Egyetlen kiállítást nyílt, de kettőnek is tekinthető: egy hagyományos, a múzeum gyűjteményének  válogatott darabjait tárlókba rendező anyag, valamint kapcsolódó kutatások digitális nyelvre való lefordítása, ennek kreatív bemutatása. Ezért a megszokott kurátori gondolkodás összekapcsolódott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Techlap Fellows alkotóközösségének munkájával, erre a helyre, erre az alkalomra született alkalmazások teszik teljessé a tárlatot.

A kiállítás már az előtérben elkezdődik, ugyanis egy ötperces, szellemes animációs film végigvezet a múzeum (az épület) történetén, hogyan válik egy kis imahelyből az évszázadok alatt templom, iskola és gyűjtemény. A történeti, tárgyi anyagot nem időrendben mutatják be, hanem három téma mentén, amelyek átfogó képet adnak az evangélikus egyház működéséről, magyarországi történetéről és a mindennapi életben betöltött szerepéről. A Főtér az egyház és az állam kapcsolatát, a Templom az egyházművészetet, a Ház az életfordulókat mutatja, ezeken a csomópontokon keresztül végül is a lényeg – ebben a kis térben – bemutatható. A kronológia amúgy is szomorú képet mutatna, hiszen az egyházak idővel folyamatosan veszítenek az erejükből – avat be a koncepció miértjébe Kertész Botond, a múzeum történésze.

Az alkalmazások nem pusztán a látványról, az „érdekességről”, a divatos interaktivitásról szólnak, ugyanis rengeteg lexikális anyagot, dokumentumot tesznek könnyen elérhetővé, átláthatóvá digitális módszerekkel, ezek kiírására, bemutatására hagyományos módon nem lett volna lehetőség a múzeumban. Például feldolgozzák Luther végrendeletét, amely Magyarországon található – kalandos történetét, miként a végrendelet tartalmát korongok forgatásával és egy kivetítő segítségével lehet megismerni, miközben az eredeti – de természetesen digitalizált – végrendelet vonatkozó részeit is megvilágítják. Egy másik alkalmazás az evangélikus egyház hazai működésének előnyeit és fonákjait mutatja be, ugyanannak a ténynek a fényét és az árnyát is láthatóvá teszik. Itt derül ki, hogy Kádár János a vallást a cigarettához hasonlította – a legjobb, ha az ember nem szokik rá. Megjelenik egy kvázi közösségi oldal a híres magyarországi evangélikusokkal: kik voltak, mit csináltak, ki kivel állt ismeretségben stb. (Ilyen derül ki, hogy egy átlagember öt híres evangélikust sem tud felsorolni, pedig voltak és vannak jó páran, Kossuth Lajostól Weöres Sándorig.) Egy preparált orgonán tizenkét egyházi zene szólal meg, a hangszínek a regiszterek kihúzásával változtathatók, miközben a látogató annak az illúziónak válik a rabjává, hogy maga is orgonál. A tárlók alatti fiókok kihúzhatók, mindenhol újabb tárgyak, játékok kerülnek elő.

A pincében emlékeznek a vészkorszakra, a gyermekmentő Sztehlo Gáborra és a Deák téri lelkész, árvaház alapító Keken Andrásra, akit az ÁVH hurcolt el. Az óvóhelynek berendezett rész a gyerekruhákkal, játékokkal, korabeli tankönyvekkel és a megmentett gyerekek későbbi visszaemlékezéseivel megrázó, egyben felszabadító élményt is nyújtanak.

Mostantól nemhogy lehetetlen elkerülni a budapesti Deák teret, de nem is érdemes…

Az applikációk alkotói: Csík-Kovács Zoltán, Hajdu Bence, Hajdu Gáspár, Huszár Dániel, Karasz Dániel, Nagy Ágoston, Mezei Ildikó, Samu Bence

Szakmai kurátorok: dr. Harmati Béla, dr. Kertész Botond, Zászkaliczky Zsuzsanna

Projektvezető: dr. Ruttkay Zsófia

Projektmenedzsment: Berczi Klára

Fotó: Magyar Márton, Evangélikus Élet