„Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk.
Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni:
Csodálatos Tanácsos, Erős Isten,
Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézsaiás 9,5)

Az utóbbi években egyre jobban várom az adventi időt. Szeretem a meghittségét, azt a különleges izgalmat, ami betölti a gyerekek szívét, de már az ünnep előtti nyüzsgés sem zavar. Jól van így. Ez is hozzátartozik az igyekezetünkhöz, hogy az év egy időszakát minél teljesebben élhessük meg. Bár az mégis megdöbbentő, milyen hamar átcsap egyik jeles nap a másikba: mindenszentek után a mécsesek helyén rögtön Mikulások sorakoztak a polcokon. Jól jelzi ez, milyen erőteljesen rendeződik az ünnepek köré az életünk, és sok esetben csak ennek a tudatában vagyunk képesek a mindennapok kihívásait elviselni.

Amióta lelkész vagyok, minden egyes év adventje különbözött a többitől, hiszen már nem csak élvezője vagyok, de alakítója is vagyok ezeknek a heteknek. Édesanyaként igyekszem tudatosan úgy hátteret biztosítani, hogy minden az értékre, a valódi üzenetre mutasson. A gyerekek így a hagyományainkat már természetesnek veszik, de a már megszokott énekek, zenék mellett minden évben tanulunk újat is. Egyre többet sajátítunk el abból a hatalmas kincsből, ami az adventi és karácsonyi örömöt közvetíti. Az Eljövendő az Úr Jézus, aki maga az ajándék, az áldás, a kapható legtöbb! Attól tölti be ez az időszak a küldetését, hogy évről évre jobban értjük Őt, jobban szeretjük, és hitünk egyre inkább elmélyül Őbenne.

Nagyon vártam az első adventi hetet. Nálunk ekkor volt a templom újraszentelésének az ünnepe. De főként az ézsaiási ige miatt vártam. Mert számomra a legfelül olvasható szentírásbeli szakasz az egyházi esztendő nyitánya, ami mindig más „hangszerelésben” szólal meg. Most legerőteljesebben az hangzik felém ebből a próféciából, hogy az Úr Jézus a Békesség Fejedelme.

Jómagam nem vagyok egy meditatív alkat. Jobban szeretem a közösségi életet, a teljes embert átjáró nagy istendicsőítéseket, és az őszinte lelki beszélgetéseket. Ugyanakkor egyre inkább érzem, hogy ezek az események is azért lehetnek erőt adók, mert komoly, rendíthetetlen alapon állnak, a békesség lelkületéből táplálkoznak, és a békességet sugározzák kifelé.

Benső békességre, az Úrtól kapott harmóniára mindenki vágyik, az is, aki nem tudja pontosan szavakba önteni, hogy erre van szüksége. Ha valaki ezt a lelki békességet megkapja, az nem csupán kiegyensúlyozott, hanem Istenből kapott nyugalma van. Azért békés, mert biztos kezekben tudja magát és az örök élet reménységére néz. Ez több mint a magabiztosság, bizalom Jézus Krisztusban!

Aggodalmaskodhatunk mások miatt, nyugtalanság vehet erőt rajtunk a munka, vagy a jövőnk összefüggésében. Tetteinket, szavainkat számtalanszor mérlegre tesszük: Jól szóltunk- e? Jól döntöttünk-e? A tehetetlenség és a bűntudat is elveheti a szív harmóniáját. János evangéliumában ezt nyomatékosítja is az övéi számára, de minden gyászolónak és szomorkodónak: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” (Jn 14,1-3)

Sőt búcsúbeszédében így erősíti tanítványait, de azokat is, akiket félelmek, vagy magány gyötör:

„Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!” (Jn 14, 27)

Ha kérjük, Jézus megadja a békességet, mivel ő a Békesség Fejedelme! A békességet nem csak nekünk adja, de uralkodik is felette! Békétlen világban, konfliktusokkal terhelt, nagyon intenzív, sokszor embert próbáló mindennapokban a tényleges békességnek egyedül ő a garanciája. Jézus Krisztus a Békesség Fejedelme!