Újabb keresztény település szabadult fel

Újabb keresztény település szabadult fel

Share this content.

Forrás: Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
Újabb keresztények lakta települést szabadítottak fel a koalíciós erők a Ninive-fennsíkon. A Moszultól 11 kilométerre fekvő Bartillában megkezdődött az aknamentesítés is. A jelentések szerint a település templomát nem rombolták le.

Ezzel szemben továbbra sem történt meg a legnagyobb keresztény település visszafoglalása. A Telkeif járás alközpontjának számító egykor 50 ezer lakosú Hamdaniya-ban továbbra is heves harcok zajlanak.
A legfrissebb adatok szerint Moszul ostromának kezdete óta 5600 ember menekült el az Iszlám Állam által ellenőrzött területekről, többnyire a várostól délre fekvő területekről.  
Az Ökumenikus Segélyszervezet a helyszínen, partnereivel közösen vesz részt a harcok elől menekülők humanitárius megsegítésében, illetve folytatja az eddig megkezdett munkáját az észak-iraki kurd területeken. 
 
Az Ökumenikus Segélyszervezet adománygyűjtést indított a www.segelyszervezet.hu oldalon. Az online felajánlások közleményrovatában kérik feltüntetni: „Irak 2016”. Az adománygyűjtéshez a 1353-as adományvonalon is lehet csatlakozni, hívásonként 250 forinttal.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!