–  Miért a lelkészi hivatást választottad?

– Kemenesaljáról származom. Ezen a környéken viszonylag erős az evangélikusság. Otthon is egyértelmű volt, hogy keresztyén neveltetésben részesülök. Gyermekkoromtól jártam hittanra, az se volt kérdés, hogy konfirmáljak-e. A legnagyobb élményem a Miatyánk volt, az első vers, amelyet megtanultam. Az a lelkészkép, amely az ember előtt akár gyermekkorától ott van, nagyban meg tudja határozni, hogy milyen lesz az egyházhoz való viszonya. Rostáné Piri Magda szolgálata engem hozzásegített ahhoz, hogy a lelkészi, teológusi pályát válasszam. Egy ideig nagyon céltudatosan állatorvosnak készültem, így a gimnáziumban fakultációnak a biológiát és a kémiát választottam, egy színházi, egy médias egy rádiókör azonban elvitt magával. Egy idő után át kellett gondolnom, hogy mit szeretnék kezdeni az életemmel. Volt, hogy a pszichológia mellett érveltem. Végül odamentem édesapámhoz, és mondtam neki, hogy a teológiára adnám be a jelentkezésemet. Az egész család mögém állt, velem együtt örült. Több helyre is jelentkeztem, máshova is felvettek, de eldöntöttem, hogy ha a teológiára felvesznek, akkor ide vezet az utam.

–  Melyik az a terület, amely a teológiai tanulmányaid alatt kiemelten fontossá vált a számodra?

– Közel hétéves színházi múlttal rendelkezem, ami nagyon meghatározza a gondolkodásomat. Egy rendszeres teológiai kérdéskör izgat, amellyel a diplomamunkámban is foglalkozni szeretnék: egy színházi módszer kérdését szeretném a teológián belül megvizsgálni. Ez az azonosulás a szereppel. Érdekel, hogy az egyházon belül mennyire azonosulunk személy szerint a szerepeinkkel, valamint hogy mit jelent az azonosulás a Szentháromság vonatkozásában.

–  Hogyan képzeled el a 21. század egyházát?

– Azt gondolom, minél előbb foglalkoznunk kell azzal a kérdéssel, hogy ki mire alkalmas. Ha ezt megtaláljuk, és mindenkire azt a feladatot, szolgálati ágat bízzuk, amelyben nagyon jó, az előreviheti a szolgálat útját. Mindenki azt csinálhassa és csinálja, amit szeret, és amihez megvannak a képességei, azaz a talentumai. Ez azt feltételezi, hogy ismerjük egymást, valamint hogy tudunk együtt dolgozni. Ha ez megvan, akkor ez az egész önmagát gerjeszti, fejleszti tovább. Így nem egy zárt rendszerben leszünk benne, hanem könnyebben tudunk nyitni mások felé is.

–  „A föld sója” találkozón a külügyi ifjúsági kapcsolatokon dolgoztál. Miért érdekelnek a külkapcsolatok?

– Másodéves voltam, amikor a külügyi titkár megkeresett, hogy nem szeretnék-e ösztöndíjjal Lipcsébe menni. Először hárítottam, majd belevágtam. A Lipcsében egy éven át végzett tanulmányok nagyon sok többletet adtak. A teológiai órák mellett ott is jártam médiakurzusra. Nagyon jó közösség alakult ki ott, mindmáig tartjuk a kapcsolatot. Miután hazajöttem, külügyi titkára lettem az akkori hallgatói önkormányzatnak az egyetemen. 2015-ben egyházunk országos irodájának külügyi osztálya azzal keresett meg, hogy foglalkozzam„ A föld sója” ifjúsági találkozó külügyi munkájával. Örömmel vágtam bele, és „beleragadtam” ebbe a feladatkörbe. Számomra nagyon testhezálló a kapcsolattartás, a szervezés, a programrendezés. Élvezem ezt a szolgálatot.

–  Melyik a számodra különösen meghatározó bibliai ige?

– „…nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9,16) Amikor még unokatestvéremmel, Rosta Izabella teológushallgatóval voltam szobatárs, akkor a tükrünkre is ez az ige volt felírva. Ez a páli bölcsesség végigkísérte az első két évemet, és mind a mai napig segít engem.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 31-32. számában jelent meg, 2017. augusztus 13-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.