„Négyszáz ember élete” – Beszélgetés Molnár Gizella gazdasági vezetővel

„Négyszáz ember élete” – Beszélgetés Molnár Gizella gazdasági vezetővel

Share this content.

Szöveg és fotó: Nagy Miklós
Nyíregyháza – A Magyarországi Evangélikus Egyház által fenntartott Oltalom Szeretetszolgálat intézményrendszerének gazdálkodásáról Molnár Gizella gazdasági vezetővel beszélgettünk.

Volt honnan fejlődnie az Oltalom Szeretetszolgálatnak. 2000-ben az alapításkori induló tőke tízmillió forint volt, ami mára már ennek közel tízszerese. Az önkormányzattól átvett három ingatlanon kívül az eszközök értéke csupán pár százezer forintot tett ki. Az intézmény költségvetése a hatvanmillió forintról mára már szintén a többszörösére emelkedett.

Kezdetben még 50 férőhellyel üzemeltették a nappali melegedőt, illetve 18–an fértek be az átmeneti szállóra, az éjjeli menedékhelyen 25 ember talált fedelet és ágyat éjszakánként. A klasszikus hajléktalanok mellett a szervezet még az anyaóvót is működtette. Az átlagos létszám akkor még alig haladta meg a száz főt, mára már ez megsokszorozódott. Az ellátást kb. húsz munkatárssal oldották meg, ma már a dolgozói létszám is ennek többszöröse: nyolcvan fő körül alakul a közhasznú foglalkoztatottakkal együtt.

2016-ra közel tízszeresére nőtt a költségvetés, de volt olyan év, amikor beruházások is voltak, hogy a hatszázmilliót is meghaladta a mostanra már kb. 400 hajléktalan túléléséről gondoskodó, a Magyarországi Evangélikus Egyház által fenntartott intézmény büdzséje. Molnár Gizella gazdasági vezetővel néztük át az évenkénti lépéseket és gazdasági mutatókat. 

– Az intézmény vonzott egyre több és több hajléktalant, akiknek az ellátása további fejlesztéseket kényszerített ki, vagy a fenntartó evangélikus egyház akart folyamatosan fejleszteni?

– Ezek a felvetések is igazak, de ki kell egészíteni még azzal, hogy a célcsoport nem szívesen veszi igénybe az intézményi ellátásokat, viszont a cél az, hogy minél kevesebben legyenek az utcán. Ehhez pedig olyan ellátás szükséges, ami bevonzza az embereket az utcáról. Itt olyan elkötelezett volt a vezetés a dolgozókkal egyetemben, hogy mindig szívügyüknek tartották, tartják az ellátottak, a hajléktalanok sorsát, illetve az intézmény előrevitelét. Még 2001-ben készítettünk egy rövid és egy hosszú távú fejlesztési tervet. Tizenöt év távlatából visszatekintve azt látjuk, hogy szinte pontról pontra sikerült megvalósítanunk, amit elterveztünk. Minden évben történt valamilyen fejlesztés, előrelépés. Új épületbe került az Átmeneti Szálló, a Családok Átmeneti Otthona, a központi igazgatás. Létrehoztuk a Hajléktalanok Otthonát és a Szenvedélybetegek nappali ellátását, és angol mintára a Nappali Centrumot.

– Milyen tervek, illetve célok voltak?

– Három fő célunk volt: 1. a célcsoportunk sajátosságaiból kiindulva legfontosabb az életmentés, 2. az infrastruktúra javítása, 3. a társadalmi reintegráció. Az intézmény megalakításakor nagyon szegényes körülmények voltak. Az infrastruktúra csupán az ellátottak legminimálisabb kiszolgálására irányult. A központot teljesen a nulláról kellett felépíteni. Emlékszem az első napon még egy íróasztalom sem volt, ahova leülhetek, a számítógépről nem is beszélve. Az intézményben akkor még egyetlen számítógép sem volt.

– Miből keletkeztek a pénzek? Az induláskori 60 millióból hogy lett 400-600 millió forint?

– Az intézményi ellátások bővülésének, valamint a létszám növekedésének eredményeként, illetve kiemelkedő szerepe van a pályázatokon elnyert támogatásoknak. Ez évente átlag négy-hat pályázatot jelentett, de volt olyan év, amikor tíz futó projektünk is volt. Az elmúlt évek hazai és uniós pályázatainak köszönhető mindaz, amit ma Oltalom Szeretetszolgálatnak, illetve ingatlanjainak nevezünk.

– Melyik volt az első fejlesztés?

