– Van hitük az embereknek Istenben? Van hitük bármiben?
– Sokfélék vagyunk, de az emberek többségében megvan az éhség, hogy higgyen valamiben, hogy spirituális fogódzót találjon. A könyvesboltok tele vannak különféle spirituális irodalommal és az önismereti csoportok is nagyon népszerűek. A hitre igény van, de ezt az igényt sokan már nem a hagyományos egyházi keretek között keresik, mint korábban.

– Miért fordultak el az egyháztól?
– Ebben biztosan vannak csalódások is. Éppen ezért önvizsgálatot kell tartani az egyházaknak és önmagunkba kell nézni. Vajon megtettünk mindent? Haladunk a kihívásokkal? Azokra a kérdésekre próbálunk felelni, ami az embereket valóban foglalkoztatja? Ha a válasz nem, érthető, hogy elfordulnak.

– Változik a világ, változik a kor, változnak a társadalmak és a társadalmi kérdések is…
– Igen. A ma embere mindent kézben akar tartani és nem szeret kiszolgáltatott helyzetbe kerülni. Míg régen egy közösség érdeke volt az első, most az egyéni érdek az. S az ember azt várja, hogy a közösség mit tesz érte. Az emberek nem szívesen alkalmazkodnak, éppen ezért vallások elegye hódít. Ezt úgy képzelje el, mintha egy teli ruhásszekrény előtt állna, és nem öltönyt vesz ki, vagy kosztümöt a hozzá illő szoknyával, nadrággal, hanem összeválogatja a különféle ruhadarabokat. Sokan így válogatják össze a vallásokból azokat az elemeket, amit szeretnének. Ezzel egy probléma van. Ha az ember megbontja egy-egy vallás stabilitását, akkor pont azt a stabilitást veszíti el, ami fogódzót jelent a krízishelyzetekben.

– De pont a világban zajló tragédiák, és az életünkben történő krízisek tépázzák meg az ember hitét Istenben.
- Természetes, hogy egy-egy dráma megrendíti az ember hitét. Gyanúsnak is tartom, amikor arról beszél bárki, hogy a hit mindig ragyogó és erőtől lüktető. Ilyen nincs. Emberi voltunkhoz tartozik, hogy a hitünk változó, mint a Hold. Hol erősebb, hol gyengébb. Míg sokakban egy-egy krízis törést okoz a hitben, addig másoknál pont egy új dolgot indít el. Nemrégiben bejött hozzám egy magyar származású amerikai férfi, aki harcolt a vietnami háborúban, ahol meg is sebesült. A segítségem kérte, hogy mutassak neki egy olyan civil szervezetet, ahol Biblia kiadással és terjesztéssel foglalkoznak, mert szeretne támogatást adni ahhoz, hogy minél több emberhez eljusson a könyv. A férfi kezébe a katonai kórházban került először a Szentírás, s azt mondta nekem, hogy a Biblia az egyetlen dolog, ami követésre méltó, és ahol emberséget találni. Ki gondolná, hogy pont a háború alatt, az embertelenségben kerül közelebb Istenhez az ember?

– Mit jelent Istenben hinni?
– A hit helyett szívesebben használom a bizalom kifejezést. A bibliai görög nyelv ugyanazzal a szóval fejezi ki ezt a két fogalmat. Istenben hinni úgyis mondható, hogy Istenben bízni. Ha pedig bízom valakiben, annak adok a szavára és az ítéletére. Ezért érdemesnek tartom megfogadni mindazt, amit mond. Ugyanakkor nem csak a szavaiban bízom, hanem a szándékának tisztaságában és a tettei erejében is. Ezért bízik a hívő ember abban, hogy nem hiábavaló Istennel párbeszédet folytatni, útmutatását követni és tőle segítséget kérni.

– Mit lát Ön az embereken, mivel küzdenek?
– Sok embert látok komoly megélhetési gondokkal küzdeni, de rossz hangulatot alakít ki az emberekben a megbecsülés hiánya is. Gyakran megesik, hogy az anyagi javak megvannak, de az elismerés hiányzik. Rossz hangulatot okoz az elmagányosodás, a közösség hiánya.

– Én sokszor úgy látom, hogy önmagunk vagyunk a boldogulásunk legnagyobb gátjai.
– Igaza van, a kulcs legtöbb esetben bennünk van. Nem feltétlenül a környezetünknek kell megváltozni ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Sok esetben az is segít, ha megváltozik bennünk az egyes dolgokhoz fűződő viszony. Ez azonban komoly odafigyelést és tudatos munkát igényel tőlünk. Ha ezt nem vállaljuk, akkor önmagunkat gátoljuk a boldogulásban.

– Sokszor időnk sincs önmagunkra. Most adventi időszakban vagyunk. Hogyan tudunk elcsendesedni és befelé fordulni, ha folyamatosan rohanunk a sok teendő miatt vagy pont azért, hogy mindenkinek megfeleljünk?
- A kulcs itt is bennünk van. Rajtunk is múlik, mennyi kihívást fogadunk el, mennyi elvárásnak próbálunk eleget tenni. A megállást, az elengedést tudatosan tanulnunk és gyakorolnunk kell. Azt lenne jó belátni, hogy az ember lelki békéje, a megpihenés, a töltekezés, az elcsendesedés és a szeretteinkkel töltött idő pótolhatatlan kincs, amit nem lehet következmények nélkül megtagadni magunktól.

– Most az ünnepre készülve, milyen kérdéseket érdemes feltenni magunknak? Mire kellene válaszokat találnunk?
– Fontos tisztázni, hogy mit tekintünk az életünkben igazán értéknek. Mi az, amiért készek volnánk áldozatot hozni, és mi az, amit ezek elérése és megőrzése érdekében tennünk kell. Fontosnak tartom azt megvizsgálni, hogy hol a helye ezen kincseink között azoknak az értékeknek, amelyek nem materiálisan mérhetőek: a kapcsolatok, a csend, a belső békesség, az Istennel töltött idő, a vele való viszonyunk.

– Nekünk az elcsendesedés időszaka ez, és egy picit a számvetésé is, de az egyháznak mi a feladata az adventi, ünnepi időszakban?
– Az adventi-karácsonyi ünnepkör fontos üzenete, hogy az Isten szívesen közel lép hozzánk. Ha engedjük neki, belép a mi mindennapi világunkba. Az egyház szerepe az, hogy az Istennel való találkozás lehetőségeit munkálja. Az egyház feladata emlékeztetni arra, hogy Isten a küszöbünkön van és kopogtat. Nem csak mi akarunk ajándékokról gondoskodni szeretteink számára, ő sem jön üres kézzel, csak szánjunk rá időt.

– Ha már az ajándékok szóba kerültek. A karácsony mintha már semmi másról nem szólna, csak a drága ajándékokról, miközben a bensőséges érzésekről, a nyugalomról és a szeretetről kellene szólnia. Ma egyre inkább a pénz ural minket és nem mi a pénzt.
– Ez sok esetben valóban így van, talán ezért vannak olyan emberek, akik nem is szeretik az ünnepet. Teherként élik meg a karácsonyt, amikor elvárásoknak kell megfelelni és áldozatot kell hozni. Ezért lehet az, hogy egyre többen utaznak el ünnep idején különféle szállodákba. Azt mondják, hogy nem fognak a konyhában robotolni, inkább elutaznak a szűk családdal. Érthető az emberek motivációja, de ez is áldozattal jár, egyrészt pénzbe kerül és a költekezést nem ússza meg az ember. Másrészt egy szálloda nem adja vissza az otthon melegét, és a tágabb értelembe vett nagycsalád sincs ott valószínűleg. Ráadásul az ünnep lényeges része, az Istenre figyelő, feltöltő elcsendesedés egy szállodában nem biztos, hogy megvalósítható.