A résztvevők nevének ismeretében kíváncsian indultam el szolgálati helyemről, hogy a kiírt időpontra megérkezzem Balatonszárszóra. Az épületbe belépve rögtön ismerős arcok fogadtak, meleg ebéd és várakozásteljes hangulat.

Nem is kellett sokat várni az első programra, melyen a résztvevők saját életük egy-egy sajátságos és fontos pillanatát mutathatták meg egymásnak fényképek segítségével. Láthattuk, ki mivel küzd a hétköznapokban, vagy hogyan tölti a pihenését, mi érdekli még a szolgálatán kívül. Megmosolyogtató és megindító pillanatokat élhettünk át, és mindenkinek feltárult egy másik arca, melyet az egyházi közélet ünnepélyesen korlátozott pillanatai között, vagy a néha viharos érdek-érvényesítési küzdelmei között nem láthatunk meg.

A 24 óra témájához az Ízek, imák, szerelmek filmcímet kölcsönözték, abból a nagyon helyes meggyőződésből kiindulva, hogy mindhárom kell, hogy jelen legyen az életünkben.

Az ízek felidézéséhez egy asztalt kaptunk, melyre ki-ki feltálalhatta a kedvenc ételét, vagy egy általa szeretett alapanyagot: így volt ott szalonna, sonka, bor, sajt, gyümölcs, pisztácia, alma, mogyoró, Balaton-szelet, ruszli és még sok egyéb. Mindenki egy-egy anekdotával színesíthette a tálalást, és jó kedvben sem volt hiány.

A vacsora után pedig jöttek az imák és a történetek, melyek szolgálatunk fontos pillanataihoz kapcsolódtak, meghallgatott és meg nem hallgatott imákról, sikerekről és kudarcokról, nehéz és abszurd helyzetekről, melyekbe szolgálatunk során kerültünk. A közös hallgatás és a közös nevetés segített e terhek megosztásában. Az együtt töltött intenzív 7 óra után nagy éjszakázásra már keveseknek maradt ereje. A többség viszonylag korán ágyba bújt.

Másnap a reggeli után folytatódott a program Nagy László Ki viszi át a szerelmet című versének közös feldolgozásával. Szenvedélyünk, Isten iránti szerelmünk került a mérlegre, és annyi nézőpont került szinte elő, ahány résztvevő csak volt, mindez a lélek olyan mélységeiről vallott, melyek csak ilyen feldolgozások során tárulnak fel. Majd ezt követte egy képmeditáció, melyben az apró részletek megmutatásával az egyes asszociációk adták meg az újabb lépcsőt a megfeszített Krisztust ábrázoló kép egyre táguló jelentéstartalmához.

Az együttlétet közös úrvacsora zárta, illetve egy körkérdés, hogy ki milyen tapasztalatokkal indul haza. A megszólalások megerősítették bennünk a hitet szolgálatunk értelme, a közösen eltöltött órák lélekemelő és hasznos volta felől.

A résztvevők nevében köszönöm Varga Gyöngyinek és Percze Sándornak ezt a 24 órát.