Az egyházi közelmúlt feltárása megkerülhetetlen feladata nemcsak a történészeknek, hanem magának az egyháznak is. Ebben a folyamatban a tényfeltárás jó úton halad, hiszen az egyház és az állambiztonság kapcsolatának viszonyáról egyre több dokumentum kerül napvilágra és feldolgozásra. „Az egyháznak nem elsődleges feladata a múltfeltárás, viszont a múlttal való szembenézés szükséges ahhoz, hogy hitelesen tudja hirdetni Isten igéjét” – fogalmazott Prőhle Gergely. A Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, a nemzetközi konferenciának helyszínt adó Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója köszöntőjében hangsúlyozta, hogy „meg kell nevezni azokat az embereket, akikről jó lelkiismerettel kijelenthető, hogy a pártrendszer kiszolgálói voltak”. Prőhle Gergely beszédében kitért arra is, hogy a történeti kutatásokban az elmúlt évtizedekben számos mulasztás is történt. „Ez a konferencia jelzi, hogy a fiatal történészek, kutatók között egyre nagyobb az érdeklődés a második világháborút követő egyházi élet megértésére és feltárására, mely szándékot támogatni kell” – mondta az országos felügyelő.

„Részrehajlás és félelem nélkül kell szólnunk és kutatnunk az 1944-1956 közötti időszak egyházi és világi történetét” – mondta Veres András. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy a kiszolgáltatottak millióit nem számolva, a kommunizmusnak több mint százmillió áldozata volt. A korszak vizsgálatának ellentmondásosságával kapcsolatban Veres András elmondta: „A kommunizmussal való szembenézés sokaknak még ma is kényes kérdés.” Rávilágítva a kor szellemére Radnóti Miklós Töredék című versének részletét olvasta fel a győri megyéspüspök: „Oly korban éltem én e földön, / mikor az ember úgy elaljasult, / hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra”. Veres András beszédében kitért arra, hogy a Szovjetunió ideológiai alapon ellenségnek tekintette Magyarországot, azon belül kimondottan a magyar katolikusságot. Az elnyomó diktatúra célja az volt, hogy gyengítsék és megsemmisítsék az egyházat – emelte ki a katolikus püspök.

Az egyház ellen elkövetett ideológiai támadásokról is beszélt Lackner Pál. „Az egyház elleni ideológiára támaszkodó akciók sokfrontos támadásának célja az intézmény, az értékrend, az erkölcsi tartás, a szolgálat és az azt végzők morális, jogi, de akár fizikai megsemmisítése volt” – fogalmazott az evangélikus püspök. A Püspöki Tanács titkára ugyanakkor óvatosságra is intett, figyelmeztetve arra, hogy bár sok esetben alkalmazható a klasszikus bűnös vagy áldozat felosztás, a korszak vizsgálatánál látható, hogy sokkal árnyaltabb a kép. „Az emberi tisztán látást nem erősíti, hogy a legtöbb forrás nem teljes, sok esetben tudható, hogy az iratmegsemmisítések miatt nincs is erre esély. Az emberi tényező sosem lehet tökéletesen objektív: a múló idő, a kopó emlékek, vagy a tudatos felejteni akarás megteszik a maguk hatását. A gyógyulási folyamatokat gyorsítja a beismerés, elősegíti a megbocsátás” – mondta Lackner Pál.

Szabó István a korszakkal kapcsolatban megállapította, hogy eltökélt és módszeres egyházüldözés zajlott, melynek kutatása, feltárása és a közvéleménnyel való megismertetése fontos feladat. „A diktatúra működtetői nemcsak külső nyomást gyakoroltak az egyházra, hanem a rendszer hívei arra is törekedtek, hogy meggyengítsék az egyházat az egyház által” – mondta a református püspök. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának egyházi elnöke beszédében kitért a mai keresztényüldözésre is: „Szorongató aktualitása is van a konferenciának, hiszen látjuk, hogy ma a kereszténység a legüldözöttebb vallás.”

„Isten ledöntött templomában…” – A katolikus egyház helyzete 1944 és 1956 között címmel tartott a korszakot ismertető, átfogó előadást Balogh Margit. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának tudományos tanácsadója előadásában többek között felvázolta az egyházi vezetők ellen indított pereket, az egyházi iskolák államosítását, valamint az egyház elleni intézkedéseket. „Az 1945–48 közötti időszakban az egyház szeparálása zajlott, míg azt követően, Rákosi hadat üzen az egyháznak” – fogalmazott Balogh Margit. Az előadó bemutatta, hogy a diktatúra működtetői a vallásszabadságot úgy értelmezték, hogy az csupán egyéni ügy, ezért az egyház tevékenységét az istentiszteletek megtartására és az úrvacsora kiszolgáltatására próbálták korlátozni. Az MTA munkatársa ugyanakkor kitért arra is, hogy fontos megfigyelni az egyházon belüli folyamatokat, mert míg a diktatúra egyházellenes intézkedéseket hozott, addig a társadalomban hitéleti pezsgés indult. Balogh Margit a Mindszenty József elleni per kapcsán arra is felhívta a figyelmet, hogy nem egy esetben fordult elő, hogy a sajtóban az egyházi vezetők ellen indított pereknél a vádlottat nem az egyházi szolgálata miatt nevezték bűnösnek. Az előadó emlékeztette a jelenlévőket, hogy 1945–1956 között a letartóztatott papok száma meghaladta a négyszáz főt. Balogh Margit a kutatás és feltárás vonatkozásában kitért arra is, hogy míg a papság ellen elkövetett bűnök egyre jobban feltárásra kerülnek, addig a hívő laikusokról kevés szó esik. A tudományos tanácsadó biztatta a kutatókat, hogy „a világi hívők diszkriminációjának felkutatása és feltárása induljon el”.

