– A Magyar Televízióhoz kötődik életének legnagyobb része.

– Véletlenül kerültem az intézményhez, a sikertelen felvételit követően egy rokon ajánlott be mindenes ügyelőnek az ifjúsági osztályra. Végeztem a dolgomat: szerveztem, lótottam-futottam, irányítottam a vendégeket, szervíroztam a vizet az asztalra. Az Iskolatelevízió indulásánál is számítottak rám. 1964. február 29. nevezetes nap az életemben, egy délelőtti műsorban bemondóként mutatkozhattam be a képernyőn. A munkámat végeztem becsülettel, a politikával nem foglalkoztam. A családomban és a Kossuth Zsuzsa Gimnáziumban szinte burokban éltem. E védett környezetből kerültem a tévéhez, s olyan szerencsém volt, hogy mindig a munkámra tudtam figyelni. A jól megoldott megbízást már egy másik követte. Soha nem talpaltam, engem találtak meg a feladatok. A ranglétra fokain nagyon sokat tanultam. Olyan művészeket láthattam a stúdióban, mint Mezei Mária, Kiss Manyi, Honthy Hanna, s mindenkitől ellestem valamit.

– A televíziózás aranykorában Kudlik Júlia is egyre ismertebbé vált. Ez nem ment a kollegialitás rovására?

– A sikeres adás előfeltétele az összetartás volt, így mindenki maximálisan koncentrált a feladatára. Ne feledjük, ekkor még egy televízió volt, és az élő adás dominált. Az egész televíziózást egy szüléshez hasonlíthatom: sokan bábáskodnak a műsor felett, ha valaki hibázik, oda a csoda. Nagyon kevesen voltunk, és tengernyi feladaton osztoztunk. Mindenki mindenkinek segített, s ha valaki beteg lett, csak a másikra számíthatott. Ez az összetartó légkör a második program beindulása után még jobban erősödött. A fiatalabbak gyakran bejöttek a stúdióba, és figyelték, hogyan is csinálom. A példa erejével tudtunk rájuk hatni.

– Egy ország várta türelmetlenül a Delta vasárnapi adását. A főcím: a korszakalkotó elektronikus zene, a jégmezőn trappoló felfedezők és a kitörő vulkán látványa beivódott a nézők emlékezetébe.

– A Delta műsor új szín volt az életemben. Ugyan bemondói munkának számított, de már a műsorvezetés határait is feszegette. Az összekötő szöveget mindig megtanultam, így jobban éreztem a kapcsolatot a közönséggel. Ráadásul soha semmit nem ejtettem ki a számon, amit nem értettem. Közeli képben nem lehet hazudni, a néző rögtön meglátja a szememen, ha nem vagyok otthon a témában. Soha nem szégyelltem kérdezni, s ezt méltányolták a kollégáim. Így alapos ismereteket szereztem a lézersugárról, és a csillagvizsgálóban is gyakori vendég voltam.

– Később a könnyű műfajban is megmérettetett, a Táncdalfesztiválon Ősz Ferenc humoristával lépett fel.

– Az 1967-es Táncdalfesztivál elődöntőjében léphettem ki a színpadra, ekkor tűnt fel Kovács Józsi a Jöjj vissza hozzám című dalával. Négy évre rá Ősz Ferenccel vezethettem két éven keresztül a népszerű könnyűzenei seregszemlét. A kiváló humorista szinte a számra írta a szöveget, élmény volt vele dolgozni. Ferenc egyben tesztelte is a leírtakat: amin el sem mosolyodtam, azt egyből javította. Volt, hogy az előadás előtt egy órával vehettem csak kézbe a végső változatot. A rémülettől mindent megjegyez az ember, így fejből, papír nélkül mondtam a humoros, vicces párbeszédek rám eső mondatait. Más zenei műsorban is számítottak rám, a Kodály-énekversenyt Tamási Eszterrel felváltva vezettük, 1973-ben az Aranypáva népzenei vetélkedőt közvetíthettem Antal Imrével, később a Röpülj, páva következett. Az utóbbit nyerte meg 1981-ben a felvidéki Szvorák Katalin.

– A rendszerváltás új feladatokkal is kecsegtette, állatvédőként is megismerhették a nézők.