– 2001-ben a Rezeda utcában hétmillió forintért megvettünk egy épületet, abban alakítottunk ki akkor egy úgynevezett Kiléptetőházat. Akkoriban egy kísérleti modellprogramot hirdettek meg a hajléktalanok rehabilitációjának és társadalmi reintegrációjának megvalósítására, amire sikeresen pályáztunk, így tudtuk megvenni a Rezeda utcai családi házat. A következő évben már a komplex intézmény kialakítására és férőhely bővítésére pályáztunk, aminek eredményeként az Átmeneti Szálló átköltözhetett a Bokréta utcáról.

– Ezek szerint az önálló átmeneti szálló megteremtése volt az első látványosabb előrelépés, ami a dolgozói létszám növekedését is eredményezte?

– Fontos előrelépés volt, hogy az emelet felszabadulásával az Éjjeli menedékhely férőhelyeit megemelhettük 25-ről 50-re, és már nem a folyosókon kellett az ágyakat elhelyezni a téli krízis idején. Jelentőseb növekedés akkor következett be, amikor az Éjjeli menedékhely férőhelyeit 100 főre emeltük 2008-ban.

– A költségvetésben mikor jött a nagy „ugrás”?

– 2005-ben pályázaton nyertünk 230 millió forintot, az ESZCSM-től és az önkormányzattól még kaptunk további 33 milliót és ebből építettük a Rákóczi úti Oltalom Szeretetszolgálat szolgáltató központját. Mindennel együtt közel háromszázmilliós beruházást valósítottunk meg. Talán a legfontosabb cél, hogy az Árpád utcáról, az állomás mellől végre elhozzuk a nappali melegedőt és a népkonyhát. A másik ok, hogy végre legyen az idős, beteg hajléktalanoknak egy otthonuk, ahol egész napos gondoskodó ellátást kaphatnak. Nagyon gyorsan betelt a létszám, s máig sorban állás van a helyekért. Ezenkívül nagyon nagy szükség volt még egy központi raktárra és mosodára is, hogy ki tudjuk elégíteni az ekkorra már jelentősen megnövekedett igényeket. Ennek köszönhetően már megemelhettük a Nappali melegedő befogadó képességét 50-ről 100 férőhelyre – ami mára már 150 –, és ki tudtuk még alakítani a szenvedélybetegek nappali ellátását is, akkor még csak 30, de mára már 50 rászoruló számára.

– Ha ezt a tizenöt évet nézzük és a költségvetési számokat, akkor úgy tűnik, egy szépen és zavartalanul felívelő intézményfejlődésről beszélhetünk. Ez tényleg így van, vagy itt is, mint minden szociális intézményben, folyamatosan bűvészkedni kell a normális működés érdekében?

– Bár, az évek átlagát nézve stabilnak látszik a helyzetünk, a számok egy dinamikus növekedést mutatnak, de időközben többször is jelentős megszorításokkal kellett számolnunk a működőképesség megőrzése érdekében. A normatívák évek óta változatlanok, ráadásul az egyházi kiegészítő támogatást néhány éve majdnem felére csökkentette az állam.

– Miközben a működési költségek nyilvánvalóan folyamatosan emelkednek.

– Nehezítette a működésünket, hogy az elmúlt években a Nyíregyházi Önkormányzat is – néhány éves lassú csökkentés után - teljesen beszüntette a támogatást. Ez 22 millió forintos kiesést, lyukat eredményezetett ugyanebben az időszakban.

Vajon mi oka lehet ennek a szűkmarkúságnak?

– Nyilván azt gondolhatják indokként, hogy mi úgyis kapunk egyházi kiegészítő támogatást.

– A jelen helyzet tehát az, hogy inkább csökken a költségvetés, miközben nő az igény és még az ellátás színvonalát is legalább meg kellene tartani.

– Bár látszólag nő, de reálértékben csökken a költségvetésünk, mivel a törvényi módosítások egyre nagyobb terhet rónak a szociális ellátó intézményekre. A rászoruló nem nézi a mi költségvetésünk lehetőségeit vagy kereteit. Van egy minimális, de rendszeres igénye, és az Oltalom Szeretetszolgálat feladata, hogy ezt az igényt a lehető legjobban kielégítse.

– Milyenek a pályázati esélyek? Könnyű pályázati pénzhez jutni?

