A szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtés története több mint 20 évre tekint vissza. Az ünnepi összefogás 1995-ös indulása óta folyamatosan nő, a kampányból befolyó összeg pedig évről-évre jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a segélyszervezet szebbé tegye a nélkülöző családok ünnepét, sőt az adventi időszakon túl, a hétköznapokban is segíteni tudja a nehéz helyzetbe került családokat. Az Ökumenikus Segélyszervezet intézményhálózata az év minden napján azért dolgozik, hogy valódi kitörési pontokat kínáljon a szegénységből.
Ebben a munkában immár hagyományosan a Tesco munkatársai és vásárlói is aktívan részt vesznek. Az áruházlánc tavasszal a gyermekek felzárkózását segítő Felhőtlen gyermekkor adománygyűjtést támogatja, karácsonykor pedig a szeretet.éhség. adventi adománygyűjtést segíti a 250 forintos adománykuponok értékesítésével.
A Tesco vásárlói és munkatársai segítségével a tavalyi évben rekord összegű, több mint 105 millió forintnyi támogatás gyűlt össze a nélkülöző családok számára. Mindez jól példázza, hogy mára egyre többen gondolják úgy, hogy a karácsony nem csak az ajándékozásról, de a cselekvő szeretetről, a hiányt szenvedők támogatásáról, a rászorulók segítéséről is szól. A Tesco nagyon büszke vásárlóira és kollégáira, amiért szívügyüknek tekintik a szeretet.éhség. kampányt, és hogy együtt, Magyarország legnagyobb adománygyűjtő csapataként segítenek.