- Ön a kispesti beiktatásakor a Bírák könyvének egyik igéjét idézte, amelyben „a világ siserehadai” elleni küzdelemre szólította új gyülekezetét. Kik a világ siserehadai?

- A korszellemnek az a része, amelyik rombolólag hat az emberekre. Az egész korszellemet nem nevezném bűnösnek, a 21. században is számos a lehetőség, az ajándék, akár az ember életével, akár az evangélium hirdetésével kapcsolatban, de sajnos a világnak vannak olyan tanításai, gondolatai, embereket megaragadó céljai, amelyek ellen, azt gondolom, a kereszténységnek – használhatjuk akár ezt az erős kifejezést – fel kell vennie a harcot. Meg kell mutatni, hogy van másik út! Valljuk meg, a mai közérdeklődés, a média az emberek figyelmét nem a kereszténység irányába tereli.

- Önnek hétfőnként a Pax TV-n fut a Kút című műsora, mondhatni pestiesen, a kereszténységet viszi a médiában is...

- Igen, mondjuk, hogy viszem a médiában és vittem iskolalelkész koromban is, amikor naponta órákig beszélgettem 14 és 18 év közötti fiatalokkal. Nekik volt egy adott világképük, amit én hagytam, hogy képviseljenek. Ha a hittanórán például a szexualitásról volt szó, végighallgattam, hogy egy-egy fiú miért tartja az egyéjszakás kalandokat kiválónak, és én ezzel szembeállítottam a magam véleményét. Nagyon sok tanulságos beszélgetésünk volt.

- A lőrinci iskolalelkészséget fel kellett adnia, amikor Kispetre jött szolgálni?

- Igen. De itt a gyülekezetünkben is sok a fiatal.

- Mekkora a kispesti gyülekezet?

- Mi 160 fővel számolunk, ők azok, akik aktívak, istentiszteletre és egyéb egyházi eseményekre is eljárnak. Köztük sok az ifjú, az óvodástól a kamaszig és fiatal felnőttig.

- Hogyan lehet hatékonyan közelíteni Istent ahhoz a korosztályhoz, amelyik éppen a kamaszkori dackorszakát és lázadásait éli?

- Közhely, de éreztetni kell velük, hogy szeretik őket. Egy fiatalnak (is) fontos, ha azt érzi: valaki meg akarja érteni, mit gondol, mit miért tesz, mi történik vele. Volt olyan fiatal, aki egy abortuszt nem tudott feldolgozni, volt, aki a szülei erőszakosságát. Ilyenkor a helyes út az, amit Jézus mutat, amikor az emmauszi tanítványok mellé szegődik, és ugyan amazok csalódottan szitkozódnak, de Jézus nem leszidja őket, hanem elkezdi magyarázni nekik Isten igéjét, majd eltűnik, amikor már elég erejük van a tanítványoknak az útjuk folytatásához. Nagyon komolyan kell venni azt, hogy az Istennek az ügye, amit mi képviselünk, az nem valamiféle régmúltból ittmaradt dolog, hanem élő igény, élő kérdésre élő válasz. Aki hozzánk eljön, az benyomást kap Istenről. Most hétvégén lesz egy keresztelőm, egy olyan pár hozza az Úr elé a gyermekét, akiknek az egyházi esküvőjükkel egy időben ébredt vágy a szívükben az Isten igéje iránt. És akkor úgy döntöttek, hogy a kispesti evangélikus gyülekezethez szeretnének tartozni. A fiatalokat ma az adott konkrét élethelyzetükön keresztül lehet elérni, nem elég odalépni hozzájuk, hogy, na most beszélgessünk Istenről, mert az nem biztos, hogy célt ér. De ha valakinek van egy konrét bánata, vagy éppen öröme – tapasztaltuk, hogy sok férfiember az első gyermekének a születése után lép közelebb Istenhez – ha ebben a helyzetben tudjuk megszólítani, kialakulhat egy olyan beszélgetés, amelyet aztán az Isten irányába nyíló ember folytatni szeretne.

- Van olyan ember, aki az önnel való beszélgetés hatására tért meg vagy indult el a megtérés útján?

- Két történet jut az eszembe, az egyik egy olyan fiatalé, akit húszévesen kereszteltem meg. A gimnáziumban ugyan négy éven át részt vett minden áhitaton, de akkor még nem mutatott semmilyen érdeklődést. Két évvel az érettségi után keresett meg, hogy valami megváltozott az életében, szeretne beszélgetni Istenről és közelebb lépni hozzá. Egy másik meghatározó emlékem egy hetvenéves néniről szól, aki nem bírta feldolgozni, hogy ötven évvel korábban megcsalta a férjét. A férj ezt tudta, és rendszeresen az asszony fejéhez vágta, mondhatni, minden családi veszekedés során előjött. Az asszony abban élt, hogy a férje sem tud neki megbocsátani, és önmagának sem tud megbocsátani. Ebből a helyzetből szeretett volna kitörni. Egy magángyónással egybekötött, hosszú beszélgetés segített neki, hogy letegye ezt a terhet.

- Nevelésről sokat beszél a tévében, maga is gyakorlott tanár, tavalyelőtt még Vekerdy doktorral is leült egy kerekasztal mellé a gyemeknevelésről beszélgetni. Van olyan, amit a világi nevelésben helytelennek lát, amit meg kellene változtatni, mert távol lök Istentől?

