Az országos adatok gyors áttekintése után egyértelmű, hol jelenik meg a táblázat felső soraiból eltűnt tömeg: a 2001-es adatok szerint 1 034 767 honfitársunk nem kívánt válaszolni a vallási hovatartozással kapcsolatos kérdésre, 69 566 fővel kapcsolatban „ismeretlen, nincs válasz” bejegyzést rögzítettek. A 2011-es népszámlálás esetében a két kategóriát összevonták: 2 699 025 főnél a „Nem kívánt válaszolni, nincs válasz” mondatot találjuk. 144 százalékos növekedés, a népesség korábbi 10,8 százalékával szemben 27,2 százalék. Hihetetlen változás.

Nehéz elképzelni, hogy az ilyen nagy mértékű válaszhiány (nem fogalmazhatunk úgy, hogy ők nem válaszoltak, ugyanis ezt a hivatalos adatok sem állítják) békés, szerves folyamat eredménye lenne. Az adatok összehasonlíthatóságával, felhasználhatóságával szemben az elmúlt hetekben többen is kételyüket fogalmazták meg: Máté-Tóth András, a Szegedi Tudományegyetem vallástudományi tanszékének vezetője,[1] Duráczky Bálint, a Magyarországi Református Egyház Egyházszociológiai Bizottságának titkára[2] és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága.[3] Én is osztom azt a véleményt, miszerint nem lehet megalapozottan azt állítani, hogy tíz év alatt 30 százalékkal csökkent a történelmi egyházak létszáma. Mi alapján merülhet fel ez a kétség? Összegyűjtöttem néhány érvet.

1. „Tükörtojás-vallásosság”

Mindenki előtt ismert jelenség, hogy az egyházak – mint minden más közösség – koncentrikus körökkel írhatók le. A belső maghoz tartozók hűséges, tudatos, elkötelezett tagjai az egyháznak és a gyülekezetnek, rendszeresen részt vesznek az alkalmakon, felelősséget éreznek a közösség sorsának alakulásáért, anyagi áldozatot is vállalnak. Egy külsőbb körben lévők szintén odatartozónak érzik és vallják magukat, fontosnak tartanak némi kötődést (keresztelés, temetés, hitoktatás, egyházfenntartói járulék), de az alkalmakon csak ritkán vesznek részt. És van egy külső kör, amelyhez tartozók bárki előtt vállalják, megvallják, hogy ők igenis katolikusok, evangélikusok stb., de ez az identitás semmiféle, a közösséggel ápolt kapcsolatban nem nyilvánul meg – akár évtizedeken keresztül. A tükörtojás sárgájának és fehérjének elhelyezkedéséhez hasonlítható ez a rétegződés.

