– Hogyan lettél te az új vezetője a Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozónak?

Pongrácz Máté: – 2012-ben kerültem be a Szélrózsa szervező csapatába. Mesterházy Balázs, Szélrózsa-atya már akkor felismerte, hogy szükség van a fiatalításra, és nekem nagyon jólesett, és sokat jelentett, hogy rám is gondolt. Tavalyelőtt ez a gondolat tovább érlelődött, Balázs világossá tette, hogy számára, vezetőként a mátrai tábor lesz az utolsó. Mivel a vezetőváltás – sokféle ok miatt – elég nehézre sikeredett, ezért az új indulásnál mindenképpen fontosnak érzem, hogy hangsúlyozzam: nagyra becsülöm a Szélrózsa előző vezetésének munkáját és különösen Mesterházy Balázs tevékenységét. Neki köszönhetem, hogy amikor engem a Püspöki Tanács idén ősszel felkért a következő Szélrózsa vezetésére, láthattam magam körül négy-öt olyan fiatal és agilis embert a régi „tízekből”, akikre tudtam, lehet és kell is támaszkodni. Látva a folyamatokat úgy éreztem, a fiatalítás, amit elődeim megkezdtek a Szélrózsa találkozó megújítását szolgálja, így további négy-öt egyházát szerető fiatal bevonásával a korábbi „tízektől” támogatást és bátorítást várva, életre hívtunk egy új vezető csapatot, melyet a Szélrózsa gyülekezet első presbitériumának neveztünk el!

– Presbitérium? Mit takar ez az újfajta elnevezés?

P. M.: – Szándékos az új elnevezés. A „tízek” számomra az alapító tagokat jelentik. Ők azok, akik megteremtették a találkozót, és akikre, hisszük, mindenben támaszkodhatunk. Ez az elnevezés összeforrt Cserháti Sankóval, Baranyai Csabával, Ócsai Zoltánnal és sorolhatnánk tovább a neveket! Az új fiatal csapat nem az ő helyükre szeretne kerülni, hanem egy strukturális átalakítással újszerű vezetést szeretne megvalósítani, ami által reméljük, még hatékonyabbá válik a találkozó előkészítése. Mindemellett pedig nem titkolt vágyunk, hogy egy picit gyülekezetet is építsünk a következő Szélrózsán!

– Melyek a konkrét terveid?

P. M.: – Bár teljesen váratlanul ért, mégis nagyon örültem a felkérésnek, mert van vízióm arról, hogy milyen Szélrózsát szeretnék megvalósítani. Ebbe nyilván három dolog tartozik bele: egyrészt egy olyan fesztivált szeretnék, melyben nagyon tiszták az anyagi keretek. Sajnos az előző vezetésnek ezt az elmúlt évben nem sikerült maradéktalanul elérnie, emiatt nagyon nehéz örökséget kellett átvennem. A jövőt tekintve úgy gondolom, hogy Antal Bálint személyében megtaláltam a legmegfelelőbb gazdasági szakembert, így bízom abban, hogy a következő Szélrózsa az anyagiak terén is eredményes lesz. Mindezek mellett szeretném, ha a Szélrózsa 2018-ban még inkább a gimnáziumokra és az egyetemekre koncentrálna. Ez alatt azt értem, hogy bátornak kell lennünk, mert sem az egyház, sem a mai társadalom nagy része nem mer a gimnazisták és egyetemisták felé fordulni, mert nehéz terep. Azt hiszem, hogyha sikerül olyan Szélrózsa vezetőséget összehozni, akik értik ennek a korosztálynak a nyelvét, akkor érdemes lenne ezzel megpróbálkozni. Én most ezt vállaltam a csapatommal együtt, és megpróbálunk egy olyan találkozót szervezni, amelynek a fókuszában a fiatalok vannak, és őket úgy próbáljuk megszólítani, hogy a krisztusi üzenet a középpontban legyen. És itt jutunk el a legfontosabb dologhoz. Szeretném, ha a Szélrózsa találkozó még intenzívebben merné megjeleníteni azokat az értékeket, amelyeket a Jézussal való személyes kapcsolat tud adni az embereknek, a fiataloknak.

– Eddig is a fiatalokra fókuszált a találkozó, bár megszólították a családosokat is. Miben lenne mégis más a te általad megálmodott Szélrózsa?