„Bármit hoz a holnap, egy szakasz lezárult” – Tizenkét év a Magyarországi Evangélikus Egyház történetében (1944–1956) címmel tartott előadást Mirák Katalin. A történész a mi történt az egyházzal kérdés kapcsán hangsúlyozta: „Minden egyházellenes nyílt vagy burkolt intrikát elszenvedett az evangélikus egyház.” A Magyarországi Evangélikus Egyház Tényfeltáró Bizottságának tagja elmondta: „Ez az egyházüldözés legkíméletlenebb időszaka, amelyben a diktatúra minden elképzelhető és elképzelhetetlen módszerekben sűrűsödött.” A kutatásokkal kapcsolatban az előadó hozzátette, hogy ez az az időszak, ami a leginkább feltárt egyházunk életében, és ez nem véletlen, hiszen a szenvedő egyház mártíriuma is leginkább ezekben az években rajzolódott ki. „Börtön, kitelepítés, rabság, kínzás, halál, becsületsértés, mellőzés, államosítás, betiltás, cenzúra – mindezekkel a szavakkal jellemezhető az a trauma, amely az evangélikus egyházat is érte” – figyelmeztetett az előadó. Mirák Katalin az egyház belső folyamatait életutak rövid ismertetésével mutatta be. A konferencia fontos momentuma volt, amikor az előadó Káldy Zoltán 1963-ban írt ügynökjelentéséből idézett, ezzel is érzékeltetve a korszak ideológiai belső bomlasztását. Scholz László „bűnbánati beszédének” felelevenítésével mutatott rá a szembenézés fontosságára. „Akik életük kockáztatásával is tanúbizonyságot tettek az igazságról” – fogalmazott Scholz László azokról, akik a mártír utat választották. A történész Ordass Lajos és Túróczy Zoltán püspökök meghurcoltatását ismertette, de többek között Keken András, Csaba Gyula, Böröcz Sándor, Kendeh György és Vladár Gábor életútját is hallhatta a jelenlévő közönség.
„Az egyházüldözés időszakában az Úr nem hagyta el az övéit, mert a legvadabb egyházüldözés éveiben söpört végig a lelki megújulás szele, megtérések sora következett be. Ez a lelki erő sokaknak helytállást adott a megmaradáshoz ezekben a nehéz évtizedekben” – mondta Mirák Katalin.

„A vallásosság elsődleges hordozói a nők, ehhez képest kevésbé esik szó a szerepvállalásukról. Érdemes lenne a jövőben többek között a lelkipásztorok feleségeinek életútját is vizsgálni” – mondta Kiss Réka, aki a Reformátusok 1944 és 1956 között címmel tartott előadást. A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke előadásában kitért a földkérdésen túl a református egyház és a Kisgazdapárt kapcsolatára, valamint a protestáns egyesületek ellen indított perekre és vádakra is. „Az egyházat nemcsak kívülről támadták, hanem belülről is próbálták bomlasztani” – fogalmazott Kiss Réka, aki felvázolta azokat a különböző hatalmi harcokat, amik a református egyházban a vizsgált időszakban érzékelhetők voltak. Az 1948-as állam és egyház közötti megállapodással kapcsolatban a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke hangsúlyozta, hogy „ekkor nem az egyház hódol be, hanem az egyházvezetés”.

A katolikus egyház helyzete Lengyelországban 1944 és 1956 között címmel Bogdan Stanaszek tartott előadást. A krakkói II. János Pál Pápai Egyetem egyetemi tanára a lengyel katolikus egyház sorsát mutatta be. „A lengyel egyházat – a magyarhoz hasonlóan – a sekrestye falai közé akarták szorítani” – fogalmazott. 1944 és 1950 között az egyházi egyesületek közül egyedül a szociális segítséget nyújtó Karitász működését engedték Lengyelországban, melyet aztán 1950-ben államosítottak. A lengyel kommunista párt vezetősége arra törekedett, hogy az egyházi vezetőket önmaguk mellé állítsák, ezzel is elősegítve az egyházon belüli feszültséget, valamint az ideológiának ellenállók megfigyelését.

Az egész napos nemzetközi konferencián előadott még többek között Az egyházüldözés (állam)jogi környezete címmel Köbel Szilvia, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos főmunkatársa, és Az Állami Egyházügyi Hivatal 1956 előtti működéséről címmel Soós Viktor Attila, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának történésze is. Piotr Tylec, a Sandomierzi Egyházmegyei Könyvtár igazgatója A papság elleni állami agresszió eszközei Lengyelországban 1945 után címmel tartott előadást, míg Bognár Zalán, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi docense A második világháborús Magyarország területéről történt szovjet deportálások mérlegéről értekezett. (A konferencián elhangzott előadások rezüméi ITT érhetők el.) A Mika Sándor Egyesület által a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett konferencia rámutatott a pártállami diktatúra egyházellenes intézkedéseire, az elnyomás gyakorlására és az egyházakon belül végbement bomlasztó folyamatokra is. Ugyanakkor az előadók felmutatták azokat a hitvalló egyházi és világi helytállókat, akik a vallásellenes kommunista terror idején is hűek maradtak a Biblia tanításához, mindezzel példát állítva kortársaiknak és az utánuk jövő nemzedéknek.

Képgaléria: