Egy éve alakult meg az Erős Vár Football Club. A püspöki hivatal tárgyalójában 15-16 kócos, tiszta tekintetű fiatal azzal a szándékkal ült össze, hogy egyesületet alapítson. Többszörösen is érintett voltam. Egyrészt kiskoromtól szeretem a focit, másrészt a csapat játékos-edzője Márton fiam. 

Gyerekkori lelkesedésemet jellemzi, ahogy édesanyámmal lepedőnyi Fradi-zászlót varrtunk. Ezzel nemcsak meccsre jártam, hanem egy alkalommal az iskolába is magammal vittem, s a nyolcadikosok minden vagányságával ki is tűztem a zászlótartóba. Az izgalmas 1973-as évben volt ez. Valaki felháborodottan betelefonált az igazgatói irodába, ezért osztályfőnökünk, az amúgy szelíd Ica néni őrjöngve rohant be a tanterembe. Letépte rúdjáról a zászlót, és néhány, a fasizmus veszélyeit emlegető dörgedelem kíséretében bevágta azt a kályhába. Czigány tanár úr utóbb megengedte, hogy kikotorásszam a maradványokat, így aztán még évekig őriztem a megégett zöld-fehér anyagot. Úgy éreztem, magam is vállaltam valami áldozatot kedves csapatomért. Ebben a szellemben futottam máskor társaimmal együtt a rendőrök elől, akik gumibottal próbáltak véget vetni önfeledt ünneplésünknek. Mindmáig büszkén őrzöm igazolványomat, amely arról tanúskodik, hogy tizennégy évesen a Fradi pártoló tagja lettem.

Ma délután a az egy éves jubileumi megemlékezést a srácok stílusosan egy kiadós focival kezdik, így aztán csatakosan zúdulnak be hozzánk zuhanyozni, majd kezdődik a bankett. Csak az elején vagyok jelen, hiszen semmiképpen sem szeretnék rájuk telepedni. Távol áll tőlem minden olyan terv, hogy futball akadémiát nyissunk, egyszerűen örülök annak, hogy ezek a zömében egyetemista fiúk együtt akarnak maradni. Többségük a Fasori, a Deák téri vagy az aszódi evangélikus gimnáziumba járt, és különböző egyesületekben játszott, míg aztán egy őszi este eldöntötték, hogy kell egy csapat. Ünnepélyesen kimondták ezt, mint Minarik Ede Sándor Pál felejthetetlen filmjében. Ezért az alakuló ülésen le is vetítettük a filmnek az elejét: azt a részt, ahol a derék mosodás összegyűjti az övéit. 

Minarik nem nyugodott bele abba, hogy a Csabagyöngye nem tud kiállítani tizenegy épkézláb játékost, ezért aztán egyesével szedte össze az általa kiszemelteket. Füttyjelére egy gangos házból Orbán jött elő, ő lett a balhátvéd. Egy fa mögül a teniszezők labdaszedőjének adott jelet, és máris követte őt Sebestyén, a középcsatár. Szuggesztivitásával egy csókolózó párt is szétszakított, így Vallay személyében már kapusa is volt. A híd alatt lakó ikerpár is a csapat tagja lett: Nagy I mint jobb-, Nagy II mint balfedezet. Az örök álmodozó mosodás a közfürdőből hívta ki Kelement, a középhátvédet, majd a bordélyházból Huttingerét, a balszélsőt. A cirkuszi erőművész, Maitoff lett a centerhalf. Legalább egy időre hajlandó volt ott hagyni a mozgalmat a burzsoázia ellen agitáló Kövesi is, hiszen a „kellett egy csapat”.

Sándor Pál filmje zseniálisan mutatja be azt az elszántságot, ahogy Minarik sorra kiválasztja a csapat tagjait. Hasonló lelkesedést érzetem ezekben a 18-20 éves fiatalokban, ahogy egymást elhívták. A névadás könnyen ment: az Erős vár utal az evangélikusok köszöntésére.

A filmvetítés után annyit mondtam nekik, hogy a jelenetsor nagyon emlékeztetett engem arra a folyamatra, ahogy Jézus sorra elhívja a tanítványait. Az egyiket a halászháló a másikat a vámszedőpult mellől. Kérte, hogy hagyják ott családjukat. Néven szólította őket. Mert ő is érezte: kell egy csapat. Idővel talán egyezményes füttyjelük is volt. S ahogy a Csabagyöngye nem bizonyult éppen világverő 11-nek, úgy ő, a Mester sem valami csodacsapatot állított össze. Péter, a kapitányi karszalag tulajdonosa többször könnyelműsködött, sokszor súlyosan hibázott. Zebedeus I és Zedeus II – vagyis Jakab és János – sem állt mindig a helyzet magaslatán, főleg utóbbinak ütközött ki még rutintalansága. Simon, a zélóta hajlamos volt a túlzottan kemény játékra. Júdás pedig, fájdalom, egy idő után botrányos bundaügybe keveredett. El is tiltották örökre. Minden jel arra utalt, hogy ennek a csapatnak legfeljebb alsóbb osztályban, a Provincia IV-ben lehet helye: a kor Bajnokok Ligájában ugyanis a farizeusok, a szaddúceusok és a heródiánusok TAO-pénzekkel is jól menedzselt csapatai versenyeztek az aranyért.

