Ismét Vágó Istvánnal közösen vezették a vetélkedőt

Ismét Vágó Istvánnal közösen vezették a vetélkedőt

Share this content.

Forrás: teol.hu, szöveg: H. E.
Bonyhád – Tizenharmadik alkalommal rendezte meg a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium „Kvízelítő” című vetélkedőjét. A 2016. november 25-i megmérettetésen nagykanizsai, keszthelyi, dombóvári, pécsi, szegedi és bonyhádi csapatok mérték össze tudásukat.

„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy Vágó István ez alkalommal is elfogadta meghívásunkat. Immár negyedszer vezettük közösen a nem kis koncentrációt igénylő tudáspróbát. Az első fordulóban egy írásbeli tesztet kellett megoldaniuk a három fős csapatoknak. Ezután a nyomógombok mögé álltak, ahol a tudáson kívül már a gyorsaság is számított. Volt, hogy egy, kettő, majd a finálékban mindhárom csapattag a feladványokat várta. A nagydöntőbe a legjobban teljesítő négy csapat jutott. A kiélezett küzdelemben végül az ötórás vetélkedő legutolsó kérdése döntött…” – nyilatkozta a teol.hu-nak Gruber László, a verseny szervezője.

A bonyhádi gimnázium színeiben induló Takács Péter György-Galág Botond Balázs-Ömböli Csaba „hármasfogat” nyerte az izgalmas döntőt, maga mögé utasítva a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium csapatát. Harmadikként a vetélkedőben a kezdetektől részt vevő nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium triója végzett.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!