A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium földrajz szakos pedagógusa immár 15 éve szervez nyári „felfedező” utakat a diákoknak, vulkántúrán harmadik alkalommal voltak. Idén a békéscsabai evangélikus gimnázium tíz diákjával és egy pedagógusával kiegészülve keltek útra, összesen negyvenhatan.

Hosszas buszozás után először Nápoly nevezetességeit járták be, majd felsétáltak a Vezúvra. Ellátogattak Pompei városába is, amelyet 79-ben pusztított el a vulkán. Solfatárát sajnos nem tudták meglátogatni, mivel néhány évvel ezelőtt egy holland család három tagja a kráterben lelte halálát, így ezt a területet elzárták a turisták elől.

Átkompoztak Szicíliába, ahol Taorminát, – sokak szerint – Olaszország legszebb (és legdrágább) városát nézték meg. A település egyik fő látványossága a görög színház, amely azért is különleges, mert nézőteréről kiváló kilátás nyílik az Etna hatalmas tömegére. Gruber László számára pedig azért is, mert huszonöt évvel ezelőtt Verdi Aidáját énekelhette a szabadtéri színpadon, a háttérben a tűzhányóval és a csordogáló lávával.

Természetesen ezt követően az Etnához zarándokoltak el. – Tudtam, hogy mindenki nem tud majd feljönni a csúcsig, de büszke vagyok rá, hogy mind a 46 kiránduló elért a Toro del Filosofo-ig, ami közel 3000 méter magasan van, onnan pedig 35-en a vulkán tetejéig is feltúráztak – mondta Gruber László. Hozzátette, viszonylag aktív volt az Etna, először a kénes gázoktól keveset láttak, de aztán a szél „kisöpörte” a krátert és gyönyörű látványban volt része a csapatnak. A túra külön érdekessége volt, hogy három héttel ottjártuk előtt egy komolyabb kitörést produkált a vulkán, és az abból visszamaradt láván gyalogoltak csoportjukkal. A láva felső része ugyan már megszilárdult annyira, hogy biztonságosan lehetett rajta közlekedni, de a repedések még ontották a hőt.

Ezt követően a Lipari-szigetekre utaztak. Vulcanón kempingeztek, ahol megtekintették a krátert, amely intenzív kénes kitörésekkel, gyönyörű kilátással ajándékozta meg őket. Liparit is bejárták busszal, ahol obszidiánt („vulkáni üveg”) is tudtak gyűjteni. A Strombolihoz hajóval utaztak. Egy hónappal korábban kitört a vulkán, akkor egy turista is életét vesztette, így egyértelmű volt, hogy nem mehetnek fel a még most is nagyon aktív tűzhányóra. A tengerről nézték napnyugta után a kitöréseket, amelyek szinte percenkénti gyakorisággal jelentkeztek, ötpercenként nagyobbak is akadtak közöttük, és ami viszonylag ritka a vulkánnál, most lávafolyamot is láthattak az oldalán. A tűzhányó mostani aktivitásáról sokat elmond, hogy a hazatérésük utáni napon hatalmas kitörést produkált, még a turistahajóknak is menekülniük kellett.

„A gyerekek ámultak-bámultak. Úgy gondolom, nagy dolog, hogy ilyen fiatalon ilyen élményekben lehet részük, amiért a szülőknek is köszönet jár” – hangsúlyozta a pedagógus, hozzátette, persze sokan nyáron dolgoztak azért, hogy részt vehessenek az úton.

A hazafelé tartó út is tartogatott élményeket, megálltak Toszkánában: San Gimignano-t, a középkori „felhőkarcolók” városát és a festői Sienát is megnézték a világ egyik legszebb katedrálisával, különleges, kagyló alakú főterével, amely – ahogyan Gruber László fogalmazott Szerb Antal szavai nyomán – a város mosolya.

Persze a kulináris élvezeteknek is hódoltak, a kardhaltól a kagylóig volt alkalmuk megkóstolni a tenger gyümölcseinek temérdek fajtáját, de természetesen egy olasz út során a tésztaféléket sem hagyhatták ki.

Több alkalommal lehetőségük nyílt a tenger vizében is megmártózni, ami egy-egy kiadós túra után esett a legjobban, annak ellenére is, hogy néha a medúzákkal kellett „megküzdeni”.

Mindezen élményekkel gazdagabban, a tizenkét napos túrát követően cseppentek bele a fiatalokkal az új tanévbe.