A lélekszámát tekintve mára két számjegyűre zsugorodott szepetneki lutheránus közösség a 19. században és a 20. század első felében élte virágkorát. Akkoriban – 1900-ban –, Szepetnek ötvenöt évi anyáskodása mellett érett nagykorúvá a nagykanizsai gyülekezet. Ám száz év sem adatott számukra az önálló, külön élethez. 1998-tól egymás kebelére hajolva, nevüket megtartva – Nagykanizsa–Szepetneki Társult Evangélikus Egyházközség néven – gyakorolták hitüket az itteni evangélikusok. Tizenöt évig tartott ez az együttlét. A társadalmi változások okozta nehézségek újabb, szélesebb kényszerkapcsolat létrehozását követelték. Ezért lett társuk a vend (muravidéki, illetve Vas megyei szlovén – a szerk.) eredetű Sand gyülekezete 2013-ban.

Az észszerű megoldás nem vitatható. Az új nevet – Nagykanizsa és Környéke Társult Evangélikus Egyházközség – azonban keserű szájjal ízlelgetem. Keresztelésem és konfirmációm helyszínének neve lekerült egyházunk térképéről, bár múltja eltörölhetetlen.

Német nemzetiségű evangélikusok

Tény, hogy Zala megyében itt, Szepetneken élt legtovább – sőt él ma is – a német identitás. Hogyan maradt fenn az a kis közösség, amelyet ma Szepetneken evangélikusnak és német eredetűnek mondhatunk?

A település 1744-ben gróf Batthyány Lajos nádor birtoka lett, az ő nevéhez fűződik az 1757. évi betelepítés német ajkú, nagyobb részben ágostai hitvallású evangélikus családokkal. Ős- és dédapáim és -anyáim nevére bukkanok az érkezők adatai között…

Szepetnek evangélikus és német sziget volt Zala megyében a környező katolikus német falvak „elmagyarosodása” után is; a 20. század első évtizedéig tudatosan előkészített magyarosítás itt nem történt. Az evangélikusok családi és közösségi kapcsolataikban a német nyelvet használták, a múlt század közepéig a házasságokat – nagyobbrészt – saját felekezethez tartozóval kötötték. Az evangélikusok ehhez többnyire szepetneki társat választottak, vagy ha ez nem sikerült, evangélikus községekben kerestek kapcsolatot még akkor is, ha ilyet csak távol találtak. A mai állapotra – egyebek mellett – a társadalmi körülmények megváltozása, a 20. század elejétől divattá vált „egyke” és a természetes asszimiláció vezetett. 

Virágzó gyülekezet

A szepetneki evangélikusok adatait kezdetben a helyi katolikus egyház anyakönyveiben jegyezték be. Istentiszteletre a legközelebb fekvő Surd és Nemespátró gyülekezeteibe jártak, majd fiókegyházként Surdhoz csatlakoztak. 1795-ben fából imaházat és iskolát építettek, 1796-tól leánygyülekezetként, licenciátusmesterek vezetése mellett élték vallásos életüket. Kis János püspök 1814-ben Surdon tartott vizitációja idején a Surd székhelyű, 826 lelket számláló egyházközség (Surd, Belezna, Liszó, Szepetnek) legnagyobb gyülekezete volt Szepetnek. 

1825-ben önállósult a helyi evangélikus közösség. Ekkorra már felépült (1817–1822) a ma is álló templom, amelyhez a tornyot 1832–1834 között emelték. Az oltárkép a Golgota hegyén imádkozó Jézust ábrázolja. Az oltár és a szószék között német nyelven ez olvasható: „Seid Täter des Wortes und nicht Hörer allein.” („Az igének ne csak hallgatói, hanem követői is legyetek.”)

A szepetneki evangélikus anyakönyvet 1820-tól vezetik. A Bebők András lévita tanító által megkezdett matrikula 448 személy nevét – és többnyire korát is – tartalmazza családok szerinti bontásban. Abban az időben hatvan család és nyolc egyedülálló személy alkotta a leánygyülekezetet.

A 19. század utolsó harmadában virágkorának legszebb éveit élte a szepetneki evangélikusság. Gyurátz Ferenc püspök 1899-ben tartott vizitációjának jegyzőkönyvéből kitűnik, hogy a gyülekezetet „nagyfokú hitbuzgóság és egyházszeretet” jellemezte. A kétszáznegyven ülőhely vasárnapról vasárnapra megtelt, „talpalatnyi hely nem maradt üresen” a megnagyobbított és karzattal ellátott templomban. Az ifjúságnak csak állóhely jutott. A lányok az oltártól a kijáratig megtöltötték a két padsor közötti területet, a fiúk pedig a hatalmas karzaton szoroskodtak. Hasonló mértékű volt a gyülekezet tagjainak egyház iránti áldozatkészsége is. 