– A rendszerváltás idején alakult meg a Magyar Televízión belül Horvát János vezetésével a TV2. Rám is számítottak, és újdonságként a pályámon elkezdtem zenei, politikai témákban riportokat készíteni. Sokszor két műsor között hoztak be szerencsétlen kutyákat, megesett rajtuk a szívünk, s próbáltunk gazdát keríteni nekik. Innen jött a Gazdit keresünk műsor ötlete. Az elképzelés hamar megvalósult, és a nézők is megszerették a sorozatot. Az epizódok forgatásán szembesültem az állatvédelem mostoha helyzetével, így fogant Az állatok védelmében című magazinműsor. Az utóbbiban már a felelős állattartással is tudtunk foglalkozni, állatorvosi témák vetődtek fel, és az állatok helyes táplálására is kitértünk.

–  Vendéglátóm kiváló túrós rétessel várta e sorok íróját. Háziasszonyi tapasztalataira egy műsor, a Juli suli is épült.

– Saját családomban érzékeltem, hogy két olyan nemzedék nőtt fel, amelynek tagjai többet találkoztak a tanáraikkal, mint a hozzátartozóikkal. Így az új fészekrakóknak fogalmuk sem volt a pénzbeosztásról, a bevásárlásról, a háztartásvezetésről. Édesanyám tizennégy éves koromig otthon nevelt, így amikor kiagyaltam a műsor ötletét, volt miből merítenem. Olyan műsorfolyamban gondolkodtam, amelyben a háziasszony éves munkáját hetente mutatnám be. Vasárnaponként a következő hét nap feladataira adtam tippeket, úgy kalkulálva, hogy a hétvége a pihenésé maradjon. Pályáztam az ötletemmel, és 1993. július 4-én adásba került a Juli suli. Az adást nagy vita előzte meg az időpontját illetően, de én ragaszkodtam a vasárnap reggel nyolc órai kezdéshez. Nekem lett igazam, a műsor hamar népszerű lett, pici gyerekek pizsamában kavargatták játék lábosukat, s véget nem érően kérdeztek szüleiktől. Nem kimondottan főzőműsort készítettünk, a szűk félórát családi költségvetés-készítés, orvosi tanácsok, kötés-horgolás, gyereknevelés, divat, a házi növények gondozásának témái színesítették. Az utolsó részt szenteltük a konyhának.

– Szvorák Katalinnal (címlapunkon) közös fellépése új színt hozhatott az életébe.

– Valóban, Katalinnal a Röpülj, páván találkoztam, azután elváltak útjaink. Az énekművésznővel egy programon futottunk össze újra. Ez idő tájt mutatta be A Teremtés dicsérete című lemezét a Péter-Pál-templomban, s felkért a háziasszony szerepére. A rendezvény sikere nyomán más fellépésére is elhívott, s amikor egyszer egy koncertjén a partnerei nem értek rá, egy közös előadást javasolt. Rossz emlékeim voltak a korábbi „beszélgetős meghívásokról”, el sem tudja képzelni, milyen kérdéseket kaptam nyílt színen. A Nemzeti Konzultációs Testülettel az ország minden pontján megfordultam, s felmértem hazánk mentális állapotát. Észleltem, itt mindenki magyarul beszél, halljuk is egymást, de nem értjük. Ennek oka pedig a nem megfelelő kommunikáció. A jó kommunikáció ugyanis kétoldalú! Vagyis nem csak a jó beszélőkészség a fontos. A hallgatni tudás, a másik meghallgatása legalább olyan lényeges. Így derült ki számomra, hogy a hit és remény nélküli cselekedetek szeretethiányhoz, boldogtalansághoz vezetnek. Ahogy Goethe írja: „A boldogságot nem lehet ajándékba kapni. Egyetlen titka: adni, mindig csak adni. Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet és sok-sok önzetlen szeretetet.”

– A nézőkben is partnerre talált a „szeretet hullámhosszán”?

