Balog Zoltán állami kitüntetéseket adott át evangélikus lelkésznek és felügyelőnek is – Balog: hegycsúcs a nemzetnek az ünnep

Balog Zoltán állami kitüntetéseket adott át evangélikus lelkésznek és felügyelőnek is – Balog: hegycsúcs a nemzetnek az ünnep

Share this content.

Forrás: MTI. Fotó: Máthé Zoltán, Bartos Gyula/EMMI, fotó: Vas Népe
Budapest – Március 15. a magyarok számára hegycsúcs, ahol tisztább a levegő, és ahonnan messzebb lehet ellátni, áttekinthető a mögöttünk és az előttünk álló út – hangoztatta az emberi erőforrások minisztere Budapesten kedden, mielőtt állami kitüntetéseket adott át a nemzeti ünnep alkalmából.

Áder János, Magyarország Köztársasági Elnökének megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, nemzeti ünnepünk alkalmából, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést adott át többek között az alábbi, egyházi kötődésű személyeknek:

AKNAY JÁNOSnak Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas festőművésznek, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének elnökének, a balatonboglári evangélikus templom oltárképe készítőjének,

DR. GÉHER PÁLnaka Betegápoló Irgalmasrend Budai Irgalmasrendi Kórház Reumatológiai Centrumának centrumvezető főorvosának, a Magyar Balneológiai Egyesület elnökének, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar III. Sz. Belgyógyászati Klinika, Reumatológiai és Fizioterápiás Tanszéki csoport I. részlegének vezetőjének, egyetemi tanárnak,

DR. HUSZÁR PÁLnak, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnökének, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnokának,

DR. LANCZENDORFER ERZSÉBETnek, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Győri Szervezetének tiszteletbeli elnökének,

PÁLFI JÓZSEFnek, a Partiumi Keresztény Egyetem rektorának, egyetemi tanárnak, a Nagyvárad-Rét Református Egyházközség református lelkipásztorának, a Csillagocska Alapítvány alapítójának és elnökének,

DR. VARGA LAJOSnak a Váci Egyházmegye segédpüspökének, általános helynöknek, a Vác-Alsóvárosi Plébánia plébánosának, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ igazgatójának.

Nemzeti ünnepünk alkalmából, kiemelkedő színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

ASZTALOS ZOLTÁN nyugalmazott református lelkész,

BOGDÁN JÓZSEF, a fehértemplomi Szent Anna, a Boldogságos Szűz Édesanyja Római Katolikus Plébánia plébánosa, a Szeged-Csanádi Székeskáptalan tiszteletbeli kanonokja,

 

Dr. FISCHL VILMOS evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára,

 

Dr. PHILIPP ERNST GUDENUS, a belvárosi Szent Anna Templom templomigazgatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézetének egyetemi docense,

MAGYAR GERGELY ferences szerzetes, a Nagyszőlősi Ferences Rendház házfőnöke, nagyszőlősi plébános,

SÁGI LAJOS, a Kiskunmajsa-Kígyóspusztai Lelkészség nyugalmazott plébánosa, a Hit és Kultúra Alapítvány alapítója,

VÖRÖS IMRE ANDRÁS, a Magyar Sarutlan Kármelita Rendtartomány tartományfőnöke.

Nemzeti ünnepünk alkalmából magas színvonalú munkája, példamutató tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

BOGNÁR ISTVÁNNÉ, a Tatabányai Árpád Gimnázium nyugalmazott pedagógusa, a Tatai Református Gimnázium alapító tanára,

 

SEBESTYÉN ZOLTÁN GYULA, Kemenesmagasi község polgármestere, a Kemenesmagasi Általános Iskola volt igazgatója, a Kemenesmagasi Citerazenekar és Népdalkör vezetője, a Kemenesmagasi Evangélikus Egyházközség felügyelője.

 

Nemzeti ünnepünk alkalmából, kimagasló színvonalú munkájáért Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült többek között

ILONKÁNÉ BARANYI ZSUZSANNA, a Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola, Középiskola és Kollégium igazgatóhelyettese és tanára, a Jászkürt Diák Sportegyesület vezetője.

