Középen a földön, egy kör alakú oltár, selyemanyagok az oltárterítők, a terítőkön őszi termés, gesztenye, toboz, levelek, mécsesek. Középen gyertya világít. Az oltár körül a társaim imazsámolyon maguk alá húzott lábbal ülnek. Elhelyezkedem közéjük én is. Nem nehéz a póz, így ülök otthon még az ebédnél is.

Így telt négy napunk, majdnem végig csendben, ebben a testhelyzetben, lelkigyakorlattal, meditációval. Megtanultuk mi az, középre helyezni Isten igéjét, Jézust, és gyakoroltuk, hogy középen (elménk, szívünk, életünk közepén) tartsuk Istennel való kapcsolatunkat.

Ahogy az első zsoltár mondja: „az ő törvényében elmélkedik éjjel-nappal”. (Zsolt1, 2) Mi is így voltunk éjjel-nappal.

Leírhatatlan, különleges dolog történt velünk, tizenhármunkkal, ott abban a kis teremben, a Bakonyban. Egy helyben ültünk, mégis sokat utaztunk. Utazásaink mélyek és megrendítőek voltak. A lelkünk, a szívünk belsejébe vitt az út. Nem volt könnyű, hiszen azt fedeztük fel, hogy mi lakik mélyen a szívünkben. Találkoztunk ott a gőggel, a hiú dicsőségvággyal, a kedvetlenséggel, a haraggal, a bosszúvággyal, a birtoklásvággyal, a szomorúsággal, a falánksággal, a bujasággal. Jézus tanított bennünket önismeretre. Olyan igeszakaszokon, történeteken keresztül, amiket ugyan jól ismertünk, de most másképp voltunk jelen bennük. Lehet, hogy kőként, kardként, hegyként, tűzként, de lehet, hogy farizeusként, Péterként, Illésként éltük újra a régi történetet, éltük újra életünk elakadásait, töredékességét, harcainkat, betegségeinket. Jó volt, hogy a meditációk végén való megosztásban mertünk őszinték lenni.

Felüdülés volt a lelkünknek, amikor a Jézus-imán keresztül maga Jézus közeledett felénk. Felüdülés volt a lelkünknek, amikor esténként megélhettük az úrvacsorai közösségben Jézus felszabadító bocsánatát.

Az igemeditációkban Evagriosz Pontikosz A nyolc gondolatról című műve segített bennünket. Jézus-imánkban Jean-Yves Leloup: A „hészükhaszta” imamód című könyve alapján mélyültünk el.

A lelkigyakorlatban vezetőink Varga Gyöngyi, Percze Sándor és Miletics Katalin Janka voltak.

Megtanultam: „A meditáció életforma. Aki növekedni szeretne Istenben, annak elengedhetetlen, hogy naponta ápolja Istennel való kapcsolatát. Rajtunk múlik, hogy eljátsszuk-e lelkünk üdvösségét.”

Itthon, itt a szolgálati lakásomban is már van egy hely, ahol leveszem a lábbelim, de nem azért, hogy a nappalink szőnyegét be ne piszkítsam, hanem azért, mert szent hely az, ahol „állok”. Isten jelenlétének a helye. Ott vele vagyok egy közösségben, egységben.