Nálam a takaró, mi befedi vállad,
ne keress kifogást, hagyd, vár az alázat.
Ha engedsz egy kérésnek, s megadod magad
attól még megmaradsz, te vagy önmagad.
Angyalod lettem – ha nem is tudod,
de akkor is, ha nem akarod.
Fogom kezed, húzom a ravaszt,
potyognak könnyeim, és távol a vigasz!
Másra nincs reményem, hát küldöm mosolyom,
másra nincs erőm, mert régen elhagyott.
feléd nyújtom remegő kezem,
mert „a szeretet nem féltékeny”
„Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát,
nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.”
Csak csendben vár, hogy aki kell,
hozzá megérkezzen.
S ha itt vagy, mert érzed, hogy itt a helyed,
legyen az hegyszírt vagy magányos kicsiny sziget,
legyen az pince vagy vártorony...
... én takaróm lassan rádborítom,
te még megsimogatod a kutyád fejét...
s egy úton indulunk Isten felé.

Most nézek egy régi képet és emlékezem,
„Ha azonban elérkezik a tökéletes,
ami töredékes, az véget ér.”
... nálam a takaród, – ennyi elég.