Moszul visszafoglalása nyomán újabb százezrek válhatnak háborús menekültté – Humanitárius katasztrófára készülnek a nemzetközi segélyszervezetek

Moszul visszafoglalása nyomán újabb százezrek válhatnak háborús menekültté – Humanitárius katasztrófára készülnek a nemzetközi segélyszervezetek

Share this content.

Forrás: segelyszervezet.hu
Moszul – A Moszul felszabadítását célzó katonai hadműveletek miatt napjaink egyik legnagyobb humanitárius katasztrófája alakulhat ki Észak-Irakban. Az országnak már eddig is 3,3 millió belső menekült ellátásával kell megbirkóznia, melyből 400 ezren idén indultak útnak, 130 ezren pedig Moszulból és a környező településekről menekültek el az elmúlt időszakban.

Helyszíni jelentések szerint a helyzetet nehezíti, hogy 1,5 millió embert érintenek a jelenleg zajló szárazföldi katonai műveletek, mely tovább súlyosbítja a menekültválságot a térségben. A helyszínen jelen lévő, a belső menekültek millióit eddig is segítő nemzetközi segélyszervezetek az Iszlám Állam elleni harcok fokozódása miatt már korábban megkezdték a felkészülést a várhatóan nagy számban érkező menekült fogadására. Jelenleg is zajlik az eddig rendelkezésre álló menekültszállások számának növelése, újabb menekülttáborok felállítása.

Az Ökumenikus Segélyszervezet nemzetközi együttműködésben, az ACT Alliance tagszervezeteként csatlakozik az újabb válság helyben történő kezeléséhez. A térségben erbili képviselettel rendelkező egyedüli magyar segélyszervezet 3 millió forintot különített el humanitárius tartalékalapjából, melyből az újonnan érkező háborús menekültek elszállásolását, élelmezését, higiénés, továbbá egészségügyi és pszicho-szociális ellátását kívánja segíteni.

Az Észak-Irakban végzett humanitárius munkájához a www.segelyszervezet.hu oldalon fogad köszönettel pénzadományt az Ökumenikus Segélyszervezet. A közleményrovatban kérik feltüntetni: „Irak 2016”.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!