Az E.ON amellett, hogy a figyelemfelhívó kampánnyal és munkatársi gyűjtéssel is segítette az akció sikerét, ötmillió forintot adományozott a segélyakció céljaira. „Mi úgy látjuk, hogy a tanszerekkel megtöltött iskolatáskák abban is segítik a gyerekeket, hogy ennek az új életszakasznak vidáman, optimistán vágjanak neki, és csapattagként élvezhessék mindennapjaikat az iskolában, így alapozva meg jövőjüket. Hiszen néha csak ennyi, egy hiánytalanul megtöltött iskolatáska hiányzik ahhoz, hogy elindítson egy ifjú embert saját lehetőségei felfedezésének, képességei kibontakoztatásának útján” – mondta el Zavaros Dóra az E.ON részéről, az Ökumenikus Segélyszervezet csepeli Szociális és Fejlesztő Központjában rendezett eseményen.
Gáncs Kristóf megköszönte a vállalat adományát, majd a kampány közel három hetét összegezve kifejtette: egymást követték a segélyszervezet figyelemfelhívó akciói azzal a céllal, hogy minél többen csatlakozzanak az idén már hatodik alkalommal meghirdetett adománygyűjtéshez. A cél összesen tízmillió forint összegyűjtése volt, amelyből a segélyszervezet ezer gyermek számára tud fejenként tízezer forint értékű segítséget nyújtani. A támogatott gyermekek elsősorban a segélyszervezet kilenc hazai központjának intézményeiben (Kaposvár, Kastélyosdombó, Budapest, Szolnok, Orosháza, Miskolc, Debrecen, Szendrő, Olaszliszka) és azok látókörében élő családok gyermekei. A személyre szabott támogatásból ötven vajdasági, százötven erdélyi, és hetven kárpátaljai nehéz sorsú gyermek is részesül. A kommunikációs igazgató kifejtette: a kampány üzenetét idén is sokan meghallották – több mint 53 ezer hívás érkezett az 1353-as adományvonalra. Az ezer táska megtöltéséhez szükséges összeg felett beérkező adományokat a karitatív szervezet idén is a gyermekek évközbeni felzárkóztatását elősegítő Kapaszkodó gyermekfejlesztő programjára fordítja. (www.segelyszervezet.hu//kapaszkodo)
A rendezvényen részt vevő gyerekek számára külön öröm volt, hogy olyan hírességtől vehették a tanszereket személyesen, mint Wolf Kati, aki az Iskolakezdés együtt! kampány arca. Az ezredik csomag átadása után az énekesnő köszönetet mondott minden adományozónak, aki a 1353-as adományvonalon, a www.iskolakezdesegyutt.hu weboldalon vagy tárgyi adománnyal segítette a rászoruló gyerekek tanévkezdését az elmúlt hetekben.