1956. október 21.

D. Ordass Lajos püspök első prédikációja rehabilitációja után a budahegyvidéki templomban

Az idézett részlet bevezetéseként arra kéri a gyülekezet tagjait, hogy a tárgyilagosságra törekvés mellett szavait ne érezzék ellágyult érzelgősségnek. „Amikor semmiféle emberi kezet meg nem foghattam, Ő [Jézus Krisztus] erősen fogta a kezemet. Soha el nem hagyott. Riadt lelkemet karjaiba emelte, és átvitt az elnyeléssel fenyegető, örvénylő ár fölött – a szabadulás partjára. A fekete éjben tőle hallottam a virradat üzenetét. Övé volt a kereszt, enyém annak békessége. Övé a halál, enyém annak gyümölcse – az élet. Az én Uram szerelme kimeríthetetlen. Ezeket boldogan mondottam el.” Gyönyörű vallomás.

Ebben a lapszámban olvashatunk arról is, hogy az egyházi lapok új szerkesztőbizottságot kaptak. Az Evangélikus Élet „felállása” a következő: „…felelős szerkesztő és kiadó: D. Dezséry László püspök. A bizottságnak hivatalból tagja: D. dr. Vető Lajos püspök, a sajtóosztály elnöke.”

A hírek között a következőt találjuk: „Lengyelországban az evangélikus egyház visszakapta a varsói híres »Rotunda«, más néven Szentháromság-templomot, amelyet Varsó ostrománál súlyosan megrongáltak, majd újjáépítettek, és néhány évig hangversenyteremnek használtak. Most a lengyel kormány visszajuttatta azt a lengyel evangélikus egyháznak.”

1956. november 4.

Együtt az ország népével

Dr. Keken András írja a lap első oldalán: „Azért szólunk, hogy most, amikor valaminek vége van, és valami új kezdődik, az egyház is elmondja szavát – azt a szót, melyet nem politikai indulatok hevítenek, nem politikai szándékok formálnak, hanem amelyet Isten ád szolgáinak lelkiismeretén keresztül a világnak.

Ez a szó a hála szava. Istennek adunk hálát azért, hogy Budapest népe ezekben a napokban úgy viselkedett, ahogyan egy Istenben hívő és az ő akaratát tiszteletben tartó közösségnek viselkednie kell. Ne lopj – így szólt Isten egyik parancsa –, és mi láttunk kilőtt üvegű, nyitott kirakatokat, melyeknek árukészletéhez senki hozzá sem nyúlt. […] Második szavunk a békesség szava. Ezekben a percekben szavunknak nincs nyilvánossága, nem is tudnók tehát eljuttatni azokhoz, akiknek a kezében fegyver van. Amikor szavunknak nyilvánossága lesz, akkorra a fegyverek már bizonyosan elnémultak, de az elnémult fegyverek nem jelentik egyúttal a lelkek békességét is. Ezért érezzük azt, hogy a békesség intelme nem veszíti el aktualitását. Reformokat végrehajtani, törvényességet biztosítani, szabad társadalmat és független országot építeni s elsősorban is becsületes alkotómunkát végezni csak békés légkörben, csak megbékélt szívvel lehet.”

Továbbra is az első oldalon: „D. dr. Vető Lajos és D. Dezséry László evangélikus püspökök püspöki tisztükről lemondottak. Az egyházi törvények szerint illetékes egyházi hatóságok intézkedéséig egyházi szolgálatot nem teljesítenek. D. Ordass Lajos püspök átvette az Evangélikus Egyházegyetem és a Déli Egyházkerület vezetését. Az Északi Egyházkerületet a törvény szerint illetékes püspökhelyettes vezeti.” Vető Lajos 1956. november 1-jén, a forradalom hatására mondott le tisztségéről, helyére a gyülekezet Túróczy Zoltánt választotta meg püspöknek. Túróczy püspök 1957. decemberi (újbóli) félreállítása után megint Vető Lajos lett az Északi Egyházkerület püspöke. 1967-ben betegségére hivatkozva ment nyugdíjba. Dezséry László Ordass püspök másodszori félreállításakor, 1958. június 24-én szintén visszakerült korábbi helyére, a Déli Egyházkerület élére, de néhány óra után másodszor is lemondott. Ezt követően végleg távozott az egyházi életből. Mindkettőjük kiszolgálta a kommunista rendszert.

