Uram, nagyon szeretem azokat az ünnepeket, amelyek rólad szólnak. Ilyenkor végre több idõ jut az igeolvasásra, és szomjasan hallgatom a prédikációt. Megtelik a szívem magasztalással és hálaadással. Olyan jó leborulni eléd! De ezek az ünnepek meglehetősen ritkák.

Bár tudom, hogy nem csak ezeken a napokon vagyok a te gyermeked, mégis félek, hogy kiszorulsz hétköznapjaimból. A hit megélésére is idő kell, idõ az igeolvasásra, imádságra, de az idő rendszerint kicsúszik kezeim közül, s mire millió munkám végére érek, az imádság felénél elnyom az álom.

Pedig annyi mindent szeretnék megköszönni neked! Kegyelmedet és szeretetedet, az életemet és szeretteim életét, munkámat, ételemet-italomat s azt is, hogy még mindig vidám reggel köszönt rám, és este békén hunyom le szememet.

A hétköznapok apró-cseprő dolgait illetõen viszont elbizonytalanodom. Nem érzem méltónak hozzád, sőt, általában említésre méltónak sem érzem azokat.

A jól sikerült ebédet, ügyes vásárlást; ha a szokásosnál több munkát tudtam elvégezni, s így valamivel több szabadidőhöz jutottam. Ezek is fontosak nekem, meghatározzák hangulatomat, jókedvre derítenek, de elférnek vajon a tenyereden? Nem baj, ha idõnként elégedettséget érzek jól sikerült munkám láttán? Mondhatok ezért köszönetet neked?

Annyi mindennek örülhetek az életben: gyermekem elégedett mosolyának, kedvenc édességemnek, egy szép ruhának, kedves bóknak, egy hosszú út után a baj nélkül való megérkezésnek, gyengélkedő szeretteim gyógyulásának, egy könyvnek, amit jó újra és újra kézbe venni, versnek, ami felkavar, a tengernyi zöld fûnek, virágnak, amit annyira szeretek, mert felüdít... mondhatok ezekért köszönetet neked?

Annyi mindennek örülhetek az életben – az életben, amit tõled kaptam, és az „annyi mindennek”, ami jó, amirõl hiszem, hogy csakis tõled jöhet. Gondoskodásod mindenre kiterjed.

Megtapasztalom, hogy te nem legyintesz az én rosszkedvemre sem, ahogyan a kicsinynek vélt vétkeimre is figyelsz, figyelmeztetsz, nevelsz. Ott vagy a magasztos gondolatok, őszinte imádságok mélyén, s rám mosolyogsz kis boldogságaimban is. Nincs, amit megérdemelnék. Mégis: te értünk adtad Fiadat, s vele nekünk adtad a világot, az életet s mindent, mindent, ami az élethez kell.

Szeretnék hát mindenért köszönetet mondani neked.