A 2001-es népszámlálás adatai szerint 304 705-en vallották magukat evangélikusnak Magyarországon (az össznépesség 3 százaléka). Ugyanezen évben a nyilvántartott egyháztagok száma 206 000-es értéket mutatott, a választói névjegyzékben szereplő felnőtt gyülekezeti tagoké (ez valamivel szorosabb kötődést jelent, általában az egyházfenntartói járulék fizetéséhez kötik) a 115 000-et közelítette meg, egy átlagos vasárnapon a 2007-2009 közötti időszakban 22 000-en vettek részt evangélikus istentiszteleten. Nincs okunk feltételezni, hogy ezek az arányok az elmúlt tíz év során radikálisan felborultak volna, és a belső mag lassú fogyása mellett a külső kör zöme veszítette volna el hirtelen a nemrég még meglévő, gyenge identitását. A csökkenés az egyházi népmozgalmi adatokból is nyilvánvaló, de azokból kisebbnek mutatkozik: 2001-ről 2009-re a nyilvántartott egyháztagok száma 206 000-ről 201 000-re csökkent (2,5 százalékos csökkenés), a választói névjegyzékben szereplőké 115 000-ről 99 000-re (-14 százalék). Persze könnyű lenne azt mondani, hogy a népszámlálás most ugyanazt a kétszázezer evangélikust mutatta ki, mint akikről a gyülekezeti nyilvántartások tudnak. Ezzel a szemlélettel két probléma van: Egyrészt hová tűnt hirtelen a több tízezres legkülső kör? Ezek szerint most váratlanul nincsenek már olyan keresztények, akik csak gyengén kötődnének az egyházhoz? Másrészt a területi adatokból nyilvánvaló, hogy számos olyan település van (jellemzően kis falvak és komoly evangélikus hagyományokkal rendelkező települések), ahol jóval többen szerepelnek a gyülekezeti nyilvántartásban, mint ahány evangélikust a népszámlálás kimutatott, míg sok városban fordított a helyzet, és még mindig kisebb a gyülekezeti nyilvántartás a népszámlálási lélekszámnál. Tehát az egyházi nyilvántartásban szereplők köre nem azonos azokkal, akiket a népszámlálás evangélikusként mutatott ki, ez a kétszázezer nem ugyanaz a kétszázezer.  A keresztelések száma 2001-ben és 2009-ben ugyanúgy 3200 körül alakult, a konfirmációké 2300-ról 1750-re csökkent (-24 százalék), az esketéseké 1070-ről 920-ra (-14 százalék), a temetéseké 4800-ról 4200-ra (-13 százalék). Ha a 2011-es népszámlálás adatait rövidzárlatosan értelmeznénk, akkor a szerint az evangélikusok száma 29 százalékkal csökkent volna, ezt a népmozgalmi statisztikák közül csak a konfirmációk számának csökkenése közelíti meg. A népszámlálási adatok szerint a népesség mindössze 2,16 százaléka lenne evangélikus, ezzel szemben 2009-ben az evangélikus egyházban elvégzett keresztelések az összes magyarországi születés 3,3 százalékát, az esketések a 2,5 százalékát, a temetések a 3,2 százalékát érték el.[4] Egyébként a személyi jövedelemadó egyházi 1 százaléka felajánlásának lehetőségével 2002-ben az adóbevallásra kötelezettek 12 százaléka, 2012-ben 22 százaléka élt, az evangélikus egyház javára felajánlók aránya 0,74 százalékról 1,21 százalékra nőtt, ezekben az adatokban nem látszik tartós csökkenés az elmúlt tíz évben. Tehát nyilvánvaló ellentmondás van az egyház népmozgalmi adatai és a rövidzárlatosan értelmezett népszámlálási adatok között. Az előbbiekből is csökkenés olvasható ki, de kisebb mértékű.

2. Különös települési adatok

Érthetetlenül magas a vallási hovatartozással kapcsolatos 27,2 százalékos országos válaszhiány. De még ennél is furcsább települési adatok szerepelnek a 2011-es népszámlálás eredményei között.

A Vas megyei Őrimagyarósdon a 2001-es népszámlálás szerint a 263 fős népességből 190-en evangélikusok, 53-an római katolikusok, 19-en reformátusok voltak, 1 fő felekezethez nem tartozónak vallotta magát. Ezzel szemben a 2011-es adatok szerint a 229 lakosból 4 evangélikus, 4 felekezethez nem tartozó, 221 fő esetében nincs válasz.

A Pest megyei Pusztazámoron 2001-ben a 956 lakosból 711 római katolikust, 90 reformátust, 10 evangélikust, 66 felekezethez nem tartozót mutattak ki, 48-an nem válaszoltak, 13 fő az „ismeretlen, nincs válasz” kategóriában szerepelt. 2011-ben 1168 főből 372 római katolikus, 52 református, 9 evangélikus, 190 felekezethez nem tartozó mellett 491 fős válaszhiány szerepel.

A Veszprém megyei Szőcön a 2001-es adatok szerint a 426 fős népességből 331 római katolikus, 29 református, 12 evangélikus és 14 felekezeten kívüli volt, 39-en nem válaszoltak. 2011-ben 416 főből 159 római katolikust, 4 reformátust, 26 felekezethez nem tartozót és 224 fő esetében válaszhiányt mutattak ki.

Elképzelhető, hogy tíz év alatt egy-egy település lakosságának 0-9 százalékáról hirtelen, magától 51-97 százalékra ugrik azok aránya, akik nem akarnak válaszolni a felekezeti hovatartozást firtató kérdésre?

3. Nemzetközi példák

Más országokban sem jellemző, hogy a vallási hovatartozással kapcsolatos kérdésre ilyen sokaktól ne érkezne válasz. Néhány környező ország 2011-es népszámlálása esetében: Szlovákia: 10,6 százalék, Szlovénia: 1,2 százalék, Románia: 0,4 százalék. A magyarországinál magasabb válaszhiánnyal a közép-európai országok közül csak a világ legszekularizáltabb államai közé tartozó Csehországban találkozhatunk.