A budapesti evangélikus lelkészek, teológiai tanárok és teológiai hallgatók nyilatkozata

Egy mondat a nyilatkozatból: „Meg vagyunk győződve arról, hogy a magyar nemzet kivívott függetlenségével együtt a teljes vallásszabadságot is elnyeri, és az egyháznak teljes szabadság biztosíttatik arra, hogy Istentől rendelt mindenfajta szolgálatát korlátozás nélkül végezhesse.”

D. Ordass Lajos püspök igehirdetése október 31-én a Deák téri templomban (Részlet)

„Mi ma különös érzések között ünnepelünk. Az ember alig tud úrrá lenni a saját maga lelkén. Ma az ember csodálattal áll meg Isten nagyságos dolgai mellett, így köszöntött ránk a reformáció ünnepe. Ez az ünnep ma nagyon jókor jött életünkre. Nekünk mindannyiunknak úgy akarja elmondani üzenetét, ahogy Jézus ott Názáretben és ahogy Luther a reformáció idején mondotta: nekünk egyre van szükségünk, az evangéliumra, hogy az evangélium hirdettessék a szegényeknek, hogy a töredelmes szívűek meggyógyuljanak, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessünk […], amely bilincseket oldoz meg. […] Még néhány rövid szót. Az elkergetett és meggyilkolt Isten mellett nekünk és egész népünknek nem jut más, csak vér, könny, borzasztó kétségbeesés. Kivirágzott reménységünk, hitünk csak akkor marad meg, ha megengedjük Isten Szentlelkének, hogy ő reformálja életünket.”

1957. március 24.

Dr. Keken András: Egyházunk kincse (Részlet)

„Ilyen címmel írtam vezércikket az Evangélikus Élet 1956. évi reformációi számába. Mindannyian tudjuk, hogy az október 23-án kezdődött események miatt ez a szám nem jelenhetett meg, s azóta is – eltekintve egy csonka számtól – mind ez ideig szünetelt egyházunk sajtószolgálata. Jó lenne, ha erre a tényre lapunk írói és olvasói nem panaszkodva és nem zúgolódva, hanem Istennek hálát adva gondolnának. Jó a csend, mert alkalmat ád arra, hogy figyeljünk a lelkiismeretünk hangjára, a testvéri szóra és az Isten igéjére. S azt igazán nem mondhatjuk, hogy e kavargó időkben nem volt szükségünk a csendnek ezekre az áldásaira.

Negyedévnél hosszabb szünet után most ismét odatesszük papok és hívek asztalára az Evangélikus Életet. Küldjük az igét a betűk köntösében. […] Szükség van arra is, hogy a jog, a belátás és a szeretet alapján folytassuk azokat a rehabilitációkat, melyek 1956. október havának elején kezdődtek meg. Szükség van arra is, hogy a személyi kérdések a szerint az elv szerint intéztessenek el, melyet egyházunk 1956. november 3-án tett magáévá, hogy tudniillik egzisztenciájában és becsületében senkit sérelem ne érjen. […] abban nagyon szeretnénk egyetérteni egyházunk minden papjával és hívével, hogy szerkezeti és személyi kérdések miatt nem szabad közöttünk olyan viszálynak támadnia, mely kérdésessé tehetné keresztyén szeretetünk valóságát, s joggal ébreszthetne kételyeket abban a tekintetben, vajon komolyan vesszük-e, hogy egyházunk igazi kincse az evangélium?!”

Keken Andrásnak két írását idéztük. Mit kell tudnunk róla? 1931-ben avatta lelkésszé Raffay Sándor püspök. 1937-ben Hódmezővásárhelyen gyermekotthont alapított az árva és nyomorban élő gyerekeknek. 1941-ben választotta lelkésszé a fővárosi Deák téri gyülekezet. 1948-ban házkutatást tartottak otthonában. 1949. április 26-án felfüggesztették munkájából. Egy év múlva az ÁVH letartóztatta, hogy ezzel is zsarolja az Ordass Lajos püspök ügyét tárgyaló egyházi különbíróságot. 1950 májusában Kistarcsára internálták, ahonnan október közepén szabadult. Ezután segédmunkásként, könyvelőként dolgozott. 1956 októberében állami részről rehabilitálták, majd visszahelyezték lelkészi állásába. 1956. október 7-től szolgálhatott újra lelkészként. 1974. május 19-én hunyt el.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 45. számában jelent meg, 2016. november 13-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.