Meghallgatta könyörgésemet az Úr, imádságomat elfogadta az Úr. (Zsolt 6,10)

Kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen. (Jn 16,24)

Érdekes, hogy bár a zsoltáros és Jézus szavai is egyaránt az imádságról, az Istennel való kommunikációról szólnak, mégis különbözik valamelyest a témához való hozzáállásuk. A zsoltáros hálát ad, vagy legalábbis tudatosítja magában, hogy az Úr meghallgatta, elfogadta könyörgését. Szavait körüllengik lelkiállapotának különféle érzései, hiszen mindezt halálfélelemben, ellenségeitől való rettegésben fogalmazta meg. Kijelentéséből érződik a megkönnyebbülés, hiszen rájön, hogy az Úr vele van. A jézusi szavak mögött rejlő bizonyosság viszont egyáltalán nem érződik, aki biztos abban, hogy amit kérnek az emberek, azt meg is kapják. A zsoltáros nem volt biztos benne, ezért is fakadnak ki belőle ilyen erővel ezek a szavak.

De hogyan lehetnénk mi is ilyen biztosak a dolgunkban, ahogyan Jézus, amikor azt látjuk, hogy sokszor nem az történik, amit imádságainkban kértünk a mi Urunktól? A titok abban rejlik, amit Jézus a „kérjetek” előtt fogalmaz meg: „Eddig nem kértetek semmit az én nevemben…” Jézus nevében kérni csak úgy lehet, ha azt a kérésünket áthatja az ő élete, szeretete és áldozata. Ha így fordulunk Istenhez, biztosak lehetünk abban, hogy meghallgatja kérésünket és elfogadja imádságunkat, még ha nem is minden pontosan úgy teljesül, ahogyan azt mi elképzeltük.

*

Mennyei Atyánk!
Fogadd el imádságunkat, amikor most hozzád fordulunk. Hálásak vagyunk neked, hogy bár sokszor engedetlen gyermekeidként viselkedünk, neked mégis elsődleges, hogy a mi örömünk teljes legyen. Kérünk téged, hogy ebből a szeretetből minél többet megérezhessünk, magunkkal vihessünk és megmutathassunk embertársainknak. Jézus Krisztus nevében kérünk: hallgass meg minket! Ámen.