Függetlenül attól, hogy nekünk most itt valójában mennyire kellene félnünk, jogos a felvetés, hogy egyáltalán nem természetes, hogy a keresztények békében és nyilvánosan ünnepelhetik a karácsonyt. 

1914 decemberében, a nagy háború idején is elérkezett a karácsony ünnepe. A lövészárkokban is felhangzottak a karácsonyi énekek. A szemben álló ellenséges német, angol és francia katonák a maguk módján a csatatéren ünnepelték Krisztus születését. Karácsonykor a harcok megálltak és egy furcsa, spontán tűzszünet jött létre, mely a történelemkönyvekbe is bevonult. Ahogy egy angol katona emlékirataiban olvasható: „A nap folyamán teljesen szünetelt az ágyúzás. Valahogy mindannyian úgy éreztük, hogy a fritzek is inkább nyugton maradnának. A két hadállás közötti mocsaras területen át, összekötött bennünket valami közös: a szenteste hangulata, ami mindannyiunk számára ugyanazt jelentette.” (Bruce Bairnfathers: Bullets and Billets, IX. fejezet https://www.gutenberg.org/files/11232/11232-h/11232-h.htm) Volt, ahol csupán a csata szünetelt, máshol az ellenséges katonák elkezdtek beszélgetni, kisebb ajándékokat adtak egymásnak, sőt volt, ahol állítólag focimeccsel ütötték el az időt a katonák. (Bár nagy kérdés számomra, hogy honnan szereztek labdát…)

Bár ennek kevesebb írott emléke maradt, vannak beszámolók hasonló esetekről a keleti fronton is, ahol oszták-magyar, illetve orosz katonák ünnepelték közösen a karácsonyt. „Karácsony napján Galíciában, az osztrák-magyar csapatok olyan parancsot kaptak, hogy csak orosz provokáció esetén tüzeljenek. Az oroszok is hasonló önmérsékletet tanúsítottak. Przemysl ostromakor az ostromló hadseregből valaki három karácsonyfát helyezett a senki földjére a következő, ellenségnek címzett szavakkal: 'Boldog karácsonyt kívánunk nektek, a város hősies védőinek! Reméljük, hamarosan békés megegyezésre jutunk.’… Amikor a cár katonái néhány nappal később az ortodox karácsonyt ünnepelték, a Habsburgok katonái viszonozták jóindulatukat.” (Catastrophe 1914: Europe Goes To War, Max Hastings. William Collins 2013) Később, ahogy a háború elhúzódott és a borzalmak egyre sokasodtak, az efféle közös ünneplések elmaradtak. Mégis, a karácsonyi tűzszünetek példái rámutatnak arra, hogy volt egy közös alap, mely összekötötte Európa népeit a véres hatalmi versengés közepette is.

Valószínű, hogy a háborúzó katonák nagy többsége számára a karácsony nem vallási jelentősége miatt volt fontos. A fent említett visszaemlékezés sem említ semmi ilyesmit. Mi lehetett akkor az oka ennek a furcsa tűzszünetnek? Valami olyasmi, amit ma már aligha találunk meg a harcmezőn. A háború kezdetén nyilván még nem gondolták, amit mi már jól tudunk, hogy egy hosszan elhúzódó ipari léptékű világháború elején járnak, mely gyilkos gázzal, tankokkal, lángszórókkal emeli addig nem látott szintre a háború brutalitását. Úgy tűnik, ekkor élt még a katonákban egyfajta kölcsönös tisztelet és megbecsülés egymás iránt, melynek folytán emberként tudtak ellenségeikre is tekinteni. Ahhoz, hogy megtegyék egymás felé az első lépést, minden bizonnyal nagy bátorság kellett. Erre más nem adhat okot, mint az az alapvető meggyőződés, hogy még a legbrutálisabb háborús közegben is működnek az alapvető civilizációs szabályok. Mindezzel együtt, mégis Jézushoz és az általa átadott tanításhoz lehet valami köze, hogy ez a furcsa tűzszünet éppen karácsonykor jött létre, hiszen a háborúban részt vevő különböző európai népek mind a keresztény gyökerekkel rendelkező civilizációs tömbbe tartoznak.

A napjainkban játszódó konfliktusokban az efféle tűzszünet teljességgel elképzelhetetlen lenne. A különböző civilizációhoz tartozó népek konfliktusaiban aligha beszélhetünk bármilyen közös alapról. A cél az ellenség teljes kiszorítása és megsemmisítése. Ha egyik vagy másik ország szövetséget köt, akkor e meggyezések mögött sem áll más, csupán önző érdek. Így ha az érdekek mást kívánnak, azonnal fel lehet rúgni a szövetséget. Az alapvető játékszabályokat nemhogy háborúban, de még békében is egyre kevésbé tartják be. Száz évvel ezelőtt karácsonykor még a háború is civilizált volt, mára azonban a béke is barbárrá vált. 

Ma Európában nincs háború, csupán egy-egy őrült ámokfutó veszélyezteti a karácsony békés ünneplését, azonban sok olyan ország van, ahol a békés, nyilvános ünneplés egyáltalán nem természetes. Így a túlzott önsajnálat helyett gondoljunk imádságban üldözött testvéreinkre.

Mindezek láttán továbbra is fennáll a meggyőződésem, hogy mind közvetlen környezetünkben, mind a föld végső határáig az egyetlen út előre a szeretet és kegyelem üzenetének megerősítése. Ne feledjük, hogy a karácsony lényege éppen Isten igéjének, az ÜZENETnek a testet öltése, melyet mi is éppen azért kaptuk, hogy tovább adjuk.