Napi ige: Jézus nevében kérni

Napi ige: Jézus nevében kérni

Share this content.

Szöveg: Endreffy Máté, sorozatszerkesztő: Galambos Ádám
2020-ban minden héten honlapunkon is közzétesszük a Napi ige – lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

Meghallgatta könyörgésemet az Úr, imádságomat elfogadta az Úr. (Zsolt 6,10)

Kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen. (Jn 16,24)

Érdekes, hogy bár a zsoltáros és Jézus szavai is egyaránt az imádságról, az Istennel való kommunikációról szólnak, mégis különbözik valamelyest a témához való hozzáállásuk. A zsoltáros hálát ad, vagy legalábbis tudatosítja magában, hogy az Úr meghallgatta, elfogadta könyörgését. Szavait körüllengik lelkiállapotának különféle érzései, hiszen mindezt halálfélelemben, ellenségeitől való rettegésben fogalmazta meg. Kijelentéséből érződik a megkönnyebbülés, hiszen rájön, hogy az Úr vele van. A jézusi szavak mögött rejlő bizonyosság viszont egyáltalán nem érződik, aki biztos abban, hogy amit kérnek az emberek, azt meg is kapják. A zsoltáros nem volt biztos benne, ezért is fakadnak ki belőle ilyen erővel ezek a szavak.

De hogyan lehetnénk mi is ilyen biztosak a dolgunkban, ahogyan Jézus, amikor azt látjuk, hogy sokszor nem az történik, amit imádságainkban kértünk a mi Urunktól? A titok abban rejlik, amit Jézus a „kérjetek” előtt fogalmaz meg: „Eddig nem kértetek semmit az én nevemben…” Jézus nevében kérni csak úgy lehet, ha azt a kérésünket áthatja az ő élete, szeretete és áldozata. Ha így fordulunk Istenhez, biztosak lehetünk abban, hogy meghallgatja kérésünket és elfogadja imádságunkat, még ha nem is minden pontosan úgy teljesül, ahogyan azt mi elképzeltük.

*

Mennyei Atyánk!
Fogadd el imádságunkat, amikor most hozzád fordulunk. Hálásak vagyunk neked, hogy bár sokszor engedetlen gyermekeidként viselkedünk, neked mégis elsődleges, hogy a mi örömünk teljes legyen. Kérünk téged, hogy ebből a szeretetből minél többet megérezhessünk, magunkkal vihessünk és megmutathassunk embertársainknak. Jézus Krisztus nevében kérünk: hallgass meg minket! Ámen.

A 2020-as lelki útravaló a Gyülekezeti és Missziói Osztály szerkesztésében készült. Szerkesztette: Galambos Ádám
A Napi ige – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet a Luther Kiadónál megrendelhető: https://bolt.lutherkiado.hu/kategoriak/konyvek/napi-ige-663-detail
Napi ige – Evangélikus Útmutató Facebook oldal itt érhető el: https://www.facebook.com/evangelikus.utmutato
E-mailben minden nap elküldjük ezeket az igéket és a lelki útravalókat. Amennyiben igényli, feliratkozhat napi igeküldő szolgáltatásunkra a következő címre küldött e-maillel: fraternet-napiige-subscribe@lutheran.hu

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!