Támogatja az állam az evangélikus gyülekezetépítést – Interjú Gáncs Péter elnök-püspökkel

Támogatja az állam az evangélikus gyülekezetépítést – Interjú Gáncs Péter elnök-püspökkel

Share this content.

Szöveg: Illisz L. László, fotó: KIss Tamás
Budapest – Orbán Viktor miniszterelnök 2016. december 10-én hivatalában fogadta Gáncs Pétert, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökét. A megbeszélésről csupán egy szűkszavú sajtóközleményt adtak ki. Gáncs Péter püspököt a megbeszélés részleteiről kérdeztük.

– Ki kezdeményezte a találkozót és mi volt a célja?

– A megbeszélést én kezdeményeztem, mert tájékoztatni akartam a kormányfőt a reformáció jubileumi emlékévére való felkészülésünkről, s általában az ezzel kapcsolatos ügyekről. Három évvel ezelőtt megállapodást írtunk alá arról, hogy a kormány ötmilliárd forint támogatással segíti egyházunk Győrben megkezdett, Insula Lutherana beruházást, valamint a hasonló budapesti, Deák téri fejlesztést. Győrben már elkészült az óvoda, december 11-én szenteltük fel a felújított Öregtemplomot, tornaterem készül, bővítjük az öregek otthonát, a Deák téri Evangélikus Országos Múzeumot pedig ugyancsak nemrégiben adtuk át a látogatóknak. Úgy illik, hogy aki támogatást kap, az számoljon el annak elköltésével.

– Úgy tudom, a hitoktatás ügye is szóba került.

– Igen. Arról tájékoztattam a kormányfőt, hogy minden erőnkkel igyekszünk kihasználni az iskolai hitoktatás kínálta lehetőségeket, de számunkra súlyos problémát jelent az, hogy állami támogatás csak a hét főt elérő hittancsoportoknak adható. Márpedig mi kis egyház vagyunk, a hittanos csoportjaink létszáma ritkán éri el a hét főt, ezért a saját költségvetésünkből kell kipótolnunk a hitoktatás költségeit. Arra kértem Orbán Viktort, úgy alakítsák az állami finanszírozást, hogy méretünknél fogva más történelmi egyházakhoz viszonyítva ne kerüljünk hátrányba. A kormányfő nyitottan fogadta és támogatásáról biztosította ezt a felvetést, ugyanakkor a tárgyaláson jelen lévő Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter felvetette a hitoktatás területén megvalósítható, ökumenikus együttműködést.

– Vagyis azt, hogy az evangélikus gyerekek szükség esetén beülhetnek a református hittancsoportba, vagy éppen fordítva?

– Így valahogy, és azt hiszem, hogy ezt a felvetést érdemes komolyan megfontolni. Mi ettől nem zárkózunk el, ugyanakkor tisztában kell lennünk azzal, hogy ez legfeljebb ajánlat lehet, de nem válhat automatizmussá. Tessék csak arra gondolni, hogy a szülőknek is meg kell hagynunk a választás szabadságát.

– Régóta vajúdik az evangélikus kórház ügye is.

– Erről is esett szó a megbeszélésen. Nekünk egyelőre nincs ilyen intézményünk, ugyanakkor Cserháti Péter, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgatója és Nagy Zoltán, az Országos Idegtudományi Intézet főigazgatója személyében van kellően rátermett szellemi kapacitásunk egy evangélikus kórház működtetéséhez. A kormányfő azt mondta, hogy meg kell vizsgálni ezt az elképzelést.

– A közleményben templomépítésekről is szó esett.

– Igen, ez nagyon fontos része volt beszélgetésnek, hiszen számunkra alig van fontosabb cél a gyülekezetépítésnél. Tájékoztattam Orbán Viktort arról, hogy zsinatunk fontos célként jelölte meg az új gyülekezetek létrehozását, s ezzel kapcsolatban a kormányfő biztosított bennünket arról, hogy az új, valóban épülő és reális jövőképpel rendelkező gyülekezetek templomaik építése során számíthatnak az állam támogatására. Mi tudjuk, hogy előbb kell az élő köveket egymásra rakni, vagyis építeni a gyülekezetet, s csak utána lehet tervezni a kőből rakott hajlékot, de a közösségszervezésben számunkra óriási bátorítás az, hogy az állam támogatja erőfeszítéseinket.

– Konkrét tervekről is esett szó?

– Igen. Említettem a miniszterelnöknek a Budakeszin, Pestszentimrén, Káposztásmegyeren és Soroksáron működő gyülekezeteinket, ahol a közösségek méreteihez igazított templomokra, gyülekezeti terekre lenne szükség.

– A reformáció emlékévvel kapcsolatban korábban felvetődött egy, a reformátusokkal közösen működtethető, budapesti sugárzású protestáns rádió elindításának gondolata is. Ez szóba került a megbeszélésen?

– A kormányfő azt mondta, hogy fontosnak tartja és támogatja ezt a kezdeményezést.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!