– Az elmúlt tizenöt évben közel nyolcszázmilliós támogatást nyertünk el a pályázatokon, amiből hatszázmillió körüli uniós forrás volt. Itt alapos, indokolt és jó pályázatok készülnek, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy 99 százalékos a nyertes pályázataink aránya. Büszkén mondhatom, hogy mindez külső segítség nélkül, teljes egészében a saját munkatársaink végzik a munkát: a pályázatok írásától a menedzsmenten át a végrehajtásig, a napi feladataikon túl, team munkában. Intézményi szinten két jelentősebb – több száz milliós - beruházás jellegű pályázatunk volt. Az első, a már említett Rákóczi úti Szolgáltató központ és a másik a Rezeda utcán másfél éve átadott, közismertebb nevén „anyaóvó”, vagyis a Családok Átmeneti Otthona. A harmadik csekélyebb támogatással, de nem kevésbé fontos: a családkohéziót elősegítő olcsvai telephelyünk. Mindhárom épület európai színvonalú elhelyezést biztosít az ellátottjaink részére. A beruházásokon kívül rendszeresen pályáztunk szakmai programok megvalósítására, amelyekben voltak képzések, lakhatási támogatások és egyéb, a célcsoportunk társadalmi reintegrációját, a munka világába való visszatérést, a családok egyesítését stb. szolgáló elképzelések. Ennek köszönhetően jó néhány kliensünk került ki az intézményi ellátásból, és kollégáim segítségével – akik az utógondozásukat végezték – a mai napig is önállóan élnek és dolgoznak.

– Mindegy, hogy kívülről, vagy belső információk birtokában nézzük az Oltalom Szeretetszolgálat működését, meg lehet állapítani, hogy ez egy tényleg jól működő, folyamatosan fejlődő intézmény. Tényleg az?

– Igen, bátran merem állítani, hogy ez egy biztonságosan és jól működő intézmény. Az elmúlt évek során sem hitelre, sem fenntartói támogatásra nem volt eddig szükségünk a likviditásunk megőrzése érdekében. Ez az intézmény folyamatosan közel száz százalékos kihasználtsággal működik. Az, hogy ilyen helyzetben vagyunk, egyértelműen abból következik, hogy évekkel előre terveztünk. A fejlesztésekkel nem csak az ellátottak igényeit szolgáltuk, hanem az intézmény jövőjét is megteremtettük

– Most jelentős létszámban alkalmaz az intézmény közhasznú munkásokat. Ennek szakmai vagy költségvetési indokai vannak?

– Természetesen, mindkét indok valós. Egy ilyen intézménynél törvény által szabályozott a szakmai létszám, de szinte minden területen szükség lenne még dolgozóra. Ezt a költségvetés alapjául szolgáló normatívák nem teszik lehetővé. Csak egy példa: a hajléktalanok otthonában az előírások szerint fele személyzettel vagyunk kénytelenek megoldani azt a feladatot, amit a szociális otthonokban kétszer annyian látnak el. Miközben a bérek nőnek, mint ahogy korábban már mondtam, a normatívák ezt nem követik. Ezért van szükségünk közhasznú munkatársakra, hiszen az ő bérük nem a mi költségvetésünket terheli. Ráadásul alig van fedezet technikai dolgozókra: műszaki, gazdasági létszámra. Azt ugye nem kell magyarázni, hogy egy ekkora intézmény képtelen lenne működni nélkülük, de ugyancsak szükség van még a szociális kisegítőkre is. El lehet képzelni, hogy ötven, sokszor beteg, idős ember ellátásához tényleg kevés egy szociális munkás. A közhasznú dolgozókkal nem kispóroljuk a szakszemélyzetet, hanem megerősítjük az ellátás biztonságát. Most az EMMI segítségével lehetőséget kaptunk egy hosszabb időtartamú – egyéves – foglalkoztatásra, ami tervezhetőbbé, stabilabbá teszi az intézmény működését.

Molnár Gizella:

Végzettségemet tekintve: közgazdász vagyok, ezen kívül európai uniós pályázati szakértő, kistérségi projektmenedzser és közbeszerzési referens. Mivel az uniós pályázatok menedzselése speciális szakértelmet igényelt, az egyre növekvő kihívásoknak mindig igyekeztem megfelelni. Ezért fontosnak tartottam, hogy megszerezzem ezeket a további szakképesítéseket is.

Hamarosan húsz éve lesz, hogy gazdasági vezetőként dolgozom. Ez idő alatt megismerkedtem a fenntartói és az intézményi oldallal egyaránt. Dolgoztam az oktatásban is, de a jelentős részét a szociális szférában töltöttem, ebből néhány évet az önkormányzat gazdasági és szociális irodáján is töltöttem. Már 16 éve vagyok az Oltalom Szeretetszolgálatnál.

Hat évig voltam a Magyarországi Evangélikus Egyház gazdasági bizottságának a tagja, és tíz éve a Hajdú-Szabolcsi Egyházmegye Számvevőszékének a tagjaként segítem az egyházmegyéhez tartozó gyülekezetek és intézményeik gazdálkodását.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!