A gonosz szőlőművesekről szóló példázatot a három úgynevezett szinoptikus – Máté, Márk és Lukács írása szerinti – evangéliumból ismerjük. Az egyik olyan kulcsfontosságú példázat ez, amelyet Jézus nem sokkal a Golgotára vezető útja előtt mondott el tanítványainak. Az Odú elnevezésű teológiai műhely a Szélrózsa találkozó pénteki napján ebből a történetből vett idézettel hívogatott beszélgetésre: „Utoljára pedig fiát küldte el hozzájuk, mert úgy gondolta: A fiamat meg fogják becsülni.” (Mt 21,37) A témáról bő másfél órás, rendkívül impulzív beszélgetés alakult ki.
Az eszmecserét Karel Čapek Az utolsó ítélet című novellájának felolvasásával kezdte a műhelyvezető, Cserháti Sándor, a Szegedi Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze. Kugler, a kilencszeres gyilkos történetén keresztül a cseh író a bűn, a bűnösség-ártatlanság és az isteni, illetve emberi ítélet kérdéskörét taglalja. A novella után – amely jó alapozásnak bizonyult a beszélgetéshez – következett a tulajdonképpeni felvezetés. Vajon Jézus Krisztus kezdettől fogva tudta-e, hogy sorsa a megváltó halálról fog szólni? Mert ha igen, akkor a gonosz szőlőművesekről szóló példázat idézett mondata igen furán hangzik.
A lelkész arra is rámutatott: sok érdekes dolgot olvashatunk Márk evangéliumának elején. Például azt, hogy Jézus Krisztus elkezdte hirdetni az evangéliumot. De hát – tette fel a kérdést Cserháti Sándor – nem Jézus Krisztus halálával kezdődik az evangélium? A golgotai kereszt előtt hogyan lehet egyáltalán megtérésről és evangéliumról beszélni? Másrészt: ha Jézus tudta, hogy a nép nem fog megtérni, és nem hallgat rá, akkor miért tanította őket?
Márk egy későbbi fejezetben így fogalmaz: „És tanítani kezdte őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, és el kell vettetnie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.” (Mk 8,31) Mi van akkor, ha Jézus csak ezen a ponton döbbent rá arra, hogy meg kell halnia, mert másképp nem viheti véghez megváltó munkáját?!
A beszélgetés során a résztvevők sorolták a példákat a kérdésre, hogy vajon van-e evangélium nagypéntek előtt. Egy példa: Jézus meggyógyítja a bénát, és azt mondja neki: „Fiam, megbocsáttattak a bűneid.” (Mk 2,5) Vagy Zákeus története, amely ezzel a kijelentéssel zárul: „Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia.” (Lk 19,9) Sőt: maga Keresztelő János is már a megtérést hirdeti.
A felsorolt példákban megbúvó kérdésre (nagypéntek előtt Jézus hogyan bocsáthat meg bűnt, hirdethet üdvösséget és megtérést) a választ ott kell keresnünk – folytatta Cserháti Sándor –, hogy Jézus Krisztus mást tekintett-nevezett evangéliumnak, mint amit mi. A Megváltó Isten országának közeli beköszöntét nevezte annak, s erre meg lehet térni! Arról se feledkezzünk meg, hogy a tanítványok mind nagypéntek előtt tértek meg. Jézus ugyanis azzal akarta meggyőzni az embereket, amit tanított, amit olyan türelmesen és olyan színesen, olyan következetesen, érthetően újra és újra elmondott.
Kibogozásra váró csomó volt az egyre izgalmasabb teológiai disputában két további bibliai történet értelmezése. Az egyik az özönvíz története, vagyis hogy Isten miért pusztította el az embert. Erre egy nagyon érdekes gondolatmenettel dr. Csepregi András evangélikus lelkész válaszolt. Röviden: az emberiség a megsokasodott bűn, erőszakosság, gonoszság folytán már önmaga elpusztításának végső határára jutott el Nóé napjaiban, és Isten éppen hogy megmentette az emberi fajt és az élővilág egyedeit egy kiválasztott, igaz ember, Nóé által. De ígéretet is tett, hogy soha többé nem enged özönvizet zúdulni a földre.
Másodikként pedig Jézus pusztai megkísértéséről gondolkodtak együtt a beszélgetés résztvevői. „Ezután felvitte az ördög, megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát, és ezt mondta neki: »Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. Ha tehát leborulsz előttem, tied lesz mindez.«” (Lk 4,5–7) Jézus nem kérdez vissza: hogyan adhatná neki, ha nem az övé? Ehelyett az egy igaz Isten imádásáról és szolgálatáról beszél. Mintegy elismeri, hogy amit a sátán felajánl, az még az övé, és csak ezután érkezik el Isten uralma.
Az élénk beszélgetés tulajdonképpen – már sok irányba elágazva az eredeti evangéliumi történettől – arról folyt az Odúban ezen a délutánon, hogy kicsoda Jézus Krisztus, és micsoda tanításának a tartalma. Hogy valami egészen „új” és váratlan történik-e nagypénteken, vagy az teljesedik be, amiről Jézus mindaddig nyilvános működése során tanított. Sok értékes gondolatot kaptak az egybegyűltek mind a műhely vezetőjétől, mind egymástól arról, hogy ki miként látja Isten atyai voltát, milyen az ember mint szülő, és ebből hogyan következtethetünk Istenre mint mennyei Atyánkra.
Több, szintén messzire vezető téma is előkerült: miként értelmezzük az apokaliptikus beszédeket? Vajon Isten hozza a földre azt a sok nyomorúságot, amely az utolsó időkben következik majd be? Vagy mi, emberek tesszük nyomorúságossá az életet a földön? Hogyan értsük a Hegyi beszéd egyes meghökkentő jézusi kijelentéseit? Hogyan lehetünk a fentiek fényében tökéletesek, mint amilyen mennyei Atyánk?
Summázva a tartalmas másfél órát, Cserháti Sándor így zárta le a teológiai műhelybeszélgetést: Jézus életét és küldetésének beteljesítését végignézve, a „nagy törés” nem a nagypénteki történetben van. Minden a megtestesüléssel kezdődik. János evangéliumának első fejezetéből tudjuk, hogy már a világ is a Logoszra (Igére) való tekintettel teremtetett. Bár ahogyan mi, emberek Istent sokszor látjuk-láttatjuk, az szöges ellentétben áll azzal, amilyen ő valójában – ő valóban az, akinek Jézus Krisztusban bizonyul. Ez pedig nem a nagyhéten derült ki, ott „csupán” minden elmélyült.
A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 33–34. számában jelent meg 2018. augusztus 26-án.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.