Ki volt Túrmezei Erzsébet? Még címszavakban is alig-alig lehet beszorítani egy cikk keretei közé gazdag szolgálatának területeit, személyiségének színeit. Igazán versei beszélnek róla, mert amennyire csendes, alázatos volt, annyira kitartó, következetes életében és szolgálatában. Olvasni kell őt, mert bár sok évtized elmúlt első sorainak megszületése óta, mégis nagyon mai, ahogyan a hitet kereső, lelki otthonra, isteni vezetésre vágyó emberhez szól.

„Az Úr szolgálóleánya” – egyik versének címe Ancilla Domini, de őrá magára is illik a megnevezés – Belák Erzsébet Sarolta néven született a Tolna megyei Tamásiban. Édesanyja után eredetileg római katolikus vallású volt. Az apai ágon evangélikus családban két bátyja mellett nevelkedett fiatal leány konfirmációjára és áttérésére tizenhét éves korában, 1929-ben került sor Tokajban, ahol Sándor bátyja ekkor már lelkészként szolgált.

Az életre szóló döntés meghozatalában minden bizonnyal része volt annak a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesület által Budapesten rendezett konferenciának, amelyen Erzsébet 1928-ban egy tokaji leánnyal együtt vett részt. Zászkaliczky Pál lelkészt – aki az újrainduló diakonisszaegyesületben lett később szolgatársa – idézve „egy szeretetvendégségen a teríték mellé helyezett igés lapon olvasta Jézus hívását: »Te kövess engem«”.

A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német szakos bölcsészhallgatója a Fébé leányinternátusában lakott, ott került kapcsolatba először az egyesülettel. 1934-ben lépett be a Fébébe, igent mondva Jézus Krisztusra és a szolgálatra, arra, amelyről így írt A kegyelem ege alatt című versében:

A kegyelem ege alatt

szemünk a célra néz.

[…]

A kegyelem ege alatt

könnyet törölhetünk.

A kegyelem ege alatt

szeretetet sugárzik életünk.

Szerető gyermek, jó testvér. Egy történet szerint egy fiatal leány a Somogy megyei Niklán gyakran kijárt a „niklai remete”, Berzsenyi Dániel sírjához. Csodálta költészetét, s imádkozott azért, hogy ha egyszer gyermeke születik, Isten költői tehetséggel ajándékozza meg. Ez a niklai leány – Túrmezei Erzsébet édesanyja volt. A diakonissza később a családi történetre utalva vallotta: „Egész költészetem – meghallgatott imádság.” Nagyon szerette szüleit, nagyanyját, testvéreit. Két bátyja, Sándor és János evangélikus lelkész lett – Erzsébet tehát nemcsak vér szerinti, de Krisztusban édes hittestvéreket is kapott személyükben.

Melegszívű pedagógus. Erzsébet testvér számára rendkívül becsesek voltak az emberi kapcsolatok. A diakonissza felelősséget érzett vasárnapi iskolás növendékei és népfőiskolás „leányai” iránt és a szórványszolgálatban megismert családokért, asszonyokért is, akikkel együtt sírt, ha gyászoltak, és örült, ha gyermek érkezett. Egyházunkban a népfőiskolai munkát Sztehlo Gábor lelkész indította útjára, az 1941-ben Hűvösvölgyben elindult Fébé Leány-népfőiskola azonban Túrmezei Erzsébet szívügye volt. Kezdeményezésére és vezetésével főztek, fontak, varrtak a leányok, a főiskola gazdagította magyar irodalmi, történelmi ismereteiket – s mindezek mellett, ahogyan Erzsébet testvér írta, „magukba lehelik az evangélium életformáló erejét”.

Igaz barát, aki versben és imádságban bontakozott ki. Sokirányú szolgálata és utazásai révén köttetett ismeretségeiből barátságok, egymást hitben erősítő kapcsolatok születtek. Több száz, akár ezer levél, képeslap, dedikált fénykép, igés lap őrzi emlékét, melyeket máig nagy becsben tartanak – immár nemcsak a címzettek, hanem a leszármazottaik is.

Az egyik legérdekesebb kordokumentum a Gubek Máriával, a csömöri gyülekezet felügyelőjével folytatott, évtizedeket átívelő levélfüzér. Kedves „Mancikája” volt az, aki nem csupán szívébe, de otthonába is fogadta egy diakonisszatársával együtt Erzsébet testvért 1975-ben, amikor Balassagyarmatról nagy hirtelen távozniuk kellett.

