Az idei hegyvidéki evangélikus napon – miközben a Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség templomában hallgattam a zenei és irodalmi programot, a rövid áhítatot, s a szünetben kérdezgettem a szereplőket és a hallgatóság egynémely tagját, miért jöttek el, mit várnak ettől a naptól – egyszerre csak teljesen egyértelműen megfogalmazódott a fejemben egy mondat: „Én ettől az evangélikus közösségtől eddigi életem több mint négy évtizede alatt csak jót kaptam.” 

Akkor most ennyire elfogult vagyok, hogy a Kék Golyó utcai evangélikusok szemében már a gerendát se látom? Sőt az is elképzelhető, hogy mégis jobban mulattunk volna, mondjuk, egy pálinka- vagy esetleg egy filmfesztiválon. Mégsem ezekre tértünk be, hanem ebbe a budai templomba, annak is egy evangélizációs rendezvényére, miként minden vasárnap és hétköznap is a különböző összejövetelekre. 

Úgy is fogalmazhatnám a testvéreknek, hogy vasárnaponta futva szaladok be ebbe a templomba, és nemcsak azért, mert mindig késésben vagyok, hanem mert az ember, aki szerelmes, az alig várja, hogy a szerelmével találkozhasson. Szalad elébe, hogy köszönthesse őt, hogy hálát adjon neki, hogy ragyogásával betöltekezhessen. Nincs lélegzés. És nincs élet. Nélküle. Csak a Van. A szépséges, igaz Isten és az ő egyszülött Fia, a Jézus Krisztus.

Semmifajta kétely nem férhet ahhoz, hogy aki hétről hétre, évről évre ott ül ezekben a padsorokban, hogy Isten igéjét hallgassa, az az ember megmásíthatatlanul, a szíve legmélyén megértette a tudást, amelyért nemcsak élni érdemes, mint igaz szerelemért – mely nem egoista, hanem megosztó és önátadó –, hanem egylényegűvé vált a megbocsátás erejével, és megismerte a feloldozás békéjét. 

A szabadság azt jelenti, hogy rendelkezel a megbocsátás erejével. Hogy embertársadban meglátod az esendőt. Az ember fiát. És szolgálod őt. Teljes szívedből, teljes lelkedből. 

* * *

A huszonöt éve fennálló hegyvidéki kórus dicsőítő énekkel és zsoltárokkal kezdte október 4-én délelőtt a találkozót, majd az eső miatt az egybegyűltek bevonultak a templomba, hogy itt alázatos és még méltóbb környezetben tovább folytatódjék a negyedik hegyvidéki evangélikus nap az ifjúsági csoport színdarabjával. Keczkó Szilvia lelkész áhítatában a 2014-es év bibliaolvasó Útmutató szerinti   igéjére hívta fel a figyelmet: „De nekem olyan jó Isten közelsége!” (Zsolt 73,28a) 

Ezt követte az alig egy éve megalakult Trademark zenekar. Lelkészünk, Keczkó Pál ezúttal mint dobos mutatkozott be. Nagy Ildikó, Mátyássy Gábor és Szemerei Benjámin társaságában úgynevezett kultúrsokként vezették be keresztény ihletettségű rockzenekarukat. 

Miért is ne? Isten nem írta elő a formát, hanem csak a tiszta szívet. Lehet, hogy némelyeknek azért kissé mégis hangos volt az előadás.

A mellettem ülő idős testvérem az előadás alatt végig magába mélyedve imádkozott, gondolom, nem a műsor végét vizualizálta…

Záróakkordként egy tökéletesen megkomponált zenés irodalmi órának lehettünk tanúi. Fabiny Tamás püspök és Gryllus Dániel, a legendás Kaláka együttes megalapítója közösen idézte fel a 20. század egyik legismertebb evangélikus költőjének, Weöres Sándornak a műveit. Az előadás keretét a teremtő Atya, a Fiú és a Szentlélek mindent betöltő szépségének gondolata adta, mely egyben Weöres Sándor ihletettségének forrására utalt. Bátran vallotta a költő már 1970-ben, hogy számára csak egyetlen ember létezik: Jézus Krisztus, s életünk célja a vele való egységhez visszatérni. 

Ezért keressük fel az áldott, szent helyeket, mint a hegyvidéki templom, s zengjük ott a dicsőítő énekeket olyan embertársainkkal együtt, akiknek Isten közelsége, a hozzá való törekvés nem múló divat, hanem az egyetlen és létező valóság. 

Az örök élet kapuja.