– A Művészetek Völgyében ön a Magyarországi Evangélikus Egyház Templomkert elnevezésű projektjének koordinátoraként volt a változatos programokat kínáló lutheránus udvar háziaszszonya. Mostanság a templomkertek téli álmukat alusszák. Pihen a projekt is?

– Ellenkezőleg, ilyenkor majdhogynem több a munkám. Tudni kell, hogy a környezetvédelem, a „zöldgondolat” gyülekezeti támogatásának előmozdítását célzó Templomkert projektet – amelynek 2015. április elseje óta vagyok a menedzsere – elsősorban az Amerikai Evangélikus Egyház három évre biztosított anyagi támogatásának jóvoltából tudta felvállalni a Magyarországi Evangélikus Egyház. Ehhez jött tavaly az Emberi Erőforrások Minisztériumától elnyert pályázati összeg. Vagyis ezekben a napokban egyrészt a pénzek felhasználásáról kell minden részletre kiterjedő kimutatást készítenem, másrészt az amerikaiaknak kellett leadnom, hogy mit tervezünk ebben az utolsó évben.

– És mit terveznek?

– A Művészetek Völgyében ugyan sikeresen tudtuk demonstrálni a Templomkert projekt úgyszólván valamennyi elemét, február elsejével az idei programot is leadtuk „percre pontos” lebontásban, de a tavalyi év elsődleges vállalásai az ország több településén a templomkertekben megtartott családi napok, az őstermelők részvételével szervezett piknikek voltak. Ezekből valamivel kevesebb lesz az idén, viszont terveink szerint a Fóti Evangélikus Egyházközségben egy hosszú távon működtethető mintakert létrehozásában is meghatározó szerepet fogunk vállalni. Természetesen családi napot is szervezünk Fótra. Ennek a tanévzáróhoz kapcsolódó alkalomnak a helyszíne azonban nem a templom kertje lesz, hanem a városközpont közelmúltban felújított gyönyörű parkja. Ez még inkább kifejezheti a gyülekezet nyitottságát a település egésze felé, nem szólva arról, hogy régi vágy teljesülhet a szabadtéri istentisztelettel. Azt remélem, hogy ezzel a közösségépítő, missziós alkalommal érzékeltetni tudjuk az összes célt, amelyet magunk elé tűztünk a projekttel.

– Ha azonban a projekt december 31-én lezárul, akkor ez azt is érzékelteti, hogy egyházunkban a „zöldgondolatot” csak a reformációi emlékév éltette…

– Amikor ez a projekt elindult, szerintem fel sem vetődött ilyesmi. Egyházunkban korábban is voltak törekvések arra, hogy a környezettudatos gondolkodást erősítsük, erre történetesen a „régi” Evangélikus Élet hasábjain hosszú éveken át állandósított Ararát rovat is bizonyíték. Tehát ha a Templomkert projekt nem folytatódna, akkor is elmondhatjuk, hogy három éven át ebben a formában is próbáltuk felhívni a figyelmet a témára, és például igyekeztünk összekapcsolni az evangélikus őstermelőket a vásárlókkal. A projektnek erről a pilléréről még nem is beszéltem, pedig nagy valószínűséggel ez irányú tevékenységem is közrejátszott abban, hogy engem bíztak meg a Templomkert projekt vezetésével.

– Én úgy tudtam, hogy Veres Andi dalszerző-énekes közelmúltja elsősorban a Palinta Társulathoz kötődik szoros szálakkal.

– Előadóművészként mintegy másfél évtizede működtetem a Palintát. Úgy nagyjából öt-hat éve csináljuk azt, hogy egy-egy kisebb településen, ahol fellépünk, néhány őstermelőt is felkutatunk, és a terményeikből hozunk magunkkal Pestre. És miután a Templomkert projekt költségvetéséből nem telt külön mikrobuszra, azt mondtuk, hogy nekünk belefér az a jószolgálat, hogy a Templomkertet a Palinta is megsegítse.

– Bizonyára sokan furcsállják, hogy a Templomkert projekt koordinátori posztját egy tősgyökeres urbánus pályázta meg.

– Pedig nagyon egyszerű: én mindig is sok mindennel foglalkoztam. Az viszont tagadhatatlan, hogy iparvárosban, Miskolcon születtem, és lakótelepi gyerekként nőttem fel panellakásban. Közben azért klaszszikus zenét tanultam, hét évig hegedültem is, és már egészen kis gyerekként voltak saját kompozícióim.

– Végül is szerencsés konstelláció, hogy a Templomkert projekt családi napjainak főszervezője saját magát is be tudja szervezni a programokba. Beszéljünk akkor most már Veres Andi eredendő hivatásáról!

– Magyar–ének szakos tanárként végeztem, és 1998 körül kezdtem el verseket megzenésíteni. Első zsengéimet a Kaláka együttes vezetőjének, Gryllus Daninak mutattam meg, ő pedig határozottan bátorított a folytatásra. Már első gyermekünk születése előtt is volt néhány önálló fellépésem, és már a második gyerkőc is majdnem óvodás lett, amikor „kétemberes társulati formában” indítottam el a Palintát. Ha egy műsor összeállításakor hiányérzetem támad, olykor magam is írok verseket, ám a Palinta műsorai főként kortárs költők általam meg zenésített verseiből állnak, s e versek közül nem egy kifejezetten számunkra, felkérésemre íródik. A társulatban természetesen én vagyok az állandó ember. Kezdetben jól zenélő egyetemistákat vettem magam mellé, akik basszusgitáron, csellón vagy valamilyen fúvós hangszeren működtek közre. Bevált a dolog, mert könnyen tudtunk mozogni, és – tekintettel arra, hogy főként gyermekműsorokkal járjuk az országot – az óvodák számára is megfizethetők vagyunk. Egy idő után azonban rájöttünk, hogy nagyszínpadra viszont kevés a két ember. Akkor épp basszusgitáros volt mellettem, és az az ötletünk támadt, hogy legyen cajón a harmadik hangszer. Könnyebben szállítható, mint egy teljes dobfelszerelés, és egy ügyes dobos olyan hangokat tud kihozni belőle, amelyekkel teljes mértékben pótolni lehet a dobszerkót. Úgy öt-hat éve most már mindig van cajónos a társulatban, jóllehet hét közben általában csak ketten „mozgunk”.

– Elárulhatjuk, hogy a férje az Evangélikus Hittudományi Egyetem docense?

– Igen, bár ezt soha nem szoktam „reklámként” használni. Engem ne azért hívjanak meg, mert dr. Orosz Gábor Viktor felesége vagyok. A Palinta esetében csakis a szakmaiság, a hitelesség, a gyermekközpontúság, a jó zene lehet a szempont. A reformációi emlékévnek kellett eljönnie ahhoz, hogy kifejezetten „egyházias” műsort is összeállítsak. Ez lett a Luther-gyermekműsor, a Vidáman él, ugrál és szökdécsel a címe. Tizenhat intézménybe tudtuk elvinni, és volt olyan, ahol meg kellett ismételnünk a nagy gyermeklétszám miatt. Szabó Era költőnőt kértük fel a versek megírására, akivel rendkívül jól tudunk összedolgozni. Persze általában is elmondhatom, hogy a legtöbb megzenésített vers költőjével személyes kapcsolatot ápolok.

– Meg szabad kérdeznem, hogy Istennel, illetve egyházunkkal mióta ápol személyes kapcsolatot?

– Jó kérdés, mert engem titokban kereszteltek meg, és csak tizennyolc évesen konfirmáltam a miskolctapolcai református gyülekezetben. Elmondhatom tehát, hogy saját választásom a protestáns felekezet. Miután Nyíregyházára kerültem a főiskolára, az egyik ének szakos barátom lett az evangélikus kórus vezetője. Hívott „segíteni” a közösségbe, így ismerkedtünk meg a későbbi férjemmel. 1994-ben házasodtunk össze, Viktor akkor már teológushallgató volt. Nem tudom, mi lett volna, ha egy gyülekezetben kezdjük közös életünket, de én végül is nem lettem klasszikus papné.

– Jó az, hogy más vonalon tevékenykednek?

– Szerintem épp ezért működünk jól. Néha azért összeérnek a szálak, és nem csak én vagyok kreatív. Viktornak is művészi vénája van, de nem zenei téren, így nálunk nem fenyeget a szakmai féltékenység, ami azért tönkre tud tenni egy kapcsolatot.

– Ha gyülekezeti tapasztalata nincs is túl sok, a gyermekmunkát illetően alighanem a legtapasztaltabb lelkészfeleség. Taliándörögdön magam is meggyőződhettem arról, milyen könnyen szót ért a kicsinyekkel.

– A Palinta Társulat előadásainak mindig van dramaturgiája, és maximálisan interaktivitásra épülnek. A műsorok mellé mind gyakrabban kértek tőlünk kiegészítő dolgokat: arcfestést, bábozást, kézművesfoglalkozást. Egyszerűbb volt inkább megtanulni ezeket, mint szakemberek után kajtatni. Ha mégis külsőst hívunk, akkor csakis olyasvalakit, aki a szívét-lelkét beleteszi. A bábszínháztól sokáig ódzkodtam. Mert nehéz, mert sokat kell vele dolgozni, mert kétszer annyit pakolsz, mint amennyit szerepelsz, előtte meg háromszor annyit varrsz… De láttam, hogy a gyerekek nagyon szeretik, így aztán mégiscsak kitaláltuk a Seprűszínházat, hozzá pedig a megfelelő mesét, a Rémusz bácsit. És a gyerekek odavannak érte. Eljön megnézni?

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 5. számában jelent meg, február 5-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.