A konferencia sajtótájékoztatóval kezdődött. Durkó István, a Magyarországi Baptista Egyház missziói igazgatója elmondta, hogy a szervezőmunka egy éve folyik.
A hit és a tudás felerősítik egymást a vezetők képzésében – ezt már Szeverényi János, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos missziói lelkésze, az Aliansz – Magyar Evangéliumi Szövetség elnöke hangsúlyozta. Ne féljünk tanulni, tanácsot elfogadni, ahogyan Mózes is elfogadta Jethró tanácsát – mutatott rá –, hiszen Jézus is közel hároméves „vezetőképző tanfolyamot” tartott tanítványainak.
Ulf Österlund, a GLS egyik európai vezetője arról beszélt, hogy világszínvonalú vezetőképző, -fejlesztő programot szeretne létrehozni.
A konferencia védnökeinek, illetve támogatóinak képviseletében megszólalt – többek között – dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, dr. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Magyar Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója – a konferencia egyetlen hazai előadója – és Rátkay János, aki az Alpha kurzus, illetve a Zsidók Jézusért Közösség képviseletében volt jelen. A sajtótájékoztató D. Szabó Dánielnek, az Aliansz tiszteletbeli elnökének imádságával zárult.
A konferencia előadásait kivetítőn követhették a jelenlévők. Az előadók között volt Colin Powell egykori amerikai külügyminiszter; Liz Wiseman, egy, az amerikai Szilícium-völgyben működő vezetőképző cég elnöke; dr. Velkey György, illetve dr. Henry Cloud klinikai szakpszichológus és Bill Hybels, az Egyesült Államok egyik legnagyobb gyülekezetének, a Willow Creeknek a pásztora, aki szívén viseli, hogy mentorként segítse a vezetőket.
A résztvevők igen értékes tudásanyagot kaptak. A két nap alatt elhangzottakat e helyütt természetesen nem lehet továbbadni, annyit azonban elmondhat a tudósító: akármilyen területről érkeztek is a résztvevők, mindaz, amit a konferencián elsajátíthattak, hozzásegíti őket ahhoz, hogy keresztyén szemlélettel vezessék a rájuk bízottakat. Igen hasznos volt a rendezvény mindenkinek, egyházi és vállalati vezetőknek egyaránt, mert számos vezetéstechnikai ismerettel gazdagodhattak, amelyeket alkalmazva épülhet – hitben, erkölcsileg és gazdaságilag is – országunk.
Ősszel kilencvenkét országban háromszáznál is több helyszínen tartanak hasonló rendezvényt.