4. Egymillióval kevesebb magyar Magyarországon?

A nemzetiségi hovatartozással kapcsolatos nem kötelező kérdésre 2001-ben 5,6 százaléktól, 2011-ben viszont 14,7 százaléktól nem érkezett válasz. A hazai népességből magukat magyarnak vallók száma így a népszámlálási adatok szerint 9,4 millióról 8,3 millió főre csökkent. Az elmúlt hetekben vajon miért nem jelentek meg ilyen újságszalagcímek: „Tíz év alatt egymillióval csökkent a magyarországi magyarok száma”? Nyilvánvalóan azért, mert mindenki számára egyértelmű, hogy ha valakitől erre a kérdésre nem érkezett válasz, attól még neki is van nemzeti-nemzetiségi identitása, méghozzá azt is feltételezzük, hogy az „ismeretlenek” nagyrészt a többségi magyarsághoz tartoznak. Akkor milyen alapon tehetnénk meg azt, hogy a 2,7 millió ismeretlen vallási identitású személyt egyszerűen az 1,7 millió, magát felekezethez nem tartozónak valló közé soroljuk? Egyébként attól az 1,4 millió honfitársunktól, akiktől a nemzetiségi kérdésre nem érkezett válasz, 95,6 százalékban a vallási hovatartozással kapcsolatos kérdésre sem. A nemzeti-nemzetiségi hovatartozásukat megvallók esetében pedig az országos átlagnál sokkal nagyobb arányban (72,8 százalékkal szemben 84,4 százalék) ismert a felekezeti hovatartozás is. Tehát a vallási hovatartozással kapcsolatos magas válaszhiány nem azonosítható egyértelműen az egyházakkal szembeni közömbösséggel, hiszen az ismeretlen nemzeti hovatartozású lakosok száma is hasonló arányban növekedett.

5. Összekuszálódó trendek

A 2001-es népszámlálás adatai megmutatják, hogy ugyan kevesebb görög katolikus él hazánkban, mint evangélikus, de a 45 évnél fiatalabbak körében már az előbbiek vannak többen. A magyarországi görög katolikusok száma hosszú évtizedek óta folyamatosan növekszik, az evangélikusoké csökken. Tehát egyértelműnek látszott, hogy néhány évtizeden belül a két felekezet helyet cserél a létszám szerinti rangsorban. Mindennek ellenére a 2011-es népszámlálás adatai szerint a görög katolikusok sokkal erősebb csökkenést szenvedtek el, mint az evangélikusok. Sőt, e szerint most már a 30 és 39 év közötti korosztályban is újra az evangélikusok kerültek többségbe a görög katolikusokkal szemben. Megmagyarázhatatlan fordulat.

A 2001-es népszámlálás adatai szerint a 15-39 év közöttiek körében kétszer gyakoribb volt, hogy nem kívánnak válaszolni a vallási hovatartozást firtató kérdésre, mint a 60 éven felüliek között. A 2011-es népszámlálás adatai szerint ez a különbség már kevesebb mint másfélszeres. Ennyit közeledtek volna egymáshoz a nemzedékek tíz év alatt?

Az elmúlt évtizedekben az figyelhető meg, hogy a reformátusok lélekszámának csökkenése Magyarországon kisebb mértékű, mint az evangélikusoké. Ez komoly részben az államközi vándorlással magyarázható. Újra és újra nagy nyilvánosságot kapnak azok a jelentések, amelyek Magyarország népességének nagymértékű természetes fogyásáról számolnak be, amit viszont enyhít az államközi vándorlás többlete. Tehát arról van szó, hogy a trianoni országterület népessége az elmúlt évtizedekben komoly mértékben lecserélődött a határon túli magyarok közül az anyaországba költözőkre és utódaikra. Márpedig közöttük jóval magasabb a reformátusok aránya, és rendkívül alacsony az evangélikusoké, szemben a határon belülről származók közötti arányokkal. Fontos számolni ezzel, amikor a hazai evangélikusság számarányának jelentős csökkenésével szembesülünk. Viszont az összes korábbi népszámlálással szemben a 2011-es népszámlálási adatokból ezt a folyamatot is bajosan lehet kiolvasni.

6. Mi lehet a válaszhiány oka?

Ahogyan az már fentebb előkerült, a népszámlálás adatai nem azt állítják, hogy a megkérdezettek 27,2 százaléka nem válaszolt a felekezeti hovatartozásról szóló kérdésre, hanem esetükben ez a bejegyzés szerepel: „Nem kívánt válaszolni, nincs válasz”. Aki a 2001-es népszámláláskor azt jelölte be, hogy „nem kíván válaszolni”, az ebbe a kategóriába került, akinél pedig üresen maradt ez a kérdés, az az „ismeretlen, nincs válasz” kategóriába.[5] 2011-ben ezt a két kategóriát összevonták. Hogy miért érdekes ez?

