Aktív püspöki szolgálata idején nem viselt püspöki keresztet (mivel ezt egyházunkban csak a negyvenes évek végén vezették be), más értelemben azonban nagyon is kereszthordozó ember volt. Mai cikkemben az ő vállára és lelkére nehezedő terhek közül próbálok néhányat megmutatni.

A püspöki keresztre azonban egy pillanatra még visszatérek. Merthogy az 1952-ben állami nyomásra megszüntetett egykori Dunántúli Egyházkerületet és 2000-ben újraindított jogutódját, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületet érdekes módon, mint egy szolgálati stafétabot, a püspöki kereszt is összekapcsolja. A kerületünkben ma használatban lévő püspöki kereszt első viselője a nyugdíjas Kapi Béla püspök volt.

1916-ban a királyi Magyarországon lett egyházkerületi vezető. Nyugalomba vonulása 1948-ban a kommunista fordulat idejére esett… A fiatal püspök szolgálatának első szakaszában zajlott az első világháború, az orosz forradalom, és akkor történt a trianoni nemzeti tragédia is. Veszteségek, életveszély, bizonytalanság, nélkülözés és gyász mindenütt.

Győri evangélikus levéltárunkban belelapozhattam zsebnaptáraiba. A legrégebbiben a sűrűn jegyzett programok és szolgálatok között megtaláltam Csáktornya gyülekezetének nevét. Ez a település nem sokkal ottani látogatását követően a trianoni békediktátum nyomán Jugoszláviához került…

Trianon őt is érzékenyen érintette. Az elcsatolt területen maradt egykori híveire sokszor emlékezett és gondolt pásztori szeretettel. Egy gondolata 1921-ből így hangzik: „Szerettem vend vidéki híveimet. Derék, jóravaló munkás emberek, akik hűségesen ragaszkodnak egyházunkhoz, kimondhatatlanul szerették gyülekezetüket és pásztorukat.”

Az újjáépítés nehéz, de szorgos időszakát a nemzetiszocializmus veszedelmes ideológiája követte, majd a második világháború kegyetlen vérzivatara. Ezután Magyarországra egy újabb fájdalmas nagyhatalmi döntés nehezedett. Hazánkat a szovjet zónába sorolták. Eljött a „demokráciának” nevezett diktatúra a maga ateista ideológiájával és egyházellenes gyakorlatával.

Kapi Béla püspök a Tanácsköztársaság – akkor csak rövid ideig tartó – időszakában már megízlelte, hogy mi várható ettől az ideológiától. Már akkor találkozott az egyházi iskolák államosításával, de az egyház teljes anyagi ellehetetlenülését jelentő kiszolgáltatottsággal is.

Így emlékezett a legnehezebb időkre: „Fizetés és bevétel nélküli hónapok voltak mögöttünk, előttünk. Gyerekeink nyüzsögtek körülöttünk. Elvásott a ruhájuk, lerongyolódott lábukról a cipő. […] De Isten ezt is próbára rendelte, hogy lelkünkből kiválassza az ezüstöt az értéktelenné tévő salaktól. Hű élettársam, feleségem megállta a próbát, s Istenben bízó derűs jókedvvel végezte minden kötelességét. […] A magunk nyomorúságánál fájóbban éreztem lelkész, teológiai tanár és pénztári tisztségviselő munkatársaim meg azután nyugdíjas lelkészek és lelkészözvegyek anyagi siralmait. Az egyházkerület gyülekezeteihez fordultam, adakozásra szólítottam fel azokat. 51.570 koronában mutattam ki az egyházkerület által kifizetendő fizetéseket. A püspöki tiszteletdíjat nem számítottam, mert ízlésem nem engedte, hogy az általam megindított, állásom tekintélyével hajtott gyűjtés eredményéből én is részesüljek. Isten segítségemre jött. A gyülekezetek megnyitották szívüket, s így a hívek pénztárcája is felnyílt előttük. […] a gyűjtésből befolyt 100.243 korona.”

Kapi Béla püspök már 1946-tól fontolgatta lemondását, végül a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület közgyűlésén, 1948. október 8-án nyújtotta be.

Mint lelkész, mint egyházi vezető, különösképpen pedig mint Isten igéjének szolgája örömben és bánatban, könnyebb és nehezebb időkben is a jó hírt, az élet beszédét hirdette. A vállán és a lelkén sokszor nehéz keresztet cipelve is. Keresztek a nem hívőkre is nehezednek, de Krisztus követői nemcsak azt tudják, hogy „a szolga nem lehet nagyobb a mesterénél”, hanem azt is, hogy a Mester keresztje a legnehezebb időkben is erőforrás.

Kapi Béla püspök Krisztus keresztjének és a kereszt evangéliumának követe volt. Tudta, élte és hirdette, hogy a golgotai kereszt számunkra az élet reménye. Istennek köszönjük meg őt és mindazt, amit egyházunkban magvető szolgálatával elvégzett. Emléke legyen áldott! 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 15. számában jelent meg, 2017. április 16-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.