– Mióta és miért foglalkozol iszlámkutatással?

– Amikor festő szakos voltam, az egyik alkotótársammal budapesti török éttermek dekorációit néztük végig, és azokat a képeket gyűjtöttük össze, amiket az éttermek használnak, hogy orientális hangulatot teremtsenek. Ekkor találkoztam a fogalommal: orientalizmus, ami azért is érdekes, mert nagyon meghatározza az iszlámról való gondolkodást itt, Európában, és hogy hogyan használták a nyugatiasság és az európaiság megalkotására. Például hogy milyen szerepe volt a magyar nemzeti öntudat megteremtésében – elég, ha az Egri Csillagokra gondolunk. Sokszor egy csoport identitásának kialakítása során az egyik leghatásosabb stratégia meghatározni azt, hogy kik nem vagyunk.
Amikor jelentkeztem az antropológia szakra, az volt a tervem, hogy erről csinálok egy kutatást. Ekkor török éttermesekkel találkoztam, és az egyik interjún ott volt az étterem-tulajdonos – magyar – felesége, akiről kiderült, hogy még egyedülállóként, a házasságuk előtt vette fel az iszlám vallást. Ő segíteni akart nekem, így elküldött a közösségbe – ahova a mai napig járok –, mondván ott találok más nőket is, akiknek török éttermes férjük van. Ahogy jártam ebbe a körbe, egyre jobban érdekelt az ő világuk, és rájöttem, hogy mennyire fontos ez a téma Magyarországon, Európában, sőt az egész világon. Lassan három éve foglalkozom az iszlámmal.

– Az általad látogatott körben milyen arányban vannak a betért és a született muszlimok? 

– Mindenki betért. De ha ezeknek a nőknek gyermeke születik, azt nyilván az iszlám szerint szeretnék nevelni. Érdekes, hogyan alakul majd az identitásuk azoknak, akiket az anyjuk magyar muszlimként nevel a születésüktől fogva.

– Hogyan zajlanak ezek az alkalmak?

– A találkozókat, a Korán-olvasásokat és -magyarázatokat, vacsorákat és egyéb alkalmakat az egyikük lakásában tartják. A tulajdonos huszonévesen vette fel a vallást, és hozzá hasonló korú, szintén magyar, betért muszlim lányokkal közösen béreltek egy lakást eredetileg, de az idők során a többiek elköltöztek vidékre vagy külföldre. Nehéz elképzelni, hogy átvegye valaki ennek a közösségnek a szervezését, mivel az ő tudása nagyon széles körű, nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy képezze magát, Törökországban Korán-iskolába járjon, hogy arabul tanítsa a lányokat, és hogy ezeket az előadásokat rendszeresen tartsa. De fontos hangsúlyozni, hogy ez nem egy formális közösség, mindenki a saját belátása és lehetőségei szerint veheti ki a részét, nincsen „vezető”. Az iszlámban egyébként sincsen központi vezető vagy szervezeti hierarchia, hanem vannak olyan, vallási dolgokban magasan kvalifikált személyek, akiknek számít a szava – de nincsen egyházi szerepe. Egy teljesen más struktúra, mint amit mi egyházként ismerünk. Ez pedig egy nagyon kicsi, bensőséges kör, ahova nem járnak férfiak, és egy nagyobb eseményen sincsen több húsz embernél. Van, amikor hárman ülünk ott. Változó, ki mikor ér rá eljönni, mert mindenki dolgozik, gyereket nevel, vagy éppen elutazott valahová.

A cikk itt folytatódik.