P. M.: – Kérdezted, hogy miért gyülekezetben gondolkodom, miért ez a kiindulási alapom? Nemrég mesélte valaki, hogy az evangélikus gimisek és egyetemisták, akik tanulmányaik vagy munkájuk miatt elhagyták szülőfalujukat, szülővárosukat, a többi felekezethez képest is jóval kisebb mértékben találják meg új településükön az evangélikus gyülekezeteket. Egy vákuum keletkezik az életszakaszukban és sokszor ebbe a vákuumba ragadva elveszítik a kötődést az egyházzal. Saját életemben is emlékszem erre az időszakra és azt szeretném, hogy ebben a gyülekezet nélküli helyzetben, legyen egy kapaszkodó az evangélikus fiatalok számára. Talán a Szélrózsa lehetne egy védőháló, egyfajta gyülekezet nekik abban az átmeneti időszakban, amíg nem találnak az új településükön új egyházközségre! Ezen az úton a következő Szélrózsa küldetése és feladata úgy hiszem az, hogy folyamatos útmutatással – akár az evangélikus gyülekezetek jobb reklámozásával – minél több fiatalt visszavezessen a valódi gyülekezeti életbe. A gyülekezet elnevezéssel pedig példát is akarunk mutatni. A gyülekezet, élettel teli valóság, ahol akár egy fiatal is vállalhat feladatot, nem ciki presbiternek, felügyelőnek, vagy akár lelkésznek lenni a mai evangélikus egyházban.

– A gyülekezet befogadó és színes közösség szerinted?

P. M.: – Igen, egy gyülekezetben akad olyan, akinek erős Isten-élménye van, de van, aki még csak keres, és van olyan, aki csak odavetődött egy barát vagy egy társ által. Ezért szeretnék egy Szélrózsa-gyülekezetet létrehozni, mert úgy érzem, én erre kaptam elhívást, mikor lelkész lettem, hogy Krisztusban gyökerező közösségek teremtésével szolgáljam az Urat. És ebben az is benne van, hogyha valaki másfajta kegyességgel éli a hitét, akkor én őt is szeretettel várom. A vezetői csapat is ezt tükrözi, különböző korosztályok a fiatalokon belül, különböző kegyességi irányzatok, pont azért, hogy mindenki elmondhassa a véleményét, és így a 2018-as Szélrózsán mindenki otthon érezhesse magát. Szeretném, ha nem csak vezetője vagy „atyja”, de leginkább lelkésze lehetnék ennek a gyülekezetnek. Remélem ez az elnevezés majd idővel rám is ragad.

– Úgy tudni, hogy kissé szerényebb lesz a következő Szélrózsa, mint a legutóbbi. Miért?

P. M.: – Szinte biztos, hogy a 2018-as Szélrózsa találkozó az anyagi lehetőségek tekintetében jóval szerényebb lesz, mint a legutóbbi. Gondolom, sokan értetlenül fognak állni a szállások és egyéb szolgáltatások színvonalának esése miatt, de a résztvevőknek meg kell majd érteniük, hogy az új csapat azt vállalta, hogy nem hoz létre mínuszos költségvetést, csak azért, hogy még jobb legyen a találkozó. Bízunk azonban abban, hogy a lelkes résztvevőkkel és a szervezés színvonalának növekedésével 2018-ban is egy szerethető és sikeres Szélrózsát tudunk életre hívni.

– Mit tudhatunk az új csapatról?

P. M.: – Úgy gyűjtöttük össze a csapatot, mint egy presbitériumot. Mindenkinek lesz konkrét feladata, munkaága, amiért felelős. Úgy érzem így igazán hatékonyan, strukturáltan dolgozhatunk. Van gazdaságért, teológiáért, kommunikációért, kultúráért vagy akár külkapcsolatokért felelős tag, de konkrét neveket még nem árulnék el a csapatból, mert a következő hetekben egy kisebb performansz formájában mutatnánk be az új tagokat a Facebookon. Így aki lájkolja a Szélrózsa Facebook-oldalát, az első kézből, napról napra, hétről hétre megismerhet egy-egy új arcot. De a fent említett Antal Bálint mellett még egy fontos láncszemét szeretném felfedni a csapatunknak, hiszen sikerült megtalálni a leglelkesebb és azt hiszem szakmailag is a legalkalmasabb koordinátort. Ő pedig Szeli Noémi.

– Noémi, veled már a tavalyi Szélrózsán konferansziéként találkozhattunk, de mégis arra kérlek, áruld el, mikor kerültél kapcsolatba az evangélikus egyházzal és a Szélrózsával?

