Az Evangélikus Diakónia Magyarország az Oltalom Szeretetszolgálattal együtt az Integrációs házban egy menekültcsaládnak biztosít lakhatással és védett munkahellyel egybekötött egyéves komplex integrációs szolgáltatást, a menekülttábor elhagyását követő átmeneti nehézség leküzdésére és társadalmi integrációjuk érdekében.

Magyarországon idén huszonötezer migráns adott be kérelmet, de legtöbben közülük már nem tartózkodnak az országban. Néhány százan vannak viszont azok, akik a menekültstátuszt megkapták, és egy hónap tábori ellátás után utcára kerülnek, nyelvtudás, anyagi források, lakhatás lehetősége nélkül.

A kiválasztásztandó menekültcsalád (hivatalosan elismert, tehát bizonyítottan háborús, életveszélyes helyzetből menekülni kényszerülő emberek) nyelvi, pszicho-szociális, oktatási, egészségügyi és társadalmi-kulturális segítséget kap. Kiválasztásuk szempontjai között kiemelt helyen szerepel motivációjuk és szándékuk vizsgálata a beilleszkedésre, együttműködésre.

A szülők felkészítése a munka világába történő sikeres belépésre, a közösségbe való beilleszkedésre éppoly hangsúlyos, mint a gyermekek támogatása, hogy mielőbb aktívan bekapcsolódhassanak az iskolai életbe és előmenetelük is zökkenőktől mentes legyen. A szolgáltatást az Oltalom Szeretetszolgálat komoly felkészültségű munkatársai végzik majd, szükség esetén külső szakemberek segítségével, több terület összehangolt munkájával.

OLDHATÓ A FÉLELEM

„Krízishelyzetben a megoldási kísérletek egy részét akár meg nem értés, idegenkedés fogadhatja. Jól tudjuk, hogy általában a megszokott klisékhez ragaszkodnak az emberek, a szervezetek is, de most azt látjuk, hogy ezek a klisék már nem működnek. Valami újat kell lépni és ez a kockázat.” Fabiny Tamás evangélikus püspökkel Nagy Miklós készített interjút.

– Mit gondol püspök úr, mekkora kockázattal jár ennek a „befogadó-integráció” programnak az elindítása, amikor Magyarországon a népszavazás is pontosan megmutatta, hogy nálunk hihetetlenül erős az idegenellenesség?

– Éppen Balog miniszter úr mondta, hogy ő nem csodálkozik azon, amiért a pirézeket utálják a magyarok, hiszen nem ismerik őket. Az utálat vagy fenntartás pontosan ezzel függhet össze, hogy a megkérdezettek a számukra ismeretlent, fenyegetőnek gondolhatták. Amikor majd egy közösségből egy családot megismerhetünk, és amikor már nem egy idegen, származásában gyanús csoportról lesz szó, akkor – remélem – a félelem oldódni fog. Egészen biztosan van kockázata, de kockázat nélkül nem lehet segíteni.

– Miért az evangélikusok járnak az élen?

– Remélem, hogy hasonlót más egyházak is tesznek. Nekünk, evangélikusoknak a Lutheránus Világszövetségen keresztül közeli rálátásunk van például a németországi megoldási kísérletekre, hiszen az ottani integrációs házak tapasztalatait már ismerhetjük. A legjobb megoldások itthoni megvalósítását én a kötelességemnek érzem. Ugyanakkor ne felejtse el, hogy éppen a Magyarországi Evangélikus Egyház volt az, amely jelét adta a társadalmi érzékenységének, hogy hozzá akarunk szólni bizonyos társadalmi kérdésekhez, még annak az árán is, hogy egy ideig talán nem értenek meg bennünket. Persze várható, hogy krízishelyzetben a megoldási kísérletek egy részét akár meg nem értés, idegenkedés fogadhatja. Jól tudjuk, hogy általában a megszokott klisékhez ragaszkodnak az emberek, a szervezetek is, de most azt látjuk, hogy ezek a klisék már nem működnek. Valami újat kell lépni és ez a kockázat.