Önkéntes magyarosodás

Másfél évig szolgált Wéber Sámuel mellett káplánként Varga József; a jó szónoki képességekkel megáldott segédlelkész nevéhez kapcsolódik a gyülekezet életének egyik fontos eseménye, az „elmagyarosítás”. Az 1904. október 2-án tartott gyülekezeti közgyűlésen Varga felvetette, hogy „utódjaik érdekében a magyarosodásnak vessék meg az alapját”. Szavai meghallgatásra találtak, és a következő határozat született: „A gyülekezeti tagok a mai határozattal egy emlékkövet állítanak maguknak az utókor előtt, hogy megvetették alapját a szepetneki ág. h. ev. egyházközség teljes magyarosodásának. A nemes érzéstől áthatva a gyül. közgyűlés […] egyhangúlag kimondja, hogy:

1. Az istentiszteletek felváltva magyarul és németül tartandók.

2. A temetési szertartások tisztán magyar nyelven történjenek.

3. A keresztelési szertartás szintén magyar nyelven történjék, úgyszintén az esketés is.

4. Az úrvacsora kiosztása magyar istentiszteleten magyar, német istentiszteleten német beszéd keretében történjék.

5. A vallásoktatás az iskolában a mai folyó tanévtől kezdve magyar nyelven történjék, és ezzel az iskolának a nyelve teljesen magyar. A jelen tanévtől a kezdőkkel már a magyar ABC fog taníttatni. A vallásoktatáshoz szükséges könyvek a tanulók szülei által beszerzendők!”

Kapi Béla püspök 1923. október 29-én egyházlátogatást tartott a gyülekezetben. Felidézhető az iratokból, hogy az evangélikus gyülekezet és a falu többségét kitevő katolikus felekezet tagjai között barátságos viszony van. A gyülekezetben nincs gondozásra szoruló szegény. Az egyház épületei jó állapotban vannak. Az Amerikába való kivándorlás a gyülekezetet nem érintette.

A politika sodrában

A magyarosítás egyszerű, ellenzés nélküli megvalósítását a későbbi történések nem igazolták vissza. Seregély István lelkész úgy alakította az istentiszteletek rendjét, hogy vasárnapról vasárnapra felváltva magyar és német istentiszteletet tartott. Később ez a magyar istentiszteletek javára változott, ugyanakkor az 1938-tól érvényesülő pártpolitika hatására sikertelen kísérletek történtek az iskola erőszakos „elnémetesítésére”. Sőt a lelkész a „pálfordulásával” a Volksbundba (Magyarországi Németek Népi Szövetsége – a szerk.) szervezte a hívek egy részét; közülük száznyolc személy (huszonhárom család) 1944 decemberében elhagyta az országot. Tömeges kitelepítés azonban nem érintette a gyülekezetet, mert csak egy személy került a listára. Az internálások, kilakoltatások és birtokelkobzások viszont még a politikailag kevésbé exponált családokat is érintették. 

„A múlt a jövő tükre”

A 20. század végére a szepetneki német nemzetiség asszimilálódott, de őseik rendszeretetét és szorgalmát örökölték az utódok, és őrzik, ápolják emléküket is. Az iskolában 1973 óta van német nemzetiségi nyelvoktatás, a faluban 1994-ben német kisebbségi önkormányzat alakult. Húsz éve új gyülekezeti ház épült. A 2012-ben kívül-belül felújított, két évszázados templom harangjai vasárnapról vasárnapra hívogatják az egyre fogyó híveket.

2016 augusztusától a falu magyar, német, horvát és roma nemzetiségeinek „kincseit” bemutató kis múzeum – állandó kiállítás – várja az érdeklődőket. A reformáció kezdete ötszázadik évfordulójának tiszteletére 2017. október 20-án az evangélikus templomban kezdődött az ünnepi megemlékezés, majd az adventig tartó, Hitben és szeretetben című, nagy szakértelemmel megrendezett, példát adó kiállítás megnyitásával folytatódott.

Istennek hála, még tart a kegyelmi idő! 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 11–12. számában jelent meg 2018. március 25-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.