Az alapkőletétellel egybekötött istentisztelet rendhagyó módon egy színdarabbal vette kezdetét vasárnap délelőtt. A nagykörősi Körszínház és a gyülekezet ifjúsági csoportja a reformáció 500. évfordulójára készülve zenés előadásban mutatta be, hogyan válhatnak aktuálissá Luther vívmányai egy mai korban élő gimnazista számára. „Büntetés helyett megbocsátás, ítélkezés helyett elfogadás, elutasítás helyett segítő kezek, mindenekfelett a szeretet” – hangzott a fináléban.

Az istentisztelet liturgiájában Heinemann Ildikó lelkésznő mellett Győri Péter Benjámin esperes és dr. Fabiny Tamás püspök szolgált. „Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!” – szóltak Pál apostol szavai a vasárnap igéjeként. A lelkésznő bevallotta, hogy életének több fordulópontján megjelent ez az – ígéretet magában rejtő – Ige, és a mai napot is jelentős eseményként éli meg. A püspök igehirdetésének alapigéje is ez a két mondat lett. A vecsési templom is olyan hely, ahol a szent, maga az Isten, belép a mi profán világunkba. Ennek tudatában hívogathatjuk a keresőket gyülekezeti közösségünkbe – mondta Fabiny Tamás. Az istentiszteletet úrvacsora zárta.

A Károly utca és az Erkel utca sarkán épülő templom falai között folytatódott az ünnepség. „Biztos cél felé mész” – énekelte a Vecsernye kórus megerősítésként. Csorba Béla köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy most már az evangélikus templom is látható lesz, a többi vecsési istenházához hasonlóan. Győri Péter Benjámin esperes elmondta, hogy a vecsési evangélikusok egyedülálló összefogásukkal a szolnoki gyülekezet számára 1932-ben, első templomuk építésekor, és most, 2016-ban is példaként állnak.

Heinemann Ildikó megköszönte az egész gyülekezet munkáját, és kiemelte Halgasné Takács Mónikát, aki a templomépítés ügyét napról napra irányítja. A lelkésznő a gyülekezet történetét végiggondolva emlékeztetett: egy evangélikus templom sem ért meg 50 évet ebben a városban. „Kezeink munkáját tedd maradandóvá” – idézte a zsoltárost, és reményét fejezte ki, hogy ötven év múlva, amikor ezt az időkapszulát felbontják, itt lesznek még azok, akik most fiatalként lelkesen részt vesznek a gyülekezet életében.

A záró áldás indította a gyülekezetet a templomépítés még előttük álló feladata felé: „Most hát boríts be minket Istenünk reményruhába, őrizz az úton, és taníts szeretetből szeretni. Legyen életünk a halálból életre támadás példázatává, és minden értelmet meghaladó békességed, amely mélyebb kétségeinknél, erősebb hitünknél, határtalanabb reménységünknél, őrizze meg szívünket bátor bizalomban, gondolatainkat őszinte nyitottságban, tetteinket igaz mondatokban, életünket, egész valónkat Krisztus Jézusban, az értünk jött kegyelemben. Ámen.” (Varga Gyöngyi)