A megnyitó keretében Tompáné Balogh Mária polgármester mondott köszöntőt, majd Béres László helyi lelkész mutatta be röviden a gyülekezet történetét. A nap ezután úrvacsorai istentisztelettel vette kezdetét, amelyen Szemerei János püspök mellett – jelképes módon – a kerület legrégebb óta, illetve legrövidebb ideje szolgáló lelkészei, Deme Dávid (Nagykanizsa) és Pablényi Edina (Kemeneshőgyész) segédkeztek a liturgiában.
Missziói nap nyugaton – 2013: Elengedett adósság – Képekkel! Frissítve videóval!
Share this content.
Beled – Idén a Győr-Moson-Sopron megyei Beleden gyűltek össze a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület gyülekezeteiből érkezett hívek a 2013. május 11-én tartott missziói napon. A rendezvénynek a városi sportcsarnok, illetve a szomszédos művelődési ház, általános iskola és óvoda adott helyszínt. A sokszínű programok mintegy ezer résztvevőt vonzottak. Forrás: nyugat.lutheran.hu
Az igehirdetés szolgálatát Verasztó János kerületi missziói lelkész végezte, az adós szolga története (Mt 18,26-30) alapján. „Miért nem tudjuk elengedni a sérelmeinket, miért nem tudunk megbocsátani?” – tette fel a kérdést prédikációjában. „Azért, mert nem ismerjük Istent; és mert magunkat sem ismerjük.” Majd elmondta: Jézus ezzel a példázattal tanítani akar minket arról, kicsoda Isten. Olyan Isten, akinek mindenünkkel tartozunk, és akivel szemben soha nem tudjuk kiegyenlíteni a tartozásunkat. Az örömhír azonban az, hogy nem is kell fizetnünk – helyettünk maga a király fizet.
A prédikációt követően került sor a közös úrvacsoravételre, amely a csarnok több pontján, mozgó rendszerben zajlott. A szentség osztásában a kerület esperesei is közreműködtek.
Az istentisztelet után kezdődtek a választható programok, amelyeket a répcelaki Ümmögő néptáncegyüttes bemutatója vezetett be. A tájékozódásban moderátorként Mesterházy Balázs segítette a résztvevőket. A beledi gyülekezet önkéntesei is mindent megtettek azért, hogy a vendégek otthon érezzék magukat városukban.
A gyerekek számára a Palinta Társulat tartott interaktív műsort a kultúrházban, a felnőttek pedig a csarnokban dr. Komlósi Piroska, a Károli Gáspár Református Egyetem docense előadását követhették figyelemmel. A pszichológus asszony a megbocsátás és az elengedés témakörét bontotta ki gyakorlati szempontok alapján. Szavaiban szakmai tudásán túl mély istenhite is megmutatkozott.
A szervezők a testi-lelki felfrissülésről is gondoskodtak a résztvevők számára. A szünetekben az udvaron a „sütemények asztala” várta a vendégeket, ahol a Dunántúl különböző gyülekezeteiből érkezett finomságokat lehetett megkóstolni. Az étkezősátorban pedig – az ebéd elfogyasztása mellett – a Luther Kiadó és más könyvesboltok kínálatából választhattak az érdeklődők.
Az ebédszünetet követően a délután jókedvvel folytatódott: a gyerekek kézműveskedés keretében bábokat alkothattak, a sportcsarnokban a Strokes dobosai fokozták a vidámságot. A soproni ütőegyüttes fellépését Mesterházy Balázs így konferálta fel: ők azok, akik „mindent ütnek”. Így aztán a jelenlévők láthatták és hallhatták, hogyan játszanak többek között vödrökön, hordókon és botokon. Színes, hangolt csövekből pedig dallamokat is elő tudtak csalni.
A – zsúfolásig megtelt – beledi evangélikus templomban ezalatt Farkas Zsolt és Várnagy Andrea játszott négykezeseket zongorán. A zongoraművész házaspár, akiket idén a Házasság Hete arcaiként ismerhettünk meg, „A Teremtés csodái” című műsorát adta elő, amelyben a teremtés hét napjának történetét kísérhették végig a hallgatók, felolvasás, zene és vetített diák segítségével. A bibliai szövegeket Borbély T. András színművész tolmácsolta.
Végül, Kövesdi Miklós humorista stand up műsora után Szemerei János püspök tartotta a záró áhítatot. Az általa választott igével összegezte a missziói nap egész mondanivalóját, amikor arra a Jézusra irányította a jelenlévők figyelmét, aki „eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára” (Kol 2,14).
Hivatkozások: További képek. -
Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!