Szeli Noémi: – Nem keresztény családba születtem, nem tartoztam semmilyen egyházhoz, de az ügyvédi irodában, ahol dolgozom, a főnököm hívő ember. Volt egy pont az életemben, amikor úgy éreztem, szeretném megismerni azt az Istent, akiről ő annyit mesélt. A Homoki Pállal történt beszélgetések alapján döntöttem el, hogy szeretnék az evangélikus egyházhoz tartozni, ő pedig a Deák térre irányított. Ott találkoztam Smidéliusz Gáborral, akinek a mai napig hálás vagyok azért a sok-sok beszélgetésért, levelezésért, iránymutatásért, amelyek mentén végül meghoztam a végső döntést, és 2010-ben megkeresztelkedtem. Gábor látta rajtam a lelkesedést, energiát, és fokozatosan igyekezett bevonni a gyülekezeti és az egyházi életbe. A 2010-es Szélrózsán még csak résztvevő voltam, de 2012-ben már benne voltam a szervező csapatban. 2014-ben már a programfüzet szerkesztését is rám bízták, 2016-ban az első hibákból tanulva próbáltam ezt még jobban csinálni, emellett pedig én lehettem az egyik konferanszié, amivel egy régi álmom vált valóra. Most pedig, mikor megkerestek, hogy legyek koordinátor, nagyon örültem, mert ez tényleg nagy megtiszteltetés, és egy olyan munka, melyet szívből tudok csinálni. Komoly elhívás, de egy új tapasztalat is, mondanom sem kell, hogy egészen más, mint az ügyvédi irodában végzett munka.

– Ezek szerint elhagyod az ügyvédi irodát és az egyházban kezdesz el hivatalosan dolgozni?

Sz. N.: – Igen, a Gyülekezeti és Missziói Osztályon (GYÜMI) dolgozom majd február 1-től, mivel a Szélrózsa a GYÜMI alá tartozik. Nagy öröm volt érezni, hogy ilyen szeretettel várt a GYÜMI csapata is. Ezúton is köszönöm nekik a bizalmat.

– Még csak 2017 van, de mit tudhatunk, mikor és hol lesz a következő Szélrózsa, és mi lesz a mottó?

Sz. N.: – Őszintén szólva egy féléves csúszásban vagyunk az átadás-átvételt követően, de márciusra szeretnénk minden lemaradást behozni. Akkor megyünk el az új csapattal helyszínbejárásra, nagyon szeretnénk, ha a Balaton partján lenne a következő Szélrózsa, azonban a témát és időpontot egyelőre még nem árulnánk el. Egy biztos: a szervező csapat összeállt, ez pedig azt jelenti, hogy lesz 2018-ban is Szélrózsa. A részletekről pedig hamarosan beszámolunk.

– Végül arra kérnélek titeket, hogy meséljétek el, melyik Szélrózsát szerettétek a legjobban és miért?

Sz. N.: – 2014-ben Soltvadkerten érkezett el az az igazi „találkozó élményem”, amikor már többeket ismertem, és nem csak a munkáról, rohangálásról, ismerkedésről szólt számomra a Szélrózsa, hanem a barátokkal, jó ismerősökkel való találkozás öröméről is. Soltvadkerten az Ifiszigetben együtt dolgoztam Kis Szabolcs Mátéval. Igazi kihívás volt számomra a fiatalokkal hitről és az őket érintő kérdésekről beszélgetni. A „Szárnyalj” mottó pedig akkor nekem nagyon sokat jelentett. Ugyanekkor lett a barátom több lelkész, köztük Pongrácz Máté és a felesége Boglárka, de Homoki Pali is. Ott valamit az Isten elindított, és ez a mai napig is jó érzéssel tölt el.

P. M.: – Számomra is a soltvadkerti Szélrózsa volt az egyik legemlékezetesebb, mert akkor a kaposvári ifis csapatommal tarthattunk egy áhítatot a nagyszínpadon. Mindez azért volt izgalmas élmény, mert az ifi addigra felnőtt, és tudtuk, hogy mindenki kirepül, megy továbbtanulni az ország minden szegletébe, és úgy éreztük mindannyian, hogy ez egy nagyon szép lezárása lett annak az öt-hat évnek, amit az ifivel együtt éltünk meg Kaposváron. Mind a mai napig vissza-visszagondolok arra a napra.