terhét is érzem most szívemen. Lám, itt a példa: aki kiszolgáltatja magát Istennek, annak számolnia is kell azzal, hogy ő él is hatalmával, és úgy fordítja életünk, szolgálatunk irányát, ahogy mi magunk inkább elkerülni szerettük volna…
Nem tagadhatom tehát: az Isten akaratának való engedelmesség szándéka hozott ebbe a helyzetbe. Ezért nem is mondhatok mást, mint azt, hogy az ő kezéből veszem püspöki szolgálatom megbízatását és felhatalmazását, méltóságát és terhét. Szeretett Lutherünkkel együtt mondom: »…használj eszközödül, csak el ne hagyj, Uram, mert ha magamra maradok, hamarosan elrontok mindent.«”
Egyházunk törvényei mindenki számára elérhetők egyházunk honlapján. Ott kikereshető a püspök feladatairól szóló hosszú felsorolás is. Hagyományosan pedig a lelkészszentelést, vizitációt (úgynevezett egyházlátogatást) és az istentisztelet rendjének, a liturgiának a meghatározását szokták a sajátos püspöki feladatoknak nevezni. Mindez eszembe jut, ha „a püspökről” gondolkodom. De még ennél rövidebben is össze tudom foglalni, miben látom a lényeget. Átruházhatatlan feladata a püspöknek, hogy az igeszolgálat jó rendjére és a reformátori örökségben ránk bízott tanítás tisztaságára felügyeljen, az ettől való eltévelyedésekre figyelmeztessen, és mindenekelőtt jó példával elöl járjon. Minden hiábavaló lenne akkor, ha az egyháznak erre az igazi kincsére (vö. Luther a 62. tételben) nem vigyáznánk!
Igen, az igehirdetés! Püspöki feladatnak tartom, hogy amint azt aktív szolgálatom idején is tettem, most is – Luthert idézve – intsem mindnyájunkat. Rendjének 1515-ös zsinatára készített prédikációs vázlatában – tehát bő két esztendővel 1517. október 31. nevezetes napja előtt – ezt írta: „Bárcsak lángra lobbanthatnám szíveteket ezekkel a szavakkal: minden gondunk és feladatunk között a legelső és legfontosabb kellene, hogy legyen, hogy a lelkészek mindenekelőtt az igazság igéjében bővölködjenek… Bármi máshoz nincs szükség lelkészekre… Lehet valaki egyébként bármily szemérmes, szívélyes, tanult, gazdálkodjék bár eredményesen, építsen házakat, növelheti befolyását, még csodákat is tehet, halottakat támaszthat fel, kiűzheti a gonosz lelkeket is: csak az lelkész és pásztor, aki mint Isten küldötte Isten népét az igazság igéjével vezeti, és ezáltal az isteni újjászületésre elsegíti.”
A szerző nyugalmazott püspök.
A cikk forrása: Dunántúli Harangszó – A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület lapja, 2020/2. szám, nyár
Továbbá megjelent az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 25–26. számában, 2020. július 5-én.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.