Amióta intenzíven tanítok építészeti tervezést és figyelem, hogy születnek az építészeti gondolatok a hallgatók fejében, önkéntelenül jobban foglalkoztat a saját tervezési munkáimnál is, hogy melyek azok az inspirációk, amelyek meghatározzák egy épület alapkoncepcióját, formálását, téralakítását, anyaghasználatát, fénykezelését.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, ahol tanítok, az építész oktatásban is a kreatív, művészi megközelítés a domináns. A hallgatók nyitottsága, tehetsége, fogékonysága átlagon felüli. Gyakran adok olyan, főleg konceptuális feladatokat számukra, ahol nem a feladathoz kell inspirációt keresni, hanem az inspirációt nevezem meg, és arra kell építészeti választ keresniük. Így esett a választás a zene világából Bartók Bélára, illetve Liszt Ferencre, az irodalom területéről Pilinszky Jánosra, a képzőművészek közül Kondor Bélára és Vajda Lajosra. De kellett széket tervezni Sheryl Sutton számára is, aki Bob Wilson egy darabjában órákig ült egy széken némán.

Azt nem tudom, hogy ezek a gyakorlatok mennyire hasznosak. Azt látom azonban, hogy a nálunk végzett hallgatók legjobbjai bekerülnek a világ vezető építészirodáiba: Rem Koolhaas, Steven Holl, Peter Zumthor, a BIG, John Pawson és Kengo Kuma műhelyébe. És megállják a helyüket.

Aki tanít, tudja, hogy a tanár is sokat tanul tanítás közben. A hallgatóktól és a kollégáktól is. A „suliban”, a MOMÉ-n, párokban tanítunk, egy fiatal, ambíciózus építész és egy idősebb mester – több megépült épülettel, gyakran több évtizedes tapasztalattal. Hálás vagyok a sorsnak, hogy fiatal építészként hét évig együtt taníthattam Reimholz Péterrel, a kiváló építészprofesszorral. Így bukkantam rá például Alexander Skrjabin orosz zeneszerzőre – Wilheim András zenetudós jóvoltából, akit a Bartók projektbe vontam be néhány előadás erejéig. Tőle tudtam meg, hogy Skrjabin létrehozott egy mátrixot a hangok és színek párosításából. Ez nemcsak a hallgatóknak volt nagyon inspiráló, de ennek a hang-szín skálának a felhasználásával jött létre a gödöllői Szentháromság-templom apszisának színes üvegablak-kompozíciója, amelyen éppen abban az időben dolgoztunk az irodámban. Amikor egy évfolyammal elkezdek dolgozni, egy bevezető, bemutatkozó előadást tartok a hallgatóknak. Ebben a munkáimat úgy mutatom be, hogy részletesen beszámolok a tervezési folyamatot kísérő inspirációkról. Ez a könyv ezeknek az előadásoknak kibővített, szerkesztett változata.

Először hét képben azokat a hatásokat, inspirációkat mutatom be, amelyek folyamatosan jelen vannak gondolkodásomban, alapvetően meghatározzák munkáim építészeti arculatát.

Az első a fényről, a második az anyagról szól (mindkettő a gyermekkoromba visz vissza). A harmadik a térről és formáról – az építészek nélküli építészeten keresztül,  a negyedik Bartók Béláról, mint a tradíciót és innovációt tökéletes egységben kezelő mesterről. Az ötödik a táj „land-art”-ként való értelmezéséről, a hatodik az átmeneti terek fontosságáról tanúskodik. A hetedik a szabad asszociációkról szól, amelyek a legfontosabb inspirációs erők számomra a tervezésben.

Majd húsz projektet ismertetek részletesen az elmúlt húsz év munkáiból (kivétel az első, amelyet New Yorkban készítettem a nyolcvanas évek végén). A munkák bemutatásánál a tervezésben szerepet játszó inspirációs források kiemelt helyet kapnak.

Budapest, 2017. március

Nagy Tamás építész