Ha megkérdeznének, hogy az Evangélikus Országos Múzeum új állandó kiállítását milyen irányban bővíteném tovább, egyértelmű lenne a válaszom: az oktatásnak, az evangélikus iskoláknak szentelnék nagyobb teret. Liptay György írása jól összefoglalta, hogy ez miért is szükséges egy magyarországi evangélikus múzeum állandó kiállításán. Érveit ki is tudom egészíteni a fenti Luther idézettel, vagy azokkal a statisztikákkal, amelyek egyértelműen megmutatják, hogy a magyarországi evangélikusok számarányukhoz képest mennyire felülreprezentáltak voltak az iskolafenntartásban – különös tekintettel a középiskolákra – és ebből következően műveltségi mutatóik (írni-olvasni tudás, érettségizettek száma) is jóval kedvezőbbek voltak a többi felekezetnél. Ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy a 19. század harmadik harmadáig ezt teljes egészében saját erejükből és szűkös anyagi erőforrásaikból érték el, akkor valóban van mire büszkének lennünk.

Amikor kiállítást hozunk létre, sok objektív korláttal kell megküzdenünk. A magyar főváros közepén ilyen a helyhiány. Még a kibővített múzeumi térben sem fért el mindaz, amiről úgy gondoltuk, hogy egyházunk kapcsán beszélni kell. Az iskolának azonban így is szoríthattunk volna nagyobb teret, ha lenne mit kiállítanunk. Nem egyházunk volt a gondatlan gazda – 1952-ben megfosztatván két megmaradt középiskolánktól, a Fasortól és a Deák tértől, azok történeti értékű felszerelései, könyvtára, dokumentációja, emlékei is reménytelenül szanaszét szóródtak. Ami kevés megmaradt, illetve újra előkerült, egyrészt az öregdiákok áldozatos munkájának, másrészt az evangélikus gyűjtemények, a könyvtár és a levéltár működésének köszönhető. Nem lebecsülendő ez az anyag, de valóban jó, hatásos, korszerű iskolatörténeti kiállításhoz kevés. Az is fontos szempont, hogy visszatért iskoláink közül sok már kialakította saját gyűjteményét. Ezek legszebb darabjait nem lenne szerencsés elhozni. Tudom, nem illendő, de minden alkalommal mardosó irigységet érzek, amikor Debrecenben megtekintem a református múzeum iskolatörténeti kiállítását. Iskolai berendezések, szertári tárgyak, szemléltető eszközök olyan gazdagságát mutatják be, amely a források szerint a mi gimnáziumainkat is jellemezte, de mára eltűntek, elpusztultak.

Természetesen a kiállítás így is megemlékezik az evangélikus iskolákról. Egy vitrinben mutatunk be megmaradt iskolai jelvényeket, tankönyveket, bizonyítványokat, szertári tárgyakat. E vitrin egyik legértékesebb darabja éppen a fasori gimnáziumból származik: az Arany János kör érdemkönyve az 1930-as évekből, benne a ma Faludy Györgyként ismert diák, Leindörfer György versével. Nem került rossz társaságba: a mellette lévő fiókban Petőfi Sándor első ismert verskézirata látható, amely a Selmeci Líceum magyar társaságának évkönyvében maradt fent. Mindkét tárgy a vitrin fiókos részében tekinthető meg, elsősorban műtárgyvédelmi okokból. A fasori könyvtár egyik 16. századi kötetét, Aesopus fabuláit is megtekinthetik látogatóink. A vitrin melletti falszakaszon ugyanolyan terjedelemű ismertetés olvasható iskoláinkról, mint amekkorában például az egyházművészetről és liturgiáról beszámolunk. „Templom és iskola” – a kurátori szövegek erejéig – együtt, egyenrangúan szerepelnek kiállításunkon. Visszatért iskoláink gyűjteményei a legjobb helyen az iskolákban vannak, nemcsak a Fasorban, más gimnáziumainkban is példás módon gondozzák őket.

Minél kisebb egy közösség, annál inkább hajlamos arra, hogy saját történetét és erényeit tagjai érdemeivel azonosítsa. Ez alapján az evangélikus egyháztörténet azonos lenne Thököly Imre, Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Szentágothai János és mások élettörténetével. Ezt a szemléletmódot el akartuk kerülni – tartjuk annyira értékesnek és fontosnak egyházunk életét, hogy ne kelljen nagy embereink háta mögé bújni. Természetes azonban, hogy büszkék vagyunk rájuk, identitásunk része, hogy ők is hitsorsosaink voltak. Kiállításunk elsősorban azokról a „nagy evangélikusokról” emlékezik meg, akiknek tárgyait, „relikviáit” múzeumunk őrzi. Hogy a lámpást ne rejtsük véka alá, saját identitásunkat, és külső reputációnkat is erősítsük, ezért az album amicorumnak nevezett digitális alkalmazás segítségével idézzük meg a nagy evangélikusokat. Jelenleg valóban sok a hiányzó, alig negyven személyt sikerült feldolgoznunk, de folyamatosan töltjük fel az adatokat. Listánkon már több, mint százötvenen szerepelnek, köztük van természetesen Szépfalusi István lelkész is.

Szeretettel várjuk látogatóinkat a jubileumi esztendőben is, a templom és az iskola között található múzeumunkban.

A szerző történész, az EOM tudományos munkatársa, a Luther öröksége című állandó kiállítás társkurátora.