Négy egyházi vezető imádkozott együtt Esztergomban

Négy egyházi vezető imádkozott együtt Esztergomban

Share this content.

Szöveg és fotó: Adámi Mária
Esztergom – ‭Esztergomban négy egyházi vezető szolgálatával zárult az ökumenikus imanyolcad 2018. január 24-én, szerdán. A közös együttléteket a szokástól eltérően idén nem vasárnaptól vasárnapig, hanem szerdától szerdáig tartották a helyi történelmi felekezetek templomaiban. Az utolsó alkalom házigazdái a reformátusok voltak.

Az istentisztelet elején a padlóra leejtett rozsdás láncok csörrenése szimbolizálta Isten szabadító hatalmának megtapasztalását, amely a Karib-térségben élő keresztyének által összeállított idei vezérfonal központi témáját adta. Ehhez kapcsolódtak az elhangzott igehirdetések is.

Elsőként Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke lépett fel a szószékre. Ézs 9,2–7a alapján tartott prédikációjában arról beszélt, hogy az erős és szabadító Isten Atyává lett számunkra, aki igéjével és Lelke által tanácsol, és a béke fejedelmeként minket is békességszerzőkké akar tenni.

Csak Isten szabadítása hozhatja meg a békességet – hangsúlyozta igehirdetésében Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita Zsolt 34,2–15 alapján. Majd hozzátette: az Úr kivezet bennünket bármilyen nehéz helyzetből, csak bíznunk kell benne.

Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke Jel 7,13–17 alapján arról a reménységről szólt, hogy Isten le fogja törölni szemünkről a könnyeket. „Az egyház jó híre Isten irántunk érzett szerelméről szól. Ez az igazi »love story«, melyet fel kell fedeznünk” fogalmazott.

„Jézus békéje a hit valósága, nem a világ eszközeivel kicsikarható békés állapot” mondta Jn 14,2527 alapján tartott prédikációjában dr. Cserháti Ferenc, a római katolikus egyház esztergom-budapesti segédpüspöke. „Ott valósul meg, ahol az emberek követik Krisztus tanítását, és szeretetben élnek.”

Ezt követően a jelenlévő lelkészek egymás kezét megfogva, közösen imádkozták az Úrtól tanult imádságot, majd a négy egyházi vezető áldást mondott a templomot megtöltő gyülekezetre.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!