Előbb Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Győr-termében meghallgattunk egy előadást a „málenkij robotról”, majd intézményünk bemutatkozása következett. A kárpátaljai magyar közösségek pedagógusai, lelkészei között is szép számmal akadnak olyanok, akik a romák integrációjáért dolgoznak, ők nem csak az ERSZK munkája, programja iránt érdeklődtek, de a szakkollégium tagjainak egyéni története, élethelyzete, motivációi iránt is. A jó hangulatú együttlét után rövid sétát tettünk Beregszász belvárosában.
Szolyván, az emlékparkban lágerversekkel, naplórészletekkel idéztük meg az ott elpusztult ártatlanok sorsát, és a közös imádság után elhelyeztük a megemlékezés koszorúját.
Roma szakkollégisták jártak Kárpátalján
Share this content.
Forrás: ERSZK
Nyíregyháza – A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévének alkalmából meghirdetett pályázatok egyikén az ERSZK is lehetőséget nyert, hogy a szolyvai emlékparkba látogatva ismerje meg a történelem egy sötét, a magyarság számára pedig feldolgozhatatlanul fájdalmas fejezetét. 2016. október 8-án a kertvárosi evangélikus gyülekezet tagjaival utaztak a roma szakkollégisták Kárpátaljára.
![](https://archiv2.lutheran.hu/sites/archiv2.lutheran.hu/files/styles/article_large/public/14641891_1120541841361535_5735017289566206812_n.jpg?itok=PlmK1665)
Hivatkozások: További képek. -
Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!