Elkezdődött a Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozó

Elkezdődött a Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozó

Share this content.

Forrás: minap.hu, fotó: Juhász Ákos
Miskolc – 2016. október 13-án délután 4 órától nyitották meg a Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozót, amit már huszonharmadik alkalommal rendeztek meg. Az első koncertet a belvárosi evangélikus templomban tartották. Négy helyszínen négy nap alatt huszonnégy kórus ad hangversenyt Miskolcon.

A hagyományosan huszonharmadik alkalommal megrendezett Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozó első napja a csütörtök volt. Vasárnapig tehát még meghallgathatják az érdeklődők a környező településekről érkező gyermekkórusokat, leánykarokat, nőikarokat, kamarakórusokat és énekkarokat.

Pénteken délután 4 órától az avasi református templomban tartják a koncertet, szombaton a Diósgyőri vár lovagtermébe várják a látogatókat, majd vasárnap a belvárosi református templomban lesz a záróprogramja a hangverseny sorozatnak.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!