Idei rendezvényük – összefogva egy civil szervezettel illetve a helyi önkormányzattal – 2019. október 2-án egy ismeretterjesztő előadás volt. Az idei teremtés heti segédanyag (A 2019. év teremtés hetének segédanyaga: Hála és felelősség) épületlakó állatok védelméről szóló tanulmánya felkeltette az érdeklődésünket; műemlék templomunk, illetve a körülötte elterülő templomkert révén érintettnek éreztük magunkat a témában.
Együttműködő partnerünk a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány volt, amely a szakmai hátteret biztosította a rendezvényhez. A vetítettképes előadást dr. Klein Ákos, a szervezet ügyvezetője tartotta „Mit tanulhatunk a baglyoktól? Baglyok és denevérek a templomtornyokban ezer éve” címmel. Előadásából megtudhattuk, hogy minden hazánkban előforduló denevér- és bagolyfaj védett. A gyöngybagoly kifejezetten a ligetes (nem zárt) erdős területeket kedveli, régi lakója az évszázadok óta álló templomtornyoknak. Az emberi tevékenység azonban többféle módon veszélyezteti a bagolyállományt: a beépített területek növekedésével (így az élőhelyek szűkülésével), a gyorsforgalmi úthálózat rohamos bővítésével (így a vadászterületek felszabdalásával), valamint a templomfelújítások során a toronyablakok lezárásával (így az eddigi költőhelyek megszűnésével).
A hasznos és érdekes információkat Boby, az alapítvány engedéllyel tartott madara hozta még közelebb a hallgatóság – és főleg a gyermekek – számára. Az előadás után lehetőség nyílt kérdések feltevésére és a tapasztalatok megvitatására is, amelyből kiderült, hogy többen rendszeresen látnak, hallanak baglyot (és denevért) a településen. Mivel jelenleg az evangélikus templom tornyában nem laknak baglyok, a rendezvény kapcsán felmerült, hogy megvizsgáljuk annak lehetőségét, hogy kihelyezhető-e oda egy költőláda. Ezzel kapcsolatban bármely gyülekezet fordulhat tanácsadásért az alapítványhoz, és egyéb információért is érdemes felkeresni a weboldalukat. (www.gyongybagoly.hu)
A rendezvény rávilágított arra is, hogy a civil szervezetek és az egyházak együtt, egymást kiegészítve, közösen is tenni tudnak a teremtett világ megőrzéséért.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósult meg a Baptista Szeretetszolgálat No Planet B! Programja keretében.