A válaszadók 35 százaléka önállóan töltötte ki a négyoldalas személyi kérdőívet, aminek utolsó, 9 kérdést tartalmazó oldalának tetején nagybetűs felirat hívta fel a figyelmet arra, hogy az adatszolgáltatás itt már nem kötelező. Elképzelhető, hogy akik maguk töltötték ki az adatlapot, hajlamosabbak voltak megállni ennél a feliratnál. Amelyik megyékben magasabb volt az önállóan válaszolók aránya, ott magasabb a fakultatív kérdések esetén a válaszhiány. De ebből még nem következik, hogy elsősorban az önállóan kitöltött adatlapokon gyakoribb az adathiány.

65% esetében kérdezőbiztosi interjú során történt az adatfelvétel. A kérdezőbiztosoknak a fakultatív kérdéseket is kötelező volt feltenniük. Több ismerősöm állítja, hogy a biztos nála nem kérdezett rá a vallási hovatartozásra. Ez pedig súlyos torzító tényező. Nagyon érdekes lenne tudni, hogy ez milyen arányban fordulhatott elő.

Lehet, hogy a kérdésfelvetés változása is tartózkodásra késztetett sokakat (2001: „Vallása, hitfelekezete?” 2011: „Mely vallási közösséghez, felekezethez tartozónak érzi magát?”)

Úgy vélem, mindezek óvatosságra intenek minket a 2011-es népszámlálás vallási adatainak értékelésénél. Nem tartom valószínűnek, hogy a lakosság ennyire nagy része tudatosan, önként, minden külső befolyásoltságtól mentesen nem válaszolt a vallási-felekezeti hovatartozás kérdésére. De akkor ki lehet-e olvasni bármit is a 2011-es számokból?

Mit mutatnak az adatok?

Nem tudhatjuk, hogy azok, akiktől nem érkezett válasz, melyik felekezethez tartozónak érzik magukat. Sok tudós állítása szerint nincs okunk feltételezni, hogy az ő körükben más a felekezeti megoszlás, mint azok körében, akiktől érkezett válasz.

Ha a válaszadók csoportján belüli arányokat vetjük össze, akkor azt láthatjuk, hogy 2001-ben a válaszadók 3,35 százaléka vallotta magát evangélikusnak, 2011-ben 2,97 százaléka. Ez 11,37 százalékos csökkenést jelent. A többi nagyegyháznál is hasonló mértékű változást láthatunk. A magukat vallási közösséghez nem tartozónak vallók aránya 16,31 százalékról 22,92 százalékra, a magukat ateistának vallóké 0,003 százalékról 2,04 százalékra nőtt a válaszadók arányában. A magyarországi evangélikusok lélekszámának ilyen módon kimutatott, 11,37 százalékos csökkenése (amihez még néhány tized százalékot hozzá kellene adnunk a népességcsökkenés miatt) jobban hasonlít a népmozgalmi statisztikák adataihoz: a választói névjegyzékben szereplők, az esketések és a temetések számának csökkenéséhez. Tehát ez egy hihetőbb szám, de szintén tragikus. (Viszont fontos megismételni: 2009-ben az evangélikus egyházban végzett keresztelések száma még mindig a születések 3,3 százalékát tette ki.)

Az viszont nyilvánvaló a népszámlálási adatokból, hogy több kisebb közösség az elmúlt tíz évben növekedni tudott. Biztosan tudatosabban készültek arra, hogy a népszámláláson jól szerepeljenek, de nem valószínű, hogy csupán ez állna a nagyobb számok hátterében. Növekvő közösségek (zárójelben a 2011-es népszámlálás szerinti létszámadat): Jehova tanúi (31 727), Hit Gyülekezete (18 220), baptisták (18 211), buddhisták (9758), pünkösdiek (9326), unitáriusok (6820), adventisták (6213), iszlám (5579), metodisták (2416). Összességében a nem a négy nagy keresztény felekezethez, hanem más valláshoz-felekezethez tartozók száma 124 ezerről 192 ezerre nőtt, de közöttük is többségben vannak a keresztények.

Bízzunk benne, hogy a következő hónapokban sok értékelés jelenik majd meg, mert a 2011-es népszámlálás vallási kérdéssel kapcsolatos szikár számsorai önmagukban sok félreértésre adnak lehetőséget.