„Boldog nép az, amelynek az Úr az Istene!” (Zsolt 144,15b)
„Íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lk 2,10–11)
„Üdvözítő született ma nektek” – angyalok szava szólít meg minket ezen az ünnepen. Szükségünk van erre a szóra, mert enélkül nem lehet igazi karácsonyunk. Ahogyan a pásztoroknak szükségük volt erre az angyali hírre, úgy nekünk is. Nekik hiába jelent meg angyal, hiába ragyogta őket körül az Úr dicsősége, az csak a félelemre volt elég. Ahhoz, hogy ez a félelem örömre változzon, kellett az Istentől érkező szó. A karácsonyi történetből az angyalok szava nélkül nem sok minden látszana: csak a sokakat vándorlásra kényszerítő népszámlálás, a szálláson kívül maradt család, a nehéz körülmények közötti szülés, a szabad ég alatt éjszakázó pásztorok. De amikor elhangzik az angyalok híradása, akkor derül ki, hogy ezeknek az eseményeknek a hátterében Isten és az ő ajándéka áll. Hogy azért történt mindez, hogy ősi jövendölések teljesüljenek, a régóta várt Messiás megérkezzen. Az angyali szó nélkül szürke, munkás hétköznap lett volna az első karácsony a pásztorok számára. Isten üzenete tette ünneppé.
Hiszem, hogy az idei karácsonyon is ez Isten terve. Megszólít minket, mert enélkül a legcsodálatosabb eseményekből sem értünk semmit. Velünk is csodát tesz Isten, nekünk is ad karácsonyi ajándékot. De a megmagyarázó, szemet felnyitó isteni üzenet nélkül ez nem jutna el hozzánk, nem értenénk belőle semmit.
*
Uram, Istenem! Kérlek, hozzám is küldd el angyalaidat, mert az örömhír nélkül szegény maradnék, nem venném észre ajándékodat. Ámen.
A 2020-as lelki útravaló a Gyülekezeti és Missziói Osztály szerkesztésében készült. Szerkesztette: Galambos Ádám
A Napi ige – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet a Luther Kiadónál megrendelhető: https://bolt.lutherkiado.hu/kategoriak/konyvek/napi-ige-663-detail
A Napi ige – Evangélikus Útmutató Facebook oldal itt érhető el: https://www.facebook.com/evangelikus.utmutato
E-mailben minden nap elküldjük ezeket az igéket és a lelki útravalókat. Amennyiben igényli, feliratkozhat napi igeküldő szolgáltatásunkra a következő címre küldött e-maillel: fraternet-napiige-subscribe@lutheran.hu