– Egy család befogadása csupán csepp a tengerben. Ez legfeljebb jelzésértékű lehet.

– Annak a családnak az élet, de rajtuk keresztül megmutathatjuk, hogy nincs okunk félelemre. Megértem én a félelmet, a nyíregyháziakét, másokét is, hiszen az elmúlt másfél évben csak arról hallottak, hogy „félni kell az idegentől, mert ők el akarják venni, ami a miénk”.

– Már a hír megjelenése is indulatokat és félelmet váltott ki a nyíregyháziakból...

– Szomorúan hallottam ezekről a kommentekről, ugyanakkor abban bízom, hogy azok, akik ezeket a félelmeket, csúnya dolgokat leírták, fél-egy év múlva rájönnek, hogy nem volt igazuk. Az integrációra nem csak annak a családnak van szüksége, amelyet mi próbálunk integrálni, hanem annak a közösségnek, amelyik megtapasztalhatja, hogy más eszközökkel is lehet élni. Nem a gyűlölettel, nem az előítélettel, hanem a segítéssel. A segítés majd bebizonyítja, hogy érdemes volt megtenni, érdemes emberként viselkedni. Mi magyarok pedig már megmutattuk az elmúlt hatvan évben, hogy tudunk segíteni és befogadjuk a menekülőket. Nem csak Romániából, vagy Ukrajnából, hanem a délszláv háború idején Boszniából a muszlimokat is, akik pont ugyanúgy más kultúrát képviseltek, mint azok, akiktől most beszélünk.

– Amire nálunk az volt a válasz, hogy ők európaiak és főleg fehér bőrűek, azaz olyanok, mint mi.

– Igen, de ők is muszlimok és sokakban van egyfajta félelem a muszlimoktól, a vallásuktól a keresztyénséget féltik. Ha valaki, akkor én szeretném a keresztyénséget mindenkinek a szívére helyezni. Abban a reménységben vagyok, hogy éppen a muszlim világ megismerése sarkallhat embereket arra, hogy jó keresztyének legyenek és komolyabban vegyék a keresztyén hagyományokat. Más kultúrák ittléte éppen hogy a saját kultúránk megerősödését is jelenti, hiszen ezen keresztül láthatjuk azt, hogy mi az ő és mi a mi identitásunk, és nem egymás ellen van a két kultúra.

– Megértem a reménykedését, de ilyen politikai környezetben, ilyen állami kampánnyal van bármi remény arra, hogy változzon a helyzet, változzon a magyarok érzelmi viszonya a menekültekhez?

– Valóban nagyon szomorúan tapasztaltam, hogy az elmúlt időszakban ez a kampány az emberekből a rosszabbik ént hozta elő. Olyanokból is, akik korábban segítőkészek voltak. Erre láttunk példákat is a délszláv háborúban, hogy azok a szomszédok, akik korábban együtt terelték a birkáikat, vagy együtt söröztek, a háborúban egymást gyilkolták le. Borzalmas következményei lehetnek, amikor a politika, az ideológia a zsigeri gyűlöletre építve helyez szembe embereket egymással. Nagyon remélem, hogy lassan lenyugszik ez a turbulencia és végre békében, nyugodtan tudunk erről beszélni és nem a rosszabbik én tör a felszínre. Az egyház mindig tudott alternatívát kínálni. Jézus, amikor a Hegyi beszédet mondta, amikor a befogadásról beszélt, amikor az irgalmas szamaritánus példáját mondta, akkor is sokan mondhatták a környezetében, hogy ez őrültség, a többség nem ezt akarja. A szamáriaiak és a zsidók szembenállása ősi viszony. Jézus, a kisebbségi szerepet vállalva, ennek ellenére elmondta ezt a példázatot. Kétezer év után pedig ki emlékszik már a farizeusokra, miközben Jézus itt van.