Költő. Mintegy kilencszáz vers és műfordítás – Túrmezei Erzsébet hűségesen kamatoztatta az Istentől kapott talentumát. Tanulmányozva életművét, nem lehet nem észrevenni, hogy milyen éles szemmel és ragyogó tehetséggel látta meg a témát mindenütt és mindenben. S életútja bőségesen szolgáltatott élményt, várost, utazást, zuhanást és emelkedést. Fényben, árnyékban egyaránt része volt. Nem panaszkodott akkor sem, amikor oka lett volna rá. S nem volt más célja, mint Isten szeretetét hirdetni mindenkor. Költői hivatásáról így vallott:

Drága titok és boldog kegyelem,

hogy Uram és Mesterem néha

kezébe vesz, és ír velem.

(Vers a versíró ceruzáról)

Az életében megjelent tizenegy kötetében nyolcszázhetven verse és versfordítása látott napvilágot, énekeskönyvünkben több mint száz énekszövege szerepel.

Feltétlenül figyelmet érdemel Erzsébet testvér 1954-ben született Mária-ciklusa. Jézus édesanyjáról „evangélikus oldalról” talán senki nem írt ilyen szépen, s mutatott rá teológiai tisztasággal arra, hogyan tekintünk rá:

Kísérlek, mert Őt kíséred.

Dicsérlek, mert Őt dicséred.

Őbenne dicsérlek Téged.

(Belül)

Krisztus poétája. Reményik Sándor, az evangélikus költőtárs nevezte így Túrmezei Erzsébetet. Barátságukat néhány levél és vers tárja fel. Figyelték egymás költészetét. Erzsébet testvér első kötete valamiképp Reményik kezébe került, melyre ő kedves hangú levélben válaszolt. Saját kötetét pedig már „Krisztus poétájának” dedikálva küldte el a kolozsvári költő.

Reményik 1940-ben öt hónapig egy budapesti kórházban feküdt. A kolozsvári református diakonissza-anyaház vezetőjének kérésére Erzsébet testvér többször is meglátogatta a beteg költőt, s kórházi ágyánál beszélgettek. Reményik lapjában, a Pásztortűzben jelent meg egyébként először A niklai leány című verse. Beteglátogatás című versét pedig Reményik Sándor emlékének szentelte.

Meghatározó barátság fűzte Erzsébetet a finn Anna-Maija Raittila költőnőhöz, kölcsönösen lefordították egymás verseit. Anna-Maija többször megfordult például Balassagyarmaton, élőszóban folytatták élénk levelezésüket. S ha volt mód, Erzsébet testvér is meglátogatta finn barátnőjét.

Erős vára volt az Isten. A fiatal diakonissza életében törést okozhatott volna, amikor az államhatalom 1951-ben feloszlatta a diakonisszaegyesületeket, ő azonban ebben is meglátta a továbbvivő utat. A felkavaró tényt megírta egyik leghíresebb versében – s ment tovább, ahová küldetett. Civil ruhában szolgált Balassagyarmaton, és tolla alól ezután is levelek és versek sokasá- ga került ki. Dokumentumok, pillanatfelvételek ezek, amelyek a mai olvasóhoz is közel hozzák a kisvárosi élet mindennapjait, a kis szobák melegét, a meghitt beszélgetéseket, annak bizonyságául, hogy nem szűnt meg a hitélet, a remény, hanem erősödött a bizalom; hogy mindez „csak alagút”, és egyszer vége lesz.

Erzsébet nem tört meg akkor sem, hanem írt, és engedelmesen ment tovább, mikor balassagyarmati közösségét el kellett hagynia, kötetei nem jelenhettek meg, versei csak „szamizdatként” terjedtek gépelve, indigóval, titkon küldözgetve. Hite ragyogott bent, lelkében, és fényt árasztott, ahová útja vitte. Felsorolhatatlan, hány helyen fordult meg: ahová csak hívták, ment felolvasni, beszélgetni, vigasztalni, vitte az igét, vitte Krisztust, mert ő lakott a szívében.