– A szeretet köré épített gondolatmenetem egyben a velem folytatott beszélgetés témáját is meghatározta. A vadidegen emberekkel kezdeményezett párbeszédekből sokat tanultam, az elhangzottakat hasznosítani tudtam a következő fellépésen. Jól döntöttem, e találkozások gyakran az éjszakába nyúltak. Katinak is ezt ajánlottam, s a vele való szereplések léptek a korábbi meghívások helyébe. Lemezt is terveztünk, s Kati átadta a műsor kottáit. Az általa kiválasztott dalok máshol nem fellelhető bölcsességekkel ajándékoznak meg. Amit én prózában fogalmaztam meg, az csendült fel a kottákból. Szeretettel – dalok és gondolatok címmel 2013-ban megjelent az első albumunk.

– A Várakozás című lemez két évre rá készült el.

– A Várakozás a rohanó világunkra adott válasz. Senki nem áll meg egy percre sem, nem tud magában lenni s csendben elgondolkozni. A „nem érünk rá élni” mondás már sajnos nem közhely, valóban elrohanunk rövid életünk mellett. Az advent talán az az időszak, amely e turbulenciát megszakítja: felkészülünk és várunk. A lemez nem csak az adventről szól. Sokkal személyesebb lett, olyan élményeket osztok meg a hallgatókkal, mint a gyermekkori karácsonyaim. A délvidéki, felvidéki, partiumi és kárpátaljai közönséggel való találkozásaink alkalmával az őszinte tekintetekből láttuk, hogy a szeretet valóban mindnyájunk kincse.

– A „várakozás” szó sokaknak inkább frusztrációt jelent.

– „Légy az, kiből árad a nyugalom. / Légy az, kire nem hat a hatalom. / Nyújtsd oda, hol kérik a kezedet. / S menj oda, hol fázik a szeretet.” Hiszem és vallom Gárdonyi Géza sorait, s igyekszem is ezeknek megfelelően élni és cselekedni. A várakozás nyugalmat jelent, nem tétlenséget. Azt tapasztalom, hogy a mai ember élete betegesen egyoldalú lett. Sokkal többet törődnek önmagukkal, mint a másikkal, többet foglalkoznak a testükkel, mint a lelkükkel, a pillanatnyi teendőkkel, mint az örök érvényűekkel. Emiatt válik szegénnyé az életük, és azt gondolják, hogy ez az állapot a normális. Pedig az életnek nemcsak hossza és széle, de mélysége is van. Úgyhogy én igyekszem azt tenni, ami rám bízatott: oda menni, ahol „fázik a szeretet”, és csendes szóval hirdetni a hatalom szeretete helyett a szeretet hatalmát.

– A várakozás jutalma az igazi ünnep.

– A karácsony a szeretet ünneppé nőtt öröme, s ez az érzés azon az estén az egész világon az égig ér. Nekem ma is ilyen nagybetűs, várva várt jeles nap. Gyermekkoromban csak akkor mehettünk be a szobába, amikor szólt a csengettyű. Tudtuk, az angyalka így jelzi: mindennel elkészültem! Öcsémmel kézen fogva, szájtátva néztük a mennyezetig érő csillogó karácsonyfát, amelyen a szikrázó csillagszórók próbálták meghódítani a szobányi fenyőillatot, miközben a Mennyből az angyal szólt a lemezjátszóról. Amikor véget ért a zene, és elfogytak a csillagszórók, észrevettük, hogy papagájunk kalitkájából hiányzik a kicsi csengő. És akkor rájöttünk, hogy nem is a Jézuska aranycsengettyűje szólt, hanem apu csilingelt az angyalka helyett. Nem árultuk el, olyan jó és szép volt, hogy még sokáig játszottuk öcsémmel közösen a titkolt szertartást. Idővel persze mindenre fény derült, de ezáltal semmi nem lett rosszabb! Ellenkezőleg, addigra megismertük az örömöt, a szeretetet, a jót és a rosszat. Ezek voltak azok az évek, amelyek során belém ivódtak az élethez nélkülözhetetlen illúziók és érzések, amikor már tudtam és még elhittem, hogy a jó mindig jutalmat, a rossz mindig büntetést kap, s hogy idővel mindenki a saját maga angyalkája lesz. Kívánom, hogy „az esztendő leghosszabb napja” mindenkinek örömöt, boldogságot és saját angyalkát adjon 2016 karácsonyán!  

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 49. számában jelent meg, 2016. december 11-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.