A diploma előtt nem sokkal jutott eszembe az a gondolat, amelyet valahol az interneten olvastam egyszer, másodéves hallgatóként: „Miért várják el az embertől, hogy eldöntse, mivel akar foglalkozni egész életében, mikor még épp csak most kezdődik számára az élet?” És tényleg: miért várják el a mai tizenévesektől, hogy már évekkel a felvételi előtt tudják, milyen hivatást, szakmát válasszanak maguknak, amire – valljuk be – sokszor még a felnőttek is csak az egyetemen vagy már az első munkahelyükön jönnek rá valójában?

Nagyjából tizenhat évesen – amikor még igencsak benne vagyunk a tinédzserkorban – kellene eldöntenünk, mivel akarunk foglalkozni az elkövetkező kb. tíz év minden áldott hétköznapján, napi nyolc órában. Attól a pillanattól kezdve, hogy elhatározzuk, hogy agysebésznek, családjogi ügyvédnek, mechatronikai mérnöknek vagy szabad bölcsésznek készülünk, nincs mese, mindent meg kell tenni a cél érdekében, legalábbis be kell kerülni az egyetemre. Szorgalmasan kell tanulni, utána kell nézni a kiválasztott szaknak és a követelményeknek, és meg kell ugrani azt a bizonyos ponthatárt a felvételinél. Aztán pedig jön a dolog izgalmas része: ki kell tenni a Facebookra a menő felvételiértesítőt, el kell menni a gólyatáborba, és bele kell gondolni abba, hogy ez már mennyire komoly, mennyire más, mert ez már az egyetem…

A cikk itt folytatódik.