Ezenkívül színvonalas munkájáért Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át számos kitüntetett.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt tisztelgő nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából állami kitüntetéseket, Ybl Miklós-díjakat, Műemlékvédelemért – Forster Gyula-díjakat, Régészeti örökségért – Schönvisner István-díjakat, Batthyány Lajos-díjat, Magyary Zoltán-díjakat és Miniszteri Elismerő Okleveleket adott át.

Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta a város és a térség egyházi, kulturális és sportéletének fejlesztését szolgáló, sokrétű és önzetlen támogató tevékenysége elismeréseként 

 

BÁNFI PÉTER JÁNOSnak, a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség világi vezetőjének, felügyelőjének, a Dominó Trans Kft. alapítójának és nyugalmazott ügyvezetőjének.

 

A kitüntetettek teljes listája a kormany.hu oldalán ITT és ITT található.

 

Balog Zoltán a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, valamint a Magyar Arany, Magyar Ezüst és Magyar Bronz Érdemkereszt elismerések átnyújtása előtt úgy fogalmazott: a mostani, gyorsan változó időkben különösen fontos a forradalom és szabadságharc, valamint a kiegyezés igazságainak közös ünneplése.

A miniszter szavai szerint forradalom és szabadságharc nélkül nincs méltányos kiegyezés, még akkor sem, ha a kiegyezők nem mindig ugyanazok, mint akik a szabadságért harcoltak. Azt mondta, mindenki alkatának megfelelően dönthet, hogy a szabadságharcot vagy a kompromisszumkeresést pártolja-e inkább.

A miniszter nagyságukat dicsérve felidézte gróf Andrássy Gyula és báró Eötvös József alakját.

Andrássy Gyulát Ferenc József császár 1851-ben halálra ítélte és távollétében jelképesen felakaszttatta, amiért részt vett a szabadságharcban, 1867-ben azonban ugyanő kinevezte magyar miniszterelnöknek.

Eötvös József ezzel szemben a passzív visszavonulást választotta, és távol maradt a szabadságharctól, mert az nem felelt meg annak, amit ő képviselt. Ez Balog Zoltán szerint az egyik legfontosabb morális cselekedete volt, példát mutathat a 21. századnak - amelynek üzenete, hogy mindenben részt kell venni - a Batthyány-, majd az Andrássy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere - tette hozzá.

A miniszter szerint a mai szemléletben már összetartozhatnak a 19. század meghatározó magyar politikusai, nem kell kibékíteni az ellentéteiket.

Március 15-én az Antarktiszt leszámítva minden kontinensen előveszik a kokárdát. A magyar ünnepek egyik legfontosabb és legszebb része, amikor köszönetet mondanak azoknak, akik fontos dolgokat tesznek hozzá a nemzet életéhez - fogalmazta a miniszter, megjegyezve: ilyenkor látható igazán, milyen gazdag valójában az ország.

Napjainkban gyakran tűnik háborúnak a közbeszéd, ezért különösen fontos a rombolás mellett az építést és az építőket is észrevenni. Jelen és jövő ugyanis nem születhet rombolásból, csak építkezésből - emelte ki.

A kitüntetettek keresztet kapnak a mellkasukra, de előtte már a vállukra vagy a hátukra vették a keresztet - mondta Balog Zoltán, hangsúlyozva: munkájukat nem elsősorban a megélhetésükért végzik el, hanem egy magasabb cél érdekében, a nemzet javára.

A díjazottak küldetése egész embert kíván: odaszánást, elkötelezettséget, kitartást, bátorságot és hűséget - mondta, megjegyezve, hogy minden tett visszhangot vet a közelben élők között.

Az elismerésben részesítetteknek tisztségük van: a magyar kultúra, a magyar nemzet lovagjai, amit kiérdemeltek. Küldetésüket sikerrel töltik be, önmagukon túli értelmet mutatnak - méltatta a jelenlévőket a miniszter, megköszönve teljesítményüket.

Balog Zoltán arról is beszélt, hogy a világ újra mozgásba jött, Európa keresi önmagát, és a mostani időszak kérdései nagyon hasonlóak 1848-49 kérdéseihez: hogyan őrizhető meg a haza, és melyek a változás azon útjai, amelyek nemcsak a megmaradást, hanem a gyarapodást is szolgálják?

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!