Szóval egy éve így kezdődött. A srácok maguk intéztek mindent: futkostak az MLSZ-be, mentek a NAV-ba, igazolásokat intéztek, címert terveztek, bélyegzőt készíttettek, mezt és labdákat vásároltak, pályát béreltek. A Siketek SC Könyves Kálmán körúti pályája a legolcsóbb, így ott edzenek, és számukra az a hazai pálya. A BLASZ IV-be sorolták őket. Ez a lehető legalsó osztály, innen nincs hova kiesni. És így van jól: egészen lentről kell kezdeni.

Több meccsükre ki tudtam menni, így lelkes szurkolói körben láthattam, hogy a szeptember 3-i nyitómérkőzésen 2 – 0-re verték a Dinamo Torpedo csapatát, a november 25-i záró fordulóban pedig 5-2-re a Külker SC-t. E mostani netnapló koherenciája szempontjából pedig korántsem közömbös, hogy az ősz folyamán sor került a várva várt Csabagyöngye – Erős Vár találkozóra is, amelyen a vendégek 10 – 1-re győztek! A Csabagyöngye becsületgólját nem Hutting vagy Sebestyén, hanem Vizsnyiczai Pál szerezte. És akkor a történelmi hűség jegyében álljon itt az Erős Vár FC góllövőinek a neve is: Regős Mátyás (5), Kátay Magor, Bakonyi Pál, Cseh-Szombathy Márton, Bakonyi Péter és Schranz Áron.

Itt ülök velük az egyéves évfordulón. Kérésükre ismét tartok nekik egy rövid áhítatot, igemagyarázatot. A sportszerű és a Krisztus-szerű küzdelemről beszélek. Az előbbi is fontos, de ők az utóbbira is példát adhatnak. Hogy nem kell mindenáron győzni. Hogy különbség van – Pál apostollal szólva – a hervadó és a hervadhatatlan koszorú között. A Jerikó és Jeruzsálem közötti versenyben messze lemaradt az irgalmas samaritánus, mégis ő lett az igazi győztes. Jézus sem akart minden áron győzni, hanem mást segített a győzelemre. Egymással rivalizáló, a másikat mindenképpen lenyomni akaró tanítványait így inti: „De tiközöttetek nem ez a rend.” (Mt 20,26)

Vályi-Nagy Ervin, a fájdalmasan korán elhunyt kitűnő református teológus szokta fordítani az újszövetségi görög nyelv hüpomoné szavát – amely egyébként kitartást, állhatatosságot, türelmet jelent – az alulmaradás képességének. Ezt kéne megtanulnunk. Mi sem vagyunk első osztályúak – és már korántsem csak a fociról beszélek. Sokszor ólomlábakon futunk a pályára. Nincs összhang a csapaton belül. Van, aki hajlamos az önzőzésre, más meg hiába kéri, nem kap labdát. Sokszor szabálytalankodunk. Nem fogadjuk meg az Edző utasításait. Aztán csodálkozunk, ha fújol a közönség. Vagy hogy üresen konganak a lelátók – és templomaink –, nem érdekli már őket a mi játékunk. Vereségeink után sokszor lehorgasztott fejjel, szégyenkezve hagyjuk el a pályát.

Aztán egyszer csak rádöbbenünk arra, hogy még semmi sincs veszve. Az Edző mindennek ellenére bízik bennünk. Csapatunkat talán éppen a kudarcok és az elszenvedett méltánytalanságok kovácsolják össze. Immár nem akarunk görcsösen és mindenáron győzni – és talán éppen ezért jönnek be az indítások, ezért tudunk elfutni a széleken, és engedelmeskedik nekünk a labda. Nem utolsósorban pedig helyzetbe tudjuk hozni játékostársunkat, és szívből tudunk örülni akkor is, ha nem mi lőjük a gólt. De még a vereséget is emelt fővel tudjuk elviselni, hiszen becsületes küzdelem előzte azt meg.

Az Erős Vár FC szerény egyéves születésnapi buliján azért nem mondtam el ennyi mindent. Ebben a csapatban maguk fogják megtanulni mindezt. A rövidre fogott tanítást ezekkel a mondatokkal fejeztem be:

         Boldogok, akik hálásan ünneplik győzelmüket, és azt ajándékként fogadják.
         Boldogok, akik veszíteni tudnak, anélkül, hogy fejüket elveszítenék.
         Boldogok, akik a sportban és a játékban a szabadságot érzik.
         Boldogok, akik lelkesedni tudnak, anélkül, hogy elragadná őket a hév.
         Boldogok, akik egy jó csapat tagjai lehetnek a játékban és az életben.
         Boldogok, akik a másikban mindig az embert, és nem az ellenfelet látják.
         Boldogok, akik ki tudnak kapcsolódni a sportban és a játékban. 
         Boldogok, akik a test teljesítménye mellett a lélekről sem feledkeznek meg. 
         Boldogok, akik testükkel és lelkükkel Istent, a Teremtőt dicsérik.