- Van egy kamasz lányom, aki nyolcadikos, rajta keresztül látom, hogy a máig élő poroszos oktatás nem feltétlenül jó. Még egy hittanóra esetében sem biztos, hogy az a legszerencsésebb, ha kemény kézzel fogják a diákot. Sokan mondják, de egyáltalán nem biztos, hogy a nevelésnek kényszerűen kereszténynek kell lennie. Az oktatás legyen szakmai, és színvonalas. De nem biztos, hogy az a jó út, sőt, talán az egyházak érdekét sem az szolgálja, ha mindenhová tudatosan és felülről benyomul a kereszténység. Mondok egy meglepőt: amióta kötelező hittan van az iskolákban, kevesebb gyerek jár a gyülekezeti gyermek-bibliakörös alkalmakra. Mert a szüleik úgy gondolják, megkapja a gyerek a hittant az iskolában, minek járjon akkor gyülekezetbe?

- Önhöz egykori tanítványa fiatalos lendületet és a rockzene szeretetét kötötte. A történelmi egyházakhoz valahogy nem ezt kötik az emberek.

- A rockot ma is szeretem. Meg focizni is szeretek, a lelkész is ember. Az lenne a furcsa, ha egy lekész nem lehetne rocker, vagy éppen sportőrült. Csak sajnos az egyházak a rendszerváltás óta nem tudtak megfelelő képet kialakítani önmagukról és a tisztségviselőikről. Sok minden változik, sok minden alakul, de a többség objektív képzetek helyett a múltból ittmaradt képeket köt az egyházakhoz, vagy éppen azt a karizmatikus túltengést, amivel egyes gyülekezetek hívei felcsengetnek az emberhez.

- Pedig az evangélikus egyház képe még a legkonfliktusmentesebb a történelmi egyházak között. Sem szexuális visszaélésekről, sem belső veszekedésekről nem hallani...

- A mi egyházunk is átesett a maga válságán, néhány évtized alatt számos gyülekezetünk elfogyott, szétesett. Még Békés megyében is csökken a hívek száma, pedig ott igen komoly hagyományai vannak az evangélikus egyháznak. A török hódoltság után arrafelé minden elpusztult és a felvidéki evangélikusokkal telepítették be a környéket, akik szívesen jöttek, mert a békési földesurak nem nézték, ki milyen felekezethez tartozik. Elsősorban szlovák ajkú evangélikus telepesek alapították Szarvast, Békéscsabát, Tótkomlóst. Orosházát pedig magyar evangélikusok lakták be, az 1740-es években Tolna megyéből indult el az a harminc evangélikus család, amelyik végül Orosházát alapította. Ma is Békés megye az egyik legerősebb pontja a hazai evangélikusságnak. De sajnos mind a kommunista rendszer, mind a rendszerváltás utáni időszak kikezdte a mi egyházunkat is.

- Az evangélikus egyház politizál?

- Minden egyház politizál, mert emberekből áll. Vannak persze korlátok: egy evangélikus lelkész lehet önkormányzati képviselő, de országgyűlési képviselő már nem, mert az összegyeztethetetlen a lelkészi hivatással.

- Donáth László annak idején gyakorló lelkészként volt szocialista parlamenti képviselő, nem?

- Én úgy tudom, hogy országgyűlési képviselőként fel kellett függesztenie a parókusi állását. De visszatérve, az egyház tagjai nyilván a lehető legkülönbözőbb poltikai véleményeket képviselik, és ez némileg befolyásolja is a normális párbeszédet. Ráadásul a különféle politikai beállítottságúak saját igazolásukra számos igét tudnak citálni. Mi magunk sem nagyon politizálunk a gyülekezetben, nem hagyjuk, hogy mesterséges korlátok feszítsék szét Krisztus népét. A keresztény embernek azonban igenis felelőssége a választás, hogy olyan vezetői legyenek, akik munkájuk során minél kevesebb kísértéssel és megbontránkoztatással szembesítik az embereket.

- Ön szerint a keresztény egyházak közel fél évszázados közeledése, az ökumené hasznos és fontos dolog? Érdemes az Európában egyre fogyatkozó keresztények együvé tartozásának az erősítése, vagy inkább hasznos annak az egyháznak a kereteihez ragaszkodni, amelybe beleszülettünk?

- Én sohasem tudtam lelkesedni a nagy, „magas szintű” ökumenizmusért, inkább kicsiben, alulról építkezve látom megvalósíthatónak az egységet. Itt, helyi szinten például a baptista gyülekezettel tartjuk közösen a nyári gyermektáborainkat, a legnagyobb egyetértésben. Krisztusban ezek a falak leomlanak, több minden köti össze a keresztényeket, mint ami szétválasztja. A katolikus és evangélikus egyház között volt közös nyilatkozat a megigazulásról, azt sokat támadták. De, amikor helyi szinten a közös ünnepünkön a katolikus pap Luthert idézi, az közelebb viszi egymáshoz az itt élő keresztényeket.

- Van határa az ökumenének?

- Nem ott van a határ, ahol elsőre gondolnánk. Bizonyára van olyan evangélikus lelkész, akivel teológiailag kevésbé értek egyet, és bizonyos kérdésekben közelebb állhat hozzám egy szabadegyházhoz tartozó pásztor. Azt hiszem, nem a felekezeti hovatartozás, hanem a Szentíráshoz való kötődés határozza meg az együttműködés kereteit és lehetőségeit.