Olvasd: 2Korintus 6,1–10.

„Intünk is, hogy Isten kegyelmét hiába ne vegyétek!” (1.vers) 

Emeljük ki ezt a szót az igéből: HIÁBA!

A világ sokféle szenvedéseit két csoportra lehet osztani: a testi és a lelki szenvedésekre. Sokan a szenvedésen csak a testi szenvedéseket értik, pedig a lelki szenvedés sokszor kibírhatatlanabb, mint a testi kín.

Az ember mindent kibír, aminek értelmét látja, de aminek nem látja értelmét az kibírhatatlan. Az ókor népe nem fogott mellé a kérdésnek akkor, midőn a kárhozat és örök gyötrelem állapotában a hiába végzett munkát is látta, amikor arról beszélt, hogy a bűnös Danaida asszonyoknak feneketlen hordóba kellett hordaniuk a vizet és Sziszifusznak egy óriási hegyre kellett felgördítenie egy hatalmas sziklát, amely mikor felért a hegy csúcsára, azonnal lezuhant és kezdhette az egészet alulról.

A keresztyén ember életében is meg lehet látnunk – szenvedések közepette – ennek az igének az üzenetét: HIÁBA! A HIÁBA mögött nagy kegyelem van. Tudom, a keresztyén világnézetet — pedig az nem világnézet — le szokták becsülni. Hibáztatják azért, mert azt mondják róla: emberközpontú. Ez nem igaz, mert Isten-központú. Arról azonban lehet beszélni, hogy ennek a világnak a célját, értelmét, Isten egész világkormányzásának tényezőjét az ember alkotja.

Édent adott neki Isten. Az Édennek az ember volt a célja, de: HIÁBA. Olvasd el a Biblia első lapjait, amely leírja, hogy milyen volt az Istentől teremtett világ a maga boldogságával, gyönyörűségével és ártatlanságával. Azután forgass egy lapot a Bibliában és olvasd el, mivé tette az ember ezt a világot. Isten tehát Édent adott az embernek: HIÁBA! Az Édenből az ember poklot csinált!

Isten nem hagyta abba a munkát. Látta, hogy hiába volt a teremtésnek minden szép célja, mégis újra kezdte. Az Édenből kiűzött embernek törvényt adott. Ez volt az ember üdvözítésének Isten részéről a próbálkozása. Törvényt adott neki, de HIÁBA! Az embernek eszébe sem jutott az, hogy ha a törvényt megszegi, akkor Isten akaratát szegi meg, és vele magát kárhozatba juttatja.

Azután megpróbálta az ember magát az olcsó kegyelemmel vigasztalni, amikor semmit sem érzett abból, hogy a kapott kegyelem annak továbbadására kötelezi őt.

Isten azután drága kegyelmet adott az embernek, aki annak árát sohasem tudja megfizetni, de annak árát maga Isten fizette meg. Ez is HIÁBA volt. És ezután a HIÁBA után nincs tovább. Elvégeztetett!

A HIÁBA mögött nagy bűn van és ez indokolja Isten haragját. Isten haragjának a maximuma az ember kárhozata. Örökkévaló börtön ez a világban, amiből többé kiszabadulni nem lehet. A kárhozat nem a halállal kezdődik. Az mindig időszerű itt és most. Itt ezen a földön bekövetkezhetik az, mikor Isten kimondja az utolsó szót: Nincs többé bocsánat!

Látod-e testvérem az ember nagy bűnét a HIÁBA mögött, látod-e saját bűneidet is?

A HIÁBA mögött nagy szenvedés van. Hányszor akarta Isten összegyűjteni az Ő népét, „, hálát de te nem akartad”. A golgotai kereszt egy meghiúsult isteni terv következménye volt. Istennek a mennyországból hiányzik az elkárhozó ember. Ezért küldi utána prófétáit, ezért létesítette az egyházakat, ezért épített templomokat, hogy ne legyen HIÁBA az, amit Isten a Maga üdvtörténetében megteremtett.

Minden egyház azért állítja papjait szolgálatába, hogy hirdessék az embernek: Vár reád az atyai ház, Atyád szerelme! Ne várjon hiába!

Óh Urunk, hálát adunk Néked azért, hogy Te mindent megtettél, hogy mi üdvözüljünk. Szabadíts meg bennünket minden emberi törekvéstől, mellyel magunk akarjuk megszerezni a Te bocsánatodat és üdvösségünket. Add, hogy térjünk meg Hozzád és cselekedjük akaratodat az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.

(429. ének)