A „fentek és a lentek” nem zavarták össze. Biztos volt az iránytűje: a Szentírás, és erős volt a vára: az Úristen. 1990-ben csodát is megérhetett: a rendszerváltással újraindulhatott a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesület. Főnökasszonyaként ismét felölthette az egyenruhát, s az anyaházi élet mindennapjait élte a beköltöző testvérek körében.

Erzsébet testvér – napjainkban. „Nagyjából 218 000 találat (0,33 másodperc)” – ezt írja ki a Google internetes kereső, ha beírom Túrmezei Erzsébet nevét. Nem csupán neve, de számtalan verscíme is azonnal „felugrik” a kis keresőablakban, ami azt jelzi: rákeresnek, tehát az internet népe is ismeri, olvassa, idézi azokat az értékeket, amelyeket Erzsé- bet örökül hagyott. A Youtube-on körülbelül 1470 találatot jelez a gép. Mindenekelőtt a Fény előttem, fény utánam című portréfilmet, amely 2001-ben a Protestáns Média Alapítvány megbízásából a Zákeus Médiacentrum és a Veritas Kiadó stúdiójában készült. De számos versének képi feldolgozásával, megzenésítésével is találkozunk ugyanezen a videómegosztó oldalon; példá- ul az Adventi éjszaka mintegy harmincezres nézettségnél tart, de elérhető sokak nagy kedvence, az Erzsébet testvér által németből fordított, Lábnyomok című vers is.

Túrmezei Erzsébetről születésének századik évfordulóján, 2012-ben többféleképpen is – konferenciával, emléktábla-avatással, szavalóversennyel, felolvasásokkal, rádió- és tévéműsorral – megemlékezett az evangélikus egyház, és az életéhez kötődő városokban is felelevenítették emlékét. Az Ancilla Domini – Túrmezei Erzsébet-emlékkönyv című kötet az Úr szolgálóleányának életét mutatja be családi fotográfiák, korabeli dokumentumok, levelek, részletes életrajz segítségével. Erzsébet költészetéről avatott szerzők tanulmányai szólnak, és irodalomtörténeti érdekességek is olvashatók a könyvben – például a levelezése Reményik Sándorral.

E sorok írójának nagy kiváltság volt, hogy ebben a munkában közreműködhetett. Ugyan csak egyetlen közös szál – Csömör – fűzte a diakonisszához, mégis, a munka során, beletekintve az ódon, sárgásbarnás fényképeket őrző albumokba, Erzsébet testvér kézzel írott leveleibe és a számos képeslap szövegébe (ez utóbbiakat az akkori felhívásra sietve és önzetlenül küldték el sokan a könyv szerkesztőinek), olyan híd épült, amelyért máig hálás vagyok. Nemcsak az Erzsébet testvérrel ily módon létrejött lelki kapcsolatért, de az életét jól ismerő, vele baráti, szolgatársi évtizedeket együtt töltő Keveházi László, Madocsai Miklós, Zászkaliczky Pál és Herzog Csaba lelkészek munkájáért is, nemkülönben Egyed Emese kolozsvári egyetemi tanár, költő, irodalomtörténész tanulmányaiért.

Meggyőződésem: Túrmezei Erzsébet remek újságíró (is) lehetett volna, és pedagó- giai érzéke révén főállású tanárként is megállta volna a helyét. Mégis, az egyházak számára igen nehéz történelmi korban is kiteljesedett az élete: valamennyi talentuma kibontakozhatott. Írt, fordított, leveleivel lelkigondozott, gyermekeket tanított Jézus szeretetére, népfőiskolás leányainak „kezét” a tényleges szolgálat után sem engedte el soha.

Így leszel áldás. Egyik kötetének címében nem önmagáról beszélt. Szerénysége, alázata ezt nem engedte volna. Eszköz voltát hűséggel teljesítette be, mikor hirdette az evangéliumot. Csömöri sírján ez az ige olvasható: „Igen, Atyám…” A jézusi mondat Erzsébet testvér életének summája, a tanítványé, aki Urát követve engedelmesen ment oda, ahová küldetett. Mondom, remek újságíró lehetett volna. De milyen jó, hogy hírek helyett az egyetlen, életet mentő jó Hírt, az evangéliumot hirdette tollával, szavával, életével! S mi kimondhatjuk róla most, születésének száz- ötödik évfordulóján is: áldás volt, áldássá lett Túrmezei Erzsébet.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 7. számában